Tegnap kitaláltuk a társtöri szeminárium csoporttal, hogy kibújhatunk az óra alól ha helyette a Magyar Szociológiai Társaság éves gyűlésére megyünk el, ahol amúgy is kéne egy pofavizitet tartani, mert előad/blokkot vezet a Saád (szocio szemináriumvezető), meg amúgy is mint leendő szociológusok…. Mondjuk csak egy prezentáción tudtam megnézni, mert utána rohantam logikára (Pesti közlekedés…. Légvonalban ott van egymás alatt szinte közvetlen, de nekem le kellett menjek a Várból a Moszkva térre, onnan Móricz Zs. Kt. fele, onnan 27-es busz MCC-hez)
De nagyon érdekes és szomorú és riasztó hogy mennyire belterjes az egész. Mondjuk a Saád az a “nemnagyszám” kategóriába tartozik, ha jól észlelem, de a hat szemináriumos emberkével (velünk) együtt valahogy sikerült megtömni azt a kis irodaszerű helységet amit előadónak neveztek, ahova ezt a blokkot bezsúfolták (nem reprezentatív minta, csak egy blokk egy prezentációját láttam….). Közönség főleg öregek, kicsit nyugdíjasklubbos. De azért van egy pár fiatal hallgató-féle is, bár nem tom ki adott végül elő, meg ilyenek. Prezentáció abszolút üres, logikai körforgás (hogyishívják? az a lényeg, hogy azt mondja, azért kutattam ezt, mert ezt kutattam, csak több lépésben? az a lényeg hogy RIZSA AZ EGÉSZ, még én is látom…). Rájöttem hogy nem a PPT használatát kéne tanítani, hanem egy kis vizualitást, meg ilyesmit, meg azt hogy ne szlájdból olvasson fel, ilyesmik.
Aztán mint mondtam, logika.
Az a tanár (Margitay Tihamér) elképesztően okos. Ilyesztően okos. Tehát tényleg, ha velem kéne vitáznia, én a kisszék mögé bújnék. Amúgy úgy néz ki, mint Graham Chapman, hangja is olyasmi (R.I.P. :) Az óra abból állt, hogy betett egy 1992-es felvételt, amin Kónya Imre és Pető Iván veszekszik (abból az időből, amikor még a férfiak még igaz férfiak voltak… és a politikusok meg amatőrök :). És mondatonként megállítótta, hogy “és mit is mondott?”. “Valóban igaza van?” “Figyeljük csak meg”. Szóval WOW! Teljesen átlátja az egészet!
Aztán meg beszéltem Módos Danival, ő már beköltözött előző nap, de még csak egy ágy az összfelszerelése a szobának, fürdőt kitakarította. Kiderült hogy cigizik (mondjuk Davidoff-ot legalább….), meg az hogy “elektronikus zenét” = tuctucot hallgat. Nem menekülhetek el Tiesto-tól :)
De mindez nem baj, nekem így is jó…Na, öltözök, ma is nap van :)

0 Response to “Stréber”