köszönöm, köszönöm

Csak egy rövid bejelentkezés, miközben Zsót éppen a shellscriptekkel kardozásból egy rövid szusszanásra félreült telefonálni Remesének, én meg ide, kicsit rágógumi-phoshoppolni… Semmikülönös nap…..Hajat mostam :)
Amúgy pedig megnéztem mikor is vannak vonatok le a magyar mediterránba… Az a fura, hogy eddig egyáltalán nem volt kedvem venni azt a fáradtságot, hogy megnézem, “mert minek”, és elkövettem azt a hibát, hogy szóltam Szülőknek, akik meg elkezdték tervelni, hogyis legyen, értem jönnek, satöbbi, melyik vonattal, mikor-meddig-hova? Erre én csak azt tudom mondani nagyon hippinek tűnve ezzel, hogy “chill, man”, amivel teljesen felbosszantom őket, hogy hogyhogy ennyire nem érdekel semmi, még a kisujjamat se vagyok hajlandó ezért megmozdítani (ami teljesen igaz asszem sajna, de nem ez a lényeg). Szóval szeretném asszem azt, hogy koppanjak egyszer-kétszer (szeretet jegye, ha hagyják, ugye, ilyesmi), meg go with the flow… Ez megint ugyanaz a dolog szerintem hogy szeretek rohangálni, de ha hagynak akkor inkább a döglést választom. A kettő közötti egyensúly éppen a jelenlegi állapot. Már sejtem mi is lesz szerdán, de még maradjon titok, hogy majd bármi is történik, arra azt tudjam mondani, hogy úgy akartam!

0 Responses to “köszönöm, köszönöm”


  1. No Comments

Leave a Reply