fotofotofoto (mai utolsó cikk, kérjük hagyjon üzenetet a sípszó után)

Na, ma (és előreláthatólag holnapra is hasonló programom lesz) fényképezős napot csináltam. Azaz végre csináltam pár képet, eddig alig, mert én vagy tátom a szám és befogadom azt a hihetetlen mennyiségű információt, vagy komponálok és igazán nagyon művészi (napersze) képeket csinálok. Úgy döntöttem, hogy most már elég dolgot észrevettem/befogadtam/megértettem/kiismertem, hogy most már ideje volna használni is a fényképezőt (első tekercset végre valahára vért izzadva befejeztem). Olyan képeket próbálok csinálni, ami csak kicsit turistás (mellőzöm a “jéééé-egymagasház” jellegűeket), de azért érdekes lesz nektek is. Jacque-éknél alig csináltam, asszem három kockát ha ellőttem, és emiatt nagyon rosszul érzem magam és nagyon sajnálom, hogy mindezt elmulasztottam (főleg mert ma írt hogy elküldi, amiket ők csináltak amíg ottvoltam), de alig volt rá időm, ott minden percet kihasználtunk, nem volt efféle üresjáratra idő (akkor úgy éreztem).

Délután pedig Gyurival El Cajon-ban voltunk egy (másik) veteránautós/szépenfelújítottautós/hotrodos felvonulás/kiülésen, sétáltunk, ott is csináltam pár képet… Beszéltem egy spéci chopper-alakú biciklit csináló ürgével, arról a gépről van is kép, majd meglátjátok, de nagyon jó, le a kalappal.

Ja meg a nap híre hogy felvettek kollégiumba, amiről még nem döntöttem el, hogy jó dolog-e tulképp. Egy az hogy nincs közel, kettő az hogy négyágyas szobák, három az hogy elég vegyes népek járnak oda, meg sok a műszakis/számteches, ami jó azért, mert egész jó kis hálózat van kiépítve, de rossz azért mert a műszakis/számteches talán a legparasztabb “kaszt” (közel sem olyan szofisztikált nép, mint a bölcsész). Majd sírva szaladok haza az első héten, meglássátok.
lrájt, még írok egy levelet Jacque-nek, ti meg a szokásos helyen (MSN) a szokásos időben (0900 PST után) csatlakozhattok egy tál finom és egészséges Cheerios® gabonapehely evéséhez (élő közvetítés!)

4 Responses to “fotofotofoto (mai utolsó cikk, kérjük hagyjon üzenetet a sípszó után)”


  1. 1 dsp

    khm… igen? kiazna? no? ericsson, maga az?

  2. 2 desp

    itt sony

  3. 3 dsp

    Kitty szokott mindent lefenykezni, mintegy kulturantropoplogiai tanulmanyt.
    Persze unalmas, de Levittownban ezert filmeztem le peldaul a gallonos tejet, mert emlekeztem a hianyara…
    dsp

  4. 4 Domino

    “egy spéci chopper-alakú biciklit csináló ürge”
    róla van fénykép? :D
    mindig és érdekelt hogy arrafelé hogy néznek ki a “spéci chopper-alakú biciklit csináló ürgék”. :)

Leave a Reply