Vagy nagyon egyfélén éljük meg a dolgokat Doctorow-val, vagy nagyon fogékonyak vagyunk a zeitgeistra, vagy simán csak saját hangulatomat sikerült nagyon belemagyaráznom a pirosköpenyes író ősszel megjelent regényébe, a Makersbe. Valahogy ez a tanulság jött ki a könyvből a történet végére:
A világ szétrohadt körülöttünk, de ha elfutni előle nem is tudunk, talán még legózhatunk meg bütykölhetünk vicces dolgokat, mielőtt ránkomlik az egész. Mert ránk fog, csúnyán, ez nem is kérdés. Plusz, az emberi kapcsolatok bonyolultak. Még a legszorosabb barátiak is, hát még ha nőkről van szó, de emiatt annyit nem kell aggódni, az emberek nem tudnak annyira megváltozni, hogy ne lehessen megmenteni.
A világ szétrohadt körülöttünk
A történet ott kezdődik, amikor már a Szilícium-völgyből is kifogyott a buborék. Elzúgtak információs forradalmai, a gazdaság romokban, az utolsó megacégek éppen látványosan omlanak össze és igazán a pizzaházhozszállítás se tart ott, ahol kéne. Egy fiatalos és dinamikus üzletember épp most jelenti be a Kodak és és a Duracell összeolvadását, amin keresztül új utat akar mutatni a gazdaságban, átcsoportosítással, masszív leépítésekkel és bütykölős skunkworks-csapatokkal.
Talán még legózhatunk, mielőtt ránkomlik
Itt kerülnek képbe hőseink, a két, sokáig teljesen felcserélhetően generikus tulajdonságokkal rendelkező webkomikfigura, akik mindenféle játékokból és technomütyürszemétből épített vicces kütyük készítésével kötik le magukat, melyeket aztán pofátlanul sok pénzért tudnak gyűjtőknek eladni. Ők lesznek az újjászülető Kodacell prototípusa és reklámarca, fiatalos és dinamikus csapatuk egy ügyes öltönyösemberrel dúsítva semmi pénzből semmi idő alatt agilisan innoválnak izgalmas, de nem feltétlenül hasznos kütyüket, amit már tömegtermelésben gyártanak innen.
Természetesen sikeresek és természetesen a pénzszagra mindenki rááll a hozzájuk hasonló bütykölésre-tinkerelésre, úgy tűnik egy pillanatra, hogy helyreáll a gazdaság, munkahelyet születnek, pörgés van meg optimizmus, ez talán mégis az a huszonegyedik század lesz, amit ígértek… Plusz, egy frissen beérő biotech-újítás segítségével még az elhízást is egy csapásra sikerült megoldani (a tinkererpáros egyik tagja magán ki is próbálja, innen kezdve már meg lehet a kettőt különböztetni egymástól).
Ránk fog, csúnyán, nem is kérdés
Ezzel zár az első része a könyvnek. Még Doctorow se hitte el, hogy működhetne az Egyesült Államok kibuizálása, a második rész kis kihagyással ott kezd, hogy kipukkant a lufi, minden olyan, vagy olyanabb, mint volt, hőseink pedig elbukott forradalmuk romjain nyalogatják sebeiket és nosztalgiáznak, milyen jó is volt, amíg tartott a tizenöt percük.
Végül ez a nosztalgia fogja megmenteni őket, meg a 3D-nyomtatók, amik a könyv jövőjében már nem csak nutelláskenyerek készítésére alkalmasak, hanem nagybetűs Mindent meg lehet velük oldani — ha nagyon erősen gondolkodnak a szereplők, még rekurzívan önmagát nyomtató készülékeket is tudnak csinálni. Érezhető, mennyire hisz ebben a techben Doctorow, egy-egy Bre Pettis előadást meghallgatva egy pillanatra megértem miért is; de ennél sokkal érdekesebb a könyvben megjelenő biotech, a fitten tartó testmódosítás: a felturbózott metabolizmus miatt naponta 10.000 kalóriára lesz szüksége a szervezetnek, ezért a kövér embernek nincs más lehetősége, mint lefogy — mellékhatásként Arnold-izmos lesz — majd, hogy ne haljon éhen, mostantól nem csak ehet, de ennie kell annál is többet, mint addig.
A kapcsolatok bonyolultak
Teljesen meglepődtem, hogy van jellemfejlődés a könyvben, főleg hogy — amint eddig nem említettem — hat-hét főbb szereplő van, plusz még legalább ennyi visszatérő arc. Barátok, ellenségek, üzleti partnerek, szerelmek, itscomplicated-ek, születő és haldokló kapcsolatok, ráadásul teljesen végigvezetve: a könyv végére, az utószóban a hőseink utolsó éveit láthatjuk, ezzel egyrészt megtörve a regény egységét, másrészt méginkább emberszerűvé téve a szereplőket. Nem is éltek mind boldogan örökké, nem lett minden párnak egy helyrajzi száma, ugyanúgy megöregedtek, mint ahogy én meg Cory meg fogunk.
Érdemes amúgy a könyv mellett-helyett elolvasni azt a kérdést, amivel Bruce Sterling éves évértékelő-beszédét nyitotta Doctorow, és amivel Sterling válaszolt. Remekül egészíti ki a kettő egymást szerintem, a könyvben még mintha próbálná magát győzködni, hogy van még remény a jövőben, de itt már csak a kérdőjelek látszanak a feje fölött.
