Mióta megvan a Mac mini és beszélgettem kicsit veletek MSN-en, nagyon ellustultam és nem írtam a blogba semmit, csak halasztgattam… De ma már minden határidő lejárt, muszáj valamit bepötyögnöm. (De mondjuk ti se írtatok be ide…)
Mik is történtek velem mostanában?
Először is, aznap amikor az utolsó bejegyzést írtam, tényleg megnéztem a Midway csatahajót. Tíz dollár volt rá a diákjegy, de szerintem megérte…. Szinte teljesen körbe lehetett barangolni (kapitány helyén nem voltam, oda nagyobb volt a sor), adtak fülrevaló elektronikus vezetőt, de itt-ott voltak nyugdíjas veterán bácsikák akik mesélték, milyen volt a fedélzeten… (nagyon jó ötlet, nekünk érdekes, nekik hasznos elfoglaltság). Ezt csináltam ötig, zárásig, utána hívtam Zs-t, aki a nagy forgalom miatt majdnem hatra ért oda. Akkor ilyen „tudodmit-nemenjünk filmosztályba mert úgyis lekéstük, vegyünk inkább mac-et” jelszóval Fashion Valley-t vettük célba, és megvettük a mac minit (combo drive). Zs gondolta, hogy működjön szükség van billentyűzetre és egérre is- billentyűzet volt apple úgyhogy azt megvette (grrrr), egér szerencsére nem. (akkorra már én is belelkesedtem és azt mondtam, álljunk meg a Fry’s-nál hazafele és vegyünk ott egy átalakítót hogy használhassak PS/2-es egereket. megálltunk ott és ott volt Mighty Mouse úgyhogy azt is vett)(grrr… nem tudom lebeszélni soha semmiről. soha nem engednek fizetni sem) Úgyhogy volt minden mi kell, irány haza, SETUP, ilyenek… De akkor elkövettem még egy tévedést, ugyanis azt mondtam: deérdekes, ezen rajta van az iDVD, pedig nincs is dvd írója. Hiba, mert akkor aszondta: micsodaaa? azonnal visszacseréljük. És másnap délután ez volt a program (már nem is emlékszem mit csináltam másnap napközben a városban). Úgyhogy most DVD írós Mac mini van. Not too shabby :)
Aztán egy nap volt (tegnapelőtt), amikor csak sétáltam, bolyongtam, kedvem nem sok volt semmihez, meg honvágyam is volt, meg tegnap pl. megnéztem a szovjet tengeralattjárót, amit simán csak megvett egy kanadai kapitalista disznó és most véres kardként úszik a kikötőben. Kicsi, klauszrofóbiás de nagyon cool. Meg egy vitorlást, a Star of Indiát, ami szépen fel van újítva meg szól is róla egy film, a Master and Commander, de nem tom tulképp mi benne a pláne.
Tegnap este megnéztük a Charlie and the Chocolate Factory c. filmet, amit tényleg érdemes megnézni mert annak ellenére hogy bárkinek is mondom, hogy „nem rontotta el az eredetit nagyon”, senki sem tudja, hogy mi az eredeti, mégis jó. Kellőképp wicked.
Ma meg Tijuanában (kevéssé világjáró olvasóink kedvéért: Mexikó. Közvetlenül a határon található város, van vagy 2 millió, nagyon bazár jellegű, és a múltkor - 7 éve, menekültem volna, annyira balkán volt hirtelen) voltunk és most ugyan kisebbet ütött mint annó, még mindig nagyon vadkelet/vaddél íze volt. Szépen fel van tisztítva, alig volt koldus (negyedannyi mint a múltkor…), talán az árusok se annyira agresszívak. Csacsik még mindig zebracsíkosak. Ott ebédeltünk valami láncétteremben, aztán jöttünk vissza. Gyurival rendesen lefáradtunk, Zsuzsa simán csak leégett. Határon nem volt semmi probléma, elég hamar, fél óra alatt átjöttünk. Itthon Halo-ztam egy órát rágógumizásképp, aztán vacsoráztunk (lecsót csinált Zs), most meg nézik a Csodálatos elmét a Házi Jegypénztáron (milyen furcsa, ha valamit értelme szerint fordítunk le, ez a HBO akar lenni például). Én is megyek mindjárt szerintem…
Nnna, elég hosszú egy alkalomra?
Legyetek jók ha tudtok, a többi nem számít. (valinénis/robibás tincitáncit tessék hozzáképzelni)




khm…Tijuana?
Eeerdekes.
na es a határ? Gyalog? Tomeg?
A szoges forgoajto?
Es ki van a racs melyik oldalan…
Mult heten Kvar fele Sarkad/Nagyaszalontanal is elmeny volt. (Meglasd)
Itt kivancsian kerdeztek, hogy hova megyunk es miert, ott csak legyintettek. Mi meg Kvaron jottunk ra, mekkora atveres az utmatrica.
Visszafele is hasonloan atvizsgaltak: mar szinte Schengen. Vagy megse, de az irany azert…hol a tu?
Azert hat mindeg csak a sarga uton
dsp
…ja: mindIg…
dsp
nyugdijas bacsikak a csatahajon:
nekunk az a nyugdijas nenike jutott
a Jo&Frissben, aki mindeg idegesen szedte ossze a bevasarlokosarakat, megregulazva a lassu bevasarlokat, emlekszel?
Reg lattam, igaz hol van mar a Jo&Friss?
dsp