Csak egy rövid bejelentkezés, miközben Zsót éppen a shellscriptekkel kardozásból egy rövid szusszanásra félreült telefonálni Remesének, én meg ide, kicsit rágógumi-phoshoppolni… Semmikülönös nap…..Hajat mostam :)
Amúgy pedig megnéztem mikor is vannak vonatok le a magyar mediterránba… Az a fura, hogy eddig egyáltalán nem volt kedvem venni azt a fáradtságot, hogy megnézem, „mert minek”, és elkövettem azt a hibát, hogy szóltam Szülőknek, akik meg elkezdték tervelni, hogyis legyen, értem jönnek, satöbbi, melyik vonattal, mikor-meddig-hova? Erre én csak azt tudom mondani nagyon hippinek tűnve ezzel, hogy „chill, man”, amivel teljesen felbosszantom őket, hogy hogyhogy ennyire nem érdekel semmi, még a kisujjamat se vagyok hajlandó ezért megmozdítani (ami teljesen igaz asszem sajna, de nem ez a lényeg). Szóval szeretném asszem azt, hogy koppanjak egyszer-kétszer (szeretet jegye, ha hagyják, ugye, ilyesmi), meg go with the flow… Ez megint ugyanaz a dolog szerintem hogy szeretek rohangálni, de ha hagynak akkor inkább a döglést választom. A kettő közötti egyensúly éppen a jelenlegi állapot. Már sejtem mi is lesz szerdán, de még maradjon titok, hogy majd bármi is történik, arra azt tudjam mondani, hogy úgy akartam!
Monthly Archive for November, 2005

Kedves naplóm!
Ma részt vettem a beiratkozási ceremónián.
Nem voltunk sokan, a belső forrásaim által húsz főre saccolt pályázóból összesen hetet vettek fel, ebből most öten voltunk ott, típus szerint:
- 1 db dzsémszbond-sármos kategóriájú közgazdász, akin látszik hogy topmenedzser lesz és az Audi olcsókategóriás autónak fog neki számítani…. De azért még jófej.
- 1 db számmágusnak tűnő közgazdász (rövid,szőke haj, sárga szemüveg (ez miért lehet? tájképeket szeret nézni fekete-fehéren?), eléggé dadog). Ő lesz a szobatársam.
- 1 db ránézésre is erdélyinek tűnő médiás (médium?) (vagy láttam már valahol, vagy hasonlít valakire - Vizi Ferire talán? - minden esetre látszik rajta hogy erdélyi. (amúgy az is…) Ő lebegő értelmiségi/fordító, ehhez hasonló lesz, bár nem a bohém lebegő értelmiségi, eléggé „megkérgesedett” már - szívta a fogát pl a kaució, előre befizetendő hónapok miatt. Ő vászonkabátban, szemüvegben, valamit asszem egy kis szakállal jött.
- 1 db ránézésre is filózófus lány (hosszú göndör haj, meg olyan mélybölcsész öltözet/tekintet…) - ő különben a Kálecz…. Ő is médiára jött. Már most is fordít, ilyesmik…. Amúgy harmadéves filón, horvátot kezdett idén. Eötvös Collegium tagja is, de az nem köti le eléggé.
Szóval az egésznek kicsit olyan hangulata van, mint ahogy én elképzelem a szabadkőművesek tagfelvételét. Elmondta az igihelyettes (van vagy 28… de szeretik a rangokat :) meg az egyik nevelőtanárnéni (24?), hogy hosszú távon akarnak velünk számolni, meg többször is hangsúlyozták, hogy minden órára be kell ám menni, ha nem tudunk, például mert betegek vagyunk vagy tanulmányi úton vagy csereprogramon vagyunk, azt jelezni kell. Meg minden ösztöndíjat, meg pályázati eredményt, meg nyelvvizsgát, mert ezek alapján osztják ki (tartjuk meg) a szobát. Apropó szoba - földszinten…. azaz bejárat szintjén, mert szinteltolásos az egész, szóval frissen felújított mert beázott mert bedugult a csatorna, szóval frissen újrafestve, saját fürdőszoba, saját erkély…… Jövő héten lehet költözni, Módos Dániel szobatársammal péntekre beszéltük egyelőre meg.
