The Bergengotian

Húzom-halasztom a Nagy Spurit (kezdek azért veszélyes lenni, már itt is társtöris szavakban beszélek….), ma még mindent át akarok nézni, esetleg még ki is jegyzetelem az Egészet, hogy holnapra fel legyek készülve. De még mielőtt nekiállok újra elolvasni a szöveggyűjteményből a kötelező szövegeket, pötyögök ide egy kis valamit (ja meg megigérem, hogy gyakrabban fogok írni ide, satöbbi satöbbi satöbbi, úgyse fogok).
Szóval egy kriszmösz-fíling-mentes téli szünet után, amit tanulva, de legalábbis állandóan tankönyvvel az ölemben töltöttem el, ma hajnalosan „újult erővel” tértem vissza a Nagyvárosba. Többet nem jövök hajnali IC-vel! Vonaton aludtam, Kelenföldön ébredtem fel, de majdnem sikerült meggyőznöm magam, hogy jó lesz nekem a Délipu is. Voltam azon a konzultációs órán, amin megírtam a puskát (Oké, szóval az van, hogy a MatStat-ra lehet vinni 1 db A4-es lapot, amire kézzel azt írok, amit akarok… Szóval nem nagy kunszt így már talán). Aztán ebéd a Goldmann menzán (apropó, mi a különbség a korhelyleves és a frankfurti leves között?), aztán ide koliba vissza, aztán felháborodás, mekkora rumlit hagyott maga után a szobatárs, még az én „térfelemre” is átfolyt, aztán kicsit pakolás, kicsi takarítgatás… Aztán kezdődik az időhúzás: nemrégiben jöttem vissza egy kis pihizős séta után - felmentem a Citadellára, rájöttem, hogy nem érdemes megnézni azt a felhőbe burkolt, büdös, esős várost, ami ott van alatta, és visszafordultam. Most meg ezt írom, de most aztán tényleg nekifogok a tanulásnak, de becsszó!