mert amikot az alábbi kis izét írtam, szépen elszállt, a blogger.com, és csak a címet mentette el. nagyon stílusos….:)
most ilyen a gmail-szerver:
“Szerver hiba [egybeírjuk!]A Gmail �tmenetileg nem el�rhet. Ne adja fel, b�zva b�zzon, p�r perc m�lva pr�b�lkozzon. Eln�z�s�t ily m�don k�rj�k, s t�relm�t megk�sz�nj�k.”
Igen, ilyen kockás. Nem elég, hogy hihetetlenül béna a magyarítás [“Ne adja fel, bízva bízzon” – azt az érzést kelti, hogy a szerver megjavulása afféle a homályos jövőben, határozatlan időpontban megvalósuló esemény, amely nem a felkészült rendszergazdák hosszú évek áldozatos munkájával elsajátított ismeretanyagának (ASCII-art tükrözgetése bash-ben?)lesz majd betudható, (márha egyaltalán valaha is), hanem valamiféle nehezen megfogható, transzcendentális tényezőn múlik az egész. Na meg ez a bízva bízzon is röhejes, nem beszélve erről az elnézést kezdetű mondatról; mintha valamilyen idióta versike utolsó sora lenne, ahova a botcsinálta költőnek már nem jutott rím]
(itt most hagyok egy üres sort, hogy jobban áttekinthető legyen, mert ez a zárójel nagyon hosszú lett. Figyelem, a mondat folytatódik.)
hanem még kockás is. És egyáltalán, működjön. Ha már beharangozták. És adják ki már belőle a stable release-t (“be van fejezve a nagy mű, igen”?:)). Milyen dolog az, hogy még mindig csak béta van.
Na meg a másik:Tegnap tárgyfelvétel volt az első két évfolyam számára. Nosza, rohanok haza (albérletbe), hogy otthonról felvegyem az oly régen áhított kommunikációt. Persze, mint mindig, a neptun megint leáll: három ablakban nyomogattam fél órán kersztül az entereket, míg beengedett. Na de mit látok? Éppen a lényeg (gyakorlatok/szemináiumok időpontjai, vezetői, tesiórák) nincsenek fenn. Ennek ellenére felvettem, amit tudtam. Ma délelőtt viszont értesítik a hallgatóságot (nem lenne jobb a “hallgatók”?:)), hogy “technikai okok miatt” [értsd: bénák voltunk] érvénytelen a jelentkezés, és majd jövő héten hétfőn retry – a maradék három évfolyammal együtt. Ha két évfolyamtól fél órát akad ki a rendszer, öt évfolyamtól vajon hány órát? (megfejtéseket jövő hétfő éjjelig várjuk a szerkesztőségbe)
ui.: gmail-szerver mostanra megjavult

háháhá, kifogtam rajtad!
akkor is sikerült publishölni!