Ma fél órát kardoztam a nyomtatóval, míg a harmadik gépen végül sikerült feltelepítenem a nyomtatódrivert ÉS működött is a nyomtatás. Még csak nem is hálózatban akartam nyomtatni, azt a játékot régen feladtam. (Ne menjünk bele hogy tíz percig a szkenner USB-kábelétől reméltem a megváltást). Közben eszembe jutott, mennyivel egyszerűbb lenne egy nyomtatódriverek nélküli világ. Az a vicc, hogy szerintem tök simán megvalósítható:
- random forrásból kimentek egy PDF fájlt.
- áthúzom a Mass Storage-ként érzékelt nyomtatóra, vagy a random hálózati protokollon (FTP? SMB? AFP? WebDAV? böngészős kisalkalmazás? whatever) elérhető nyomtatóra a PDF fájlt
- a nyomtató megoldja magának. Seriously, mostanra már két marék kaviccsal is lehet PDF-et olvasni, egy nyomtató ne lenne rá képes?
Kedves Epson, HP, Canon és kis rokonai-barátai-üzletfelei, oldjátok meg nekem.
Lassan, de biztosan halad a főzősprojekt, mostanában minden szembejövőtől finom-de-egyszerű recepteket kérek. Arra gondoltam, csinálok valami egyszerű felületet, ahova majd a tömegek bölcsessége összehordja nekem a finomságokat, nekem meg elég lesz majd randomban rábökni az egyikre. Scriptkiddy vagyok, tehát Wordpressben építettem meg:
Még nagyon recés az éle, akartam bele OpenID supportot pakolni, de állandóan kihal alóla a plugin: ilyen apróság miatt csak ne kelljen regisztrálni, de egyelőre muszáj. Van valami jobb ötletetek, névtelen bejegyzések publikálására? Komment-stílusban valahogy…
Mottó: Speak ‘friend’ and enter
Tomcat, született Polgár Tamás, a IX. kerületi időközi választáson a Zöld Párt jelöltjeként indul. Eddig a hír, elég sok plakát jön mostanában szembe velem ezzel kapcsolatban. Az Astoria környékén viszont már egy egész plakátot se találni:
Beza, rovásírásos firka. Azoknak, akiknek nem megy jól a hátrafele nyilazás és a nyereg alatt se puhul a hús, ugyanaz latinbetűkkel is olvasható. (Ahogy nézem, a rovásírás elég fusimunka, legalábbis a gyors cheat sheet alapján az eT karakter elé (mögé?) nem kellene még egy E karaktert is írni, de javítsatok ki.) Igazán csak azt nem értem, mit jelent. Lazyweb, valaki beavatna?
Persze, egyértelmű, hogy egy angol szakon mindenki el tud gagyogni angolul. Igazán csak azon lepődtem meg (és csodálkozom azóta is rá állandó jelleggel), hogy milyen érdekes, összetett, furcsa kulturális cókmókkal érkeznek a csoptársaim. Értsd: iszonyat vastag műakcentusok. Igen, van aki simán az angolórákon begyűjtött gyönyörűen magyar akcentusával érkezik, de egészen meglepően sokan beszélnek amerikaiul. Van aki azért (meglepően sokan amúgy), mert Kinn tanult meg angolul, de gyanús, hogy többen csak kultúrmajmolásból vették fel, vagy méginkább ebbe nőttek bele az amerikai filmek-zenék-bla hallgatása során.
Most konkrétan akkor akadtam ki, amikor egyik órán egy srác kemény művalleygirllel kezdett el beszélni.
Műbritis akcentust csak tanároktól hallok. Meg Zitától, de az más történet. Neki tulajdonképpen még jól is állna, ha nem vinné túlzásba ;)
Valami megváltozott a teleképből csörgedező zenében. Kellemetlen, csúfolódó dallamba csapott át. S aztán – lehet, hogy nem is történt meg, lehet, hogy csak a hasonló hangok által felidézett emlék volt – valaki ezt énekelte:
Lombos gesztenyefák alatt
Eladtál s eladtalak…
Így ért véget a történet, ami el se kezdődött.
A napokban indult a comment:com nosztalgiázós sorozata a Másfélmillió lépés Magyarországonról, aminek eddig csak annyi haszna lett, hogy beragadt a főcímet adó népdal a fejembe (Márton már cseppet morcos, hogy állandóan ezt hallgatom), ma viszont előkerült az MTV Videótárából a kéktúrát végigjáró sorozat is. Amikor régen ment a tévében, dögunalmasnak éreztem, most viszont iszonyat érdekes, bár kicsit tényleg lassú a ritmusa. Valahogy sose túráztam, de most úja kedvet kaptam. Pont jókor, mikor jön a fagy meg a hideg meg a hó meg a tél. Addig is nézem a tévében, ahogy nyár van és nyolcvanas évek, a Kossuth Turistaszállóban meg nincs melegvíz.