Apropó péntek, természetesen pluszórákat kell felvennem, amik közül van egy vagy kettő ami ütközik az egyetemi órákkal, de erről Nem Szabad hiányozni… Illetve van egy órám most már pénteken estére is, BESZÉDTECHNIKA (Mit sütsz kis szűcs, tán sós húst sütsz kis szűcs?). Meg belátogathatok mindenféle nyelvórákra, angol vagy német vagy francia nyelven, és javasolják is, mert 9-ik szemeszterig el kell érni a két felsőfokú nyelvvizsgát (NK-soknak 3), különben 1. kidobnak vagy 2. büntipénzt kell fizetni a kolesz árában pluszba(2000 Ft minden egyes követelményszint mulasztásáért). Apropó követelmények, bejelentkezési lap másik oldalán a szokásos név,szül.hely,anyja neve után olyanokat kérdeztek, hogy tanulmányi utak/ösztöndíjak, jövőbeli tervek (OTDK, TDK, satöbbi), eddigi munkahelyek….. Én meg a dzsémszbond közgázos srác néztünk hogy nagyon gáz ha nem tudunk semmit beírni?
Szóval meg lett nekünk mondva, hogy Hosszú Távon Számolnak Velünk. Kezdek megilyedni.
Lehet örvendeni, megint van otthon gépem - szervizesbácsik kiderítették, hogy egy rendetlenkedő FireWire (IEEE1394, hogy szabványosak legyünk)-kártya okozta a hibát.
Tanulság: ne vegyünk olyan kártyát, ami annyira noname, hogy gyártója még meg sem próbálja annak az illúzióját kelteni, hogy valamilyen nagynevű márka terméke a kártya - még a dobozon is csak az IEEE1394 CARD volt feltüntetve. (megj.: a szervízben beraktak egy újat - az is pontosan ilyen….:))
Stat zh. 47/55 p. Nem tudom, ez jó vagy rossz és hogy mennyi ebből a Kedves Olvasók szurkolása…
Tegnap összevásároltam mindenfélét G.-val a Tescóban: tej, (ivó)joghurt, túrókrém, halkonzerv, zsemle (tényleg megpuhult mára!), Tesco Value narancslekvár, tea. Azért jó, hogy nem a kaputól mintegy 25 m-re lévő kisbótba megyek, hanem villamossal+busszal a 10+ kmre lévő Tescóba. Árulkodó jel a multinacionális-karvalytőke-bevásárlóközpont táplálkozási kultúrájáról: tábla a T.ban - „alapvető élelmiszerek: chips, csokoládé, … (meg még valalmi, amire nem emlékszem. Elmélkedés arról, hogy a Gellérthegyen max. kaviárstore-ok, meg pezsgőautomaták lesznek, és mennyire fog hiányozni a 170ftos pálos bor, a kilencforintos zsemle stb.
Ez az óra csak arra van, hogy a sok humán szociológus aki eddig azt akarta és azért is jelentkezett szocióra, hogy soha többet ne kelljen matekkal foglalkoznia, nagyot koppanjon (illetve azért, hogy ne, hogy gyakorolják, satöbbi satöbbi….. de amúgy elég fölöslegesnek tűnik)
Ennél fölöslegesebb csak a Tudományfilozófia, ami annnyira tétékás dolog, hogy egy tétékás tanár tartja. Összes példa is természettudományos, meg minden….
Na, rohanok órára!
A nap videóklippje: Franz Ferdinand- Walking Away 
Ma közgáz zéhá volt, nem különösen nehéz, bár nem is különösen könnyű. Rövidke. Nem lett rossz.
