Csanádi (Gábor, emp.szoc.módsz. tanár) mondta még első órán, hogy aki akar ezzel foglalkoznia, annak itt érdemes tekernie, mert különben (parafrázis) a középszerűségbe, a közönybe süllyed, hogy muszáj mindenkinek a szociológián belül, a kötelező órákon túl megtalálni azt, amiért érdemes az egészet csinálni, mert különben csak fölöslegesen töltjük itt az időt.
Szerinte ezen kívül minden ember állandóan résztvevőmegfigyelést folytat (tessék kijavítani a helyesírást, de ez akkor is így néz ki helyesen, nem úgy hogy részt vevő.... stb), illetve minden ember iskolaszociológus és városszociológus, mert ezekben a szituációkban mindenkinek ki kell magát ismernie (a túléléshez), a miheztartás végett.
És annak ellenére, hogy rossz előadó és senki se figyel rá, én figyeltem rá és ilyenkor egy-egy pillanatra eszembe jut a sok jog meg közgazdaságtan meg kulturális antropológia meg statisztika meg társadalomtörténet órákon túl miért is jelentkeztem ide (is)....
Lakatos (László, bev.szoc. tanár) mondta, hogy a társadalmat úgy is el lehet képzelni (parafrázis), hogy van egy (fém) váz, ami az embereken túl létezik, tehát nem velünk születik, és nem visszük a sírba, hanem magunkhoz vesszük, továbbépítjük és a jövőnek meghagyjuk úgy-ahogy. Élő hús a fém vázon, mint Schwarzi-n.
És így együtt én úgy képzeltem el a szociológusokat, mint embereket, hogy ezen a fém vázon félig-meddig kívül állnak, (mondjuk) hajóablakokon át szemlélik a benn történő eseményeket, és jókat kuncognak az emberek esendőségén/satöbbi. Ehhez képest a szociológusok ugyanannyira részei a társadalomnak, ugyanúgy rétegződik, ugyanúgy szubkultúrái vannak, mint a társadalom egészének, és (szerintem) az egyetemi diákok “archetípusainak”, “kasztjainak”, csoportjainak reprezentatív mintáját találjuk meg a szakon.
“The Matrix is a system, Neo. That system is our enemy. But when you’re inside, you look around, what do you see? Businessmen, teachers, lawyers, carpenters. The very minds of the people we are trying to save. But until we do, these people are still a part of that system and that makes them our enemy. You have to understand, most of these people are not ready to be unplugged. And many of them are so inured, so hopelessly dependent on the system, that they will fight to protect it. ”
Tegnap nagyon elveszettnek éreztem magam emiatt a gondolat miatt. De ma a Szakkollégium által szervezett Csütörtök esték filmnézős-összeröffenésen úgy éreztem, vannak itt is hasonszőrűek… Mondjuk a nemtom-sokszáz elsőévesből voltunk ott mondjuk 6-an, abból is csak hárman maradtunk a beszélgetésen, de volt ott pár felsőbbéves, és mind komolyan gondolkoznak a témáról, és érdekli őket a téma.
(Most ne is menjünk bele abba, hogy mi is az a téma. A társadalomtudósok nem szeretik definiálni, mivel is foglalkoznak. Kicsit nagyon bizonytalanná teszi ez őket. Ha elkezdjük boncolgatni mi is az, hogy társadalom, elég hamar eljuthatunk filozófiai, metafizikai, kémiai, szóval teljesen a Témához nem illő gondolatokig).
Tessék ezen rágódni, hétfőn dolgozat! (mármint nektek ebből, nem nekem, ha esetleg erre lennétek kíváncsiak, első várható dolgozatom a Babbie olyan 400 oldalából 2-3 hét múlva várható).
Következő várható frissítés: hétfő. Úgyhogy addig csak kommenteket tessék írni, de azt sokat!

