náttyon szép! náttyon szép!

Üdvözöljük ovációval az új dizájnt! (figyeljünk arra a kis lámpára a színpad fölött, amit nem vesz a kamera, de azért maguk láthassák). Köszönöm.

Nem ismerem a főadminisztrátor indítékait (Sevillai Szent Izidor, az informatikával foglalkozók védőszentje kísérje lépéseit és hosszabítsa meg dicsőséges napjait!), de gyaníthatóan a manapság (nemrégiben? négy éve?) a mindenkori ellénzéki pártok által szívesen hangoztatott, és persze a mindenkor kormányra alkalmazott (ismerik a viccet, amikor a szálka és a gerenda mennek át együtt a hídon…?) azon gondolat motiválhatta, miszerint “ha már valaki nem csinál semmit, akkor azt igyekszik holmi olcsó marketingfogással, csili-vili látszatintézkédesekkel kompenzálni” (igazából nekem is inkább postolni kéne, nem jártatni a számat, de psszt!) Persze ez nem jelenti azt, hogy az új layout összedobott lenne, sőt!, igen szemrevaló, egyszerűségében megnyerő, visszafogottságával megnyerő, és ha leveszem a szemüvegemet, és a szoba ajtajából nézem az egészet amolyan foltszerűleg, teljesen modern benyomást kelt—szinte kedvem támad arra, hogy nekem is legyen egy ilyen:)

Elég sajnálatos viszont, hogy a külső változással nem mindenben tartott lépést a belső tartalom. Eléggé rossz helyre került a kommentek számát és kommentelők nevét mutató technikailag kifinomult kis link (jó ötlet volt berakni!), főleg, így, hogy hol eltűnik, hol megjelenik. Az “About me” helyett is jobb lenne egy “About us” jellegeű kíírás, alatta pedig stáblista (in alphabetical order). Ezek ellenére nekem tetszik, öröm egy ilyen blogba írni; és még nagyobb öröm kommmenteket írni bele, úgyhogy csak tessék!

Mindenesetre megérdemel egy tapsot! (lámpa ismét kigyullad)

(utószó: miközben ezt írkáltam, maga a blog is változott, a default kék háttér helyett most már a “kockás abroszon csúsztatgatom a MightyMouse-om” c. kép látható, a szerző saját gyűjteményéből. (a kép esztétikai elemzése egy külön bejegyzés tárgyát képezi majd) az egocentrikus kíírás megváltoztott, de akkor is csak egy link van a profile-hoz. Az irány pozitív, kitartó munkával legméreszebb álmaink is megvalósíthatók, előre az a design v1.2höz!)

4 Responses to “náttyon szép! náttyon szép!”


  1. 1 Zsoltee

    most jó? :)

  2. 2 Zsoltee

    E öröm, e bódottá! :)
    először is azért, mert kedves Gáspár vmit elb@szott, és a korábbi kommentem ment a /dev/null -ba (kuka)
    másodszor pedig megragadnám az alkalmat, hogy népszerűsítsem az ismét kis látogatottságnak nem örvendő :( honlapomat, most esélyes, hogy még két ember megnézi. Ezt vegyétek célzásnak! ;) klikk a nevemre…
    harmadszor: ugyan ez a mosógépes posthoz passzol, de bontom a rendet: Gazsi! Balfasz vagy! :P nem igaz hogy egy kb. 3 gombbal és egy tekerővel rendelkező gépet nem tudsz használni! Te elkényelmesedett mac-user! Még az egered is 1 gombos… :P
    negyedszer: hát azt nemtudom. kérem kapcsolja ki! ezt most felvette?

  3. 3 Zsoltee

    a fejlődéshez meg annyit, hogy a szétcsúszott mac-alkatrészeket jómagam fotóztam, szal kopirájt én hiphiphurrá :)
    egyébként a legtutibb rész az “Edit me!” link ;)

  4. 4 Zsoltee

    Emeltem a blog színvonalát pár kommenttel a régebbi postoknál, hogy ne tűnjön olyan kihaltnak ;) Kitartás, lesz itt még 50 visitor is / nap :)
    Szal ha érdekel titeket, akkor ríd bekk!

Leave a Reply