Sokat kerestem, de nem találtam az SG-1 valamelyik forgatókönyvírójától származó idézetet, miszerint a sorozat n+1 éves futása során a legjobban őrzött, legkevésbé észrevett titok az, hogy tulajdonképpen az egész egy hatalmas műfajparódia. Találtam helyette a múltkori Twin Peaks Studies-hoz hasonlóan csillagkapuológiát. Ha túl tudunk lépni azon, hogy milyen vicces, ahogy az aca/fanek tudományos legitimitást próbálnak pumpálni olyan területekre, amit a hagyományos academia mélyen lenéz, nagyon érdekes meglátásokat találhatunk, mint például Dave Hipple Stargate SG-1: Self-possessed Science Fiction cikkében. Konkrétan ki nem mondja, hogy nem szabad teljesen komolyan venni a Csillagkaput, de a kezünkbe adja a célra alkalmas, kellően vastag idézőjeleket, amivel aztán bátran dolgozhatunk. Nem adok hosszú kedvcsináló idézetet, mert csak Google Bookson találtam meg, képben, de ott legalább teljesen elolvasható.
Ha meg nincs kedved összehasonlító médiatudományosdit játszani, nézd meg az ötödik évad tizenkettedik részét, a Wormhole X-Treme címűt, ami igazán viccesen kavarja a valóságszinteket (a történet egy, a Csillagkapu projekt ötletét lenyúló kábeltévés sorozatról szól, iszonyat ügyesen meta)
Pollner, 2008:
Errefelé mintha egyre többen tennék fel a “van-e üzlet a közösségi médiában” kérdést.
Régóta futó poén a magyar web mind a negyven felhasználója között, hogy mióta Billy Idol is megénekelte a webkettőt, a Time pedig az Év Emberének választott engem, hogy az összes kettőpontnullás kifejezés hivatalosan is nevetségessé vált, maximum bullshitbingózásra és a cluetrainre későn felkapaszkodók kigúnyolására alkalmasak. Képzeletben sokszor elterveztük már, mi lenne ha csinálnák a Web 1.0 Summit stílusában egy olyan unkonferenciát, ahol az összes akkor jövőbe mutató, de mára már kiüresedett ésvagy zsákutcának bizonyult buzzwordöt egy pillanatra újra komolyan gondolnánk; most mi lenne ha valóban megcsinálnánk?
Lehetnének előadások a Long Tailről, kerekasztal a folkszonómiáról, viták a felhasználók által generált tartalomról és az ügyfélevangelizmusról, bemutatók a legfrissebb Ruby alapú keretrendszerekről… Party like it’s 2005, figyelmen kívül hagyva hogy a magyar ugarweben még csak most kezdik komolyan venni, amit mi már nem tudunk kuncogás nélkül végighallgatni…
Mert mi mind újmédia szakértők vagyunk. Beszéljük meg a holmikort.
Kontextusból kiragadás, a kapcsolódó cikk most nem érdekes, ahogy szokott lenni, az igazi hozzáadott érték a kommentek között van, Net0ps írja a Slashdoton:
A young systems engineer named [redacted]
Was urging the NSA to look at some [redacted]
He [redacted] the [redacted],
so they [redacted] in [redacted],
and [redacted] the [redacted] in [CLASSIFIED DUE TO MATTERS OF NATIONAL SECURITY].
Brody Condon, videójáték-alapú installációk készítője mondja Jim Rossignol This Gaming Life [ebook] c. könyvében:
“I was born the same year SpaceWar was created. I was the juvenile delinquent at the local arcades before they disappeared. I took over [role-playing sessions] if our usual Saturday afternoon scenario creator, a Presbyterian minister and religious school vice principal who still lived with his mother, was sick. I subscribed to Nintendo Power Magazine. Floppy disks came in the mail. I dressed up in fantasy armor and beat my friends over the head with sticks and foam. I sat in a closet in front of a hand-me-down TI-99 and programmed text-based adventure games that I would lose as soon as I turned the damn thing off. I was ‘the kid that could beat any game’ at my shitty public school. […] These days, whenever I meet actual game developers or speak at game conferences, I feel like a kind of Frankenstein,” explained Condon as he talked to me about the connection between games and his art. “I’ve been playing their games my whole life, you know? And here I am, like the monster returning to the master that created it, arms outstretched, mumbling, ‘Give my life meaning.’”
Hozzáadott érték