Elsőként: egy kicsit/eléggé/nagyon kiábrándító/felháborító/elszomorító/bosszantó, hogy az első komment egy automatáé: nemcsak hogy megfosztott az első comment örömétől (persze figyelembe véve az oldal potenicális látógatóinak számát, ez ugye eléggé relatív), nemcsak hogy mérgesek vagyunk, mint a spamre általában, hanem úgy egyáltalán….
ad CSanádi Gábor:
Ha valaki alapból, minden különösebb képzettség nélkül szociológus (sőt, szakszociológus – már ha van ilyen szó), akkor mi szükség ilyen képzésre?:) Vagy éppen ezt jelentené az a plusz, hogy mindenki megtalálja a saját magát érdeklő témát (és lehetőség szerint elmélyül benne)?
Unalmas előadás, rossz előadó: gratulálok a kitartó figyelmedhez! ez nekem nem mindig sikerül (Eu-integrációs tanárunk többek egybehangó állítása szerint az egyetem legunalmasabb előadója – igaz, a témának egyik legjobb szakértője: mikor kivetítte az előadás vázlatának első diáját, neve és tudományos fokozatai hosszabbak voltak mint az óra címe, ami azért nem volt rövid…)
ad Lakatos:
Érdekes dolog ez ám itten (olyan izé, tudománymetodológia….): vajon a megfigyelő (főleg az olyan nehezen körülírható tudományterülteken, mint a társadalomtudományok) mennyire függetlenítheti magát a megfigyeléstől, és úgy általában: mennyire tud pártatlanul megfigyelni vmit, mennyire tudja “kikapcsolni” saját személyes tapasztalatait, előítéleteit, gondolkodásmódját, egyszóval saját személyiségét, és általában: mi jogosítja fel arra az embert, hogy azt állítsa magáról, hogy ő bizony tudományos igénnyel figyeli meg a társadalmat, és neki bizony joga van diagnózist felállítani (neadjisten kezelést javasolni). Mert ha ugye minden ember szociológus…. de azért mégiscsak van értelme ennek az ötéves képzésnek: még a leghajósanrdásosabb szociológus sem fog beugrani demagóg szövegeknek, alapvető módszertani hibáknak. De ha még vki el is mélyül a tudomány rejtelmeiben, a fenti alapvető – hogynemondjam, kínzó, elbizonytalanító:) – kérdések még mindig nyitottak maradnak.
Szóval a szociológusok (_szerintem_) inkább mereszgetik a nyakukat, hogy ezt a gigantikus fémvázat vhogy felmérjék (lehetőségeikhez képest), és a jobban bemátrixolt lakókat halk hangon figyelmeztessék, ha véleményük szerint rossz úton járnak. Na de ha végeztek a kutatással, tanulmányírással, ők is szembesülnek eme fémszerkezet kemény szabályaival – képzavar: tavaly én pendítettem azt a szikrát, amely azóta terebélyes folyammá dagadt, és árnyékában sokan sütkéreznek – aztán ők is vidáman, némi megvetéssel a többiek iránt lóbálják nyakukban a fehér fülest….;)
ad szakkollégium:
nekem hétfőn lesz ilyen kis bemutatkozunk-beszélgetünk jellegű est. Kár, hogy angolom lesz negyed hétig… téma: ló and economics (a jelszó: mutass be te is a tömegképzésnek!)
(magánjellegű közlemény: voltam ma – péntek kora délután – jegyet venni, és nem volt a vasárnapi negyed ötös ic-re, csak dohányzó – szóval tényleg korán kell felkelni, hogy még kapjak jegyet…. tanulság a jövőre nézve!)
egyelőre ennyit, gaztöri- és politológiakiselőadás/házidolgozat van még napirenden….
ui: én nem emlékszem ilyen rádióműsorra…
commentelni mostantól csak egy egyszerű és fájdalommentes Voight-Kampff teszt elvégzése után lehet, hogy bebizonyítsuk, hogy nem vagy android/replikáns aki az én blogom szpemmeléséből próbál megélni, mielőtt lecsap rád Rick Deckard (szerepében Harrison Ford) és nyugdíjba küld…