Utána Móricz Zsigi, bérletvásárlás (tegnap reflexből Kelenföldön szálltam le), aztán gondoltam, ideje kipróbálni a magyar Szábvéjt, végül is nem is annyira drága, egy próbát talán megengedhetek magamnak. 6 inches sonkás szendvics, mindennel kivéve paprika = 470 Ft. Szaga a helynek olyan mint Kint, viszont maga a szendvics közel sem olyan jó, nem áll össze valahogy az íze. Talán az alkatrészek se olyan frissek. Meg sajt is csak egyféle van, bezzeg kint három :)
Ilyesmik….
Apróbetűs rész, biztos ami biztos: bármi amit itt ezen az oldalon leírunk, leírok, az a saját véleményem, nem feltétlenül egyezik meg a szerkesztők véleményével. Aki megsértődne valamin is, az inkább ne olvassa, aki meg olvassa az magára vessen (csak azért mert mostanában sokak szerint elég bunkóparaszt lettem - biztos a kollégium)
Ez itt egy rap. Ugyanakkor nem az a fajta,
Hogy csöcsök, meg bulák, meg gengszterek harca,
Rendőrautó sincs, senki sincs csőre töltve,
Nem kúszik a hernyó, sem a varrás a bőrbe.
Nincs benne vulgaritás, null karikás a szöveg,
Senkit szólítunk úgy, hogy haver vagy öreg.
Ez egy oknyomozó riport, ami arról szól hogy,
Az Emil.RuleZ!-nek a lemeze miért nem fogy?
Miért, nem fogy? - kérdezel rögtön vissza,
Hiszen a rádió épp most ezt a számot játssza.
Játszani játssza, csakhogy a boltba
Nem áll be több user ettől a sorba
Mi lehet az oka, talán túl nagy a toka?
Vagy a lemezmásolóknál van győztes technika?
Tán túl okosak vagyunk, ettől túl okos a szöveg?
Vagy a harmóniamenetben nem bír lépni a tömeg?
Tehát gondolkodtunk jól, nyitottunk bort és egy könyvet
(Aki már próbált könyvet inni az tudja, hogy „borral könnyebb”)
Gondolkodni, feltalálni azt hogy most mi lesz a trendi,
A dollárokkal tömött széf sikerért mit kell tenni.
Eltelt egy-két liter és a hét árgus literátus,
Megfejtette a titkot a szerző triumvirátus:
Butítani kell, egyszerű szállóigét szórni,
Az akkordmenetből el kell a finomságot csórni
Valahogy úgy, hogy zangazanga, meg úgy, hogy nánanána
Akkordmenetnek épp ott van a „börtönablakába’”
Ne szarozzunk sokat, nagy a lakáshitel,
Próbáljunk meg butítani, ahogy csak tőlünk kitel’.
Butítani! Zanga!zanga
Butítani! Nána!nána
Butítunk most rögtön, indul a’ IQ-vákuum,
Többé nem mondunk olyan szót, hogy „haiku” meg „fátum”,
Nem lesz akció, se fikció, se kontradikció,
Csak olyan szavak lesznek, amiket ordítani jó.
Például: szerelem, például: álom,
Amit egy fiú álmodik, például: ágyon,
És az ágy lehet egy szörny is, ami elejt prédául,
Na így készül a tuti-buta szöveg. Például
lehetne holdfény, és halott virágok,
Amiket egy hajnalon szednek a réten a lányok,
Pláne királylányok, akik egy hosszú forró nyáron
Eldalolják életünket például gitáron.
Például ordítsuk: álom, ordítsuk: nyáron,
Ordítsuk: szerelem, ordítsuk: várom!
Ordítson: mindenki, ha bírja a hangja,
Jöhet a nánanáa, és a zangazanga�
Butítani! Zanga!zanga
Butítani! Nána!nána
Persze lesz majd kritika, ránkdől majd az átok
Hisz kimaradnak a dalból így az orrfurulyások
Az etnodídzsék meg a többi mega mívész
Mivé szelídül így a forradalmi fűrész
Amivel a butaság nagy erdejét kiirtani hivatott
Minden balfék vesztes, aki ma nem formálhat divatot
És így zászlóba öltözve, egy hordón állva ágál
Bár a jogér’ jövő díjér’ úgyis akármikor átáll
Oda, ahol a sikert mindig két marokkal mérik
Míg a zangazanga szól, addig a vetés jól beérik
És a sok buta fő így nő, mint a dudva
Ezért butítani fogunk, a módot immár tudva
Így hát lesz majd, aki vágja, de több lesz, aki várja
És az első hangtól kipattan a kicsi szíve zárja
És a szív nyitja a bukszát így már be is áll a sorba
És az EmilRulez bevételén sose essen csorba!
Butítani! Nána!nána
Először is: háromszoros hurrá szoc.kollégának a sikeres felvételiért (össezjön a blog teljes olvasóközönsége - és nem ám ellógni! - meg egy régi pokróc, pont annyian leszünk, hogy megünnepeljük a „jövő Magyarországának tudományos és közéleti elitjéhez, véleményformáló csoportjához tartoz[ó]” kedves barátunk/ismerősünk stb. fényes eredményeit. Felteszem, ez a döntés azt is jelenti, hogy búcsút lehet mondani a tétényi aranyéletnek, hármas busznak, pálos bornak, a hatforintos zsemlének, a még szinte új mikrónak. Érezzünk együtt Gazsival, és morzsoljunk el együtt vele egy könnycseppet az elmúlt mintegy két hónap emlékeiért… Köszönöm!
Válaszolva a címben felett kérdésre: azt tapasztaltam, hogy én nem érzek semmilyen késztetést, hogy egy eseményt rögtön megtörténte után rögzítsek, sokkal inkább jellemző az, hogy három-négy nap múlva érik meg bennem az élmény megírásra. Erre én helyből két magyarázatot is látok.
- Először is lehetséges, hogy az élményt fel kell dolgoznia az agyamnak, szívemnek lelkemnek, össze kell gyűjteni belőle egy jó sokat, hogy aztán - amolyan posztmodern kollázsképpen:) - összeállítsak egy érdekes kompozíciót, hiszen ugye a daraboknak együtt sokkal több értelme van, mint együtt…:)
Egyszerűen lassú a felfogásom, hogynemondjam tökhülye vagyok, és egyszerűen kell ennyi idő ahhoz, hogy az, amúgy primitív, emlékeimet valamilyen értelmes nyelvi formába öltsem
Illetve (mielőtt még lelőnétek a rosszindulatúbb verziót):
Itt jelzem, nem kívánok szavazást rendezni arról, hogy ki melyiket milyen mértékben tartja igaznak…:)
A blogba írkálást tovább nehezítette az a tény, hogy a hétvégén az otthoni gép hardvere felmondta a szolgálatot, és még az iPodra sem tudtam új zenét felrakni, szóval két hétig kell(ett) pl. Max Raabét hallgatnom - aki ismeri, tudja mit jelent ez… Ma délután hozzuk el a gépet szervízből, csak reménykedni tudok, hogy nem égett le az egész.
Ha valaki fontosnak tartja, hogy minnél jobb jegyet szerezzek statiszitkából, ma du. 5 óra körül gondoljon erősen rám és suttogja azt hogy pl. herfindálindexegyenlő szummaimegyegytőlenigzéinégyzet továbbegyenlő vénégyzetpluszegyperen. Előre is köszönöm.
„….
Tárgy: Felvételi értesítés / Média pótfelvételi
Kedves Pályázó!
Örömmel értesítem, hogy felvételt nyert a Mathias Corvinus Collegium képzésére, Média-kommunikáció szakirányra.
…”
Ja, meg van összefirkált ERZ cédém és plakátom is. Azért jó hosszú nap volt, többet gyorsvonattal se megyek Pestre! Majd megírom holnap reggel, kedves naplóm!

Hozzáadott érték