Most aztán mindent bepótolok!

Gondoltam, hogy kommentekben reagálok a (virtuális)távollétemben történt eseményekre, de aztán rájöttem, hogy ebből egy szép kis önálló poszt is kikerekedhet.

Szoc. kollega (mint azt a blog hűséges olvasó olvashatták alantabb) nem jött velem hétfőn a fészkesfővárosba, hanem inkább otthon adsl-t kötött be, menőzik hogy wireless lanja van az ibookon (tessék csak elképzelni, ahogy málnaszedés közben előkapja a hátizsákjából, és posztol egy ööö… postot a blogjára … a lehetőségek határtalanok!), és keszüi közösségi házakba jár kampányeseményekről tudósítani (ajánlott irodalom: jelent meg egy könyv Toller L. titkáról, avagy hogyan is lett egy kackiás bajszú panelpolgárból — „itt élek önök között” — az ország egyik befolyásos pártembere). Várjuk (most akkor minek is használok itt többeszámot?)

Én meg mehetek egyedül a vonaton. A vonatjegyet meg persze már megvettem előre. Amiből az IC-pótjegyet két órával a vonat indulásáig lehet csak visszaváltani. Nosza, végigjárom a várakozókat: „nem kell egy jegy a mostani ic-re?” (ld. még „három paprika egy százas!” és társai az alujárókereskedelmből); a baj persze az, hogy a tipikus ic-utas jellemzően már jósokára előre megveszi a jegyet, és nem megy le az állomásra csomagokkal egy olyan vonat elé, amire nem biztos, hogy kap jegyet. No de mindegy, végül is sikeresen nyélbe ütöttem az üzletet és számottevő anyagi veszteség nélkül jöttem ki a történetből.

ad próbanyelvvizsga helyesírása: ennek az alján van egy olyan, hogy „devizahiteltörlesztőrészletnövekmény-kalkulátorával”. Az ígéret szép szó, a Landwirtschaftsausstellung meg hosszú, hogy egy faviccet süssek el még egyszer.

Statisztikákhoz, látogatottsághoz:
ne keseredjünk el, hogy minket csak safariban és operában néznek! Éljenek az alterböngészők! (ezt is firefox alól írom)
Rákerestem viszont erre a bolondemberes dologra, és nekem nem jött ki a gazsisztadi…stb. Mindenesetre örülök, hogy ilyen nagy szolgálatot tettem! „Ritkán írj, de akkor hasznosat!” (Választ a kérdésemre egyébként továbbra sem tudok)

Na és igen, majdnem elfelejtettem: holnap egy nagyon nagy prodzsektre készülök, ha tudok, majd tudósítok. Szurkoljatok, hogy sikerüljön! Csak annyit mondok, hogy a Jurassic Park ilyen őslényklónozgatós micsodája ehhez képest… én jégből fogok dolgozni — de csitt!

3 Responses to “Most aztán mindent bepótolok!”


  1. 1 vikkike

    micsinálsz?:O milyen prodzsekt?:O

  2. 2 Gazsi

    tényleg, micsoda? csak nem tdk? (strééébeeeeer :D).
    jégből klónozás… hóember?

  3. 3 Gábor

    Miért nem szóltatok, hogy elírtam a címet: „bepótólok” (most már kijavítottam)

    stréber, aki mondja, azt a szakkollegista, gellérhegyi mindenit!D)

    nem is lenne rossz téma: „A tavalyi hó klónózásra történő felhasználásának gazdaságossági kérdései”. Olyan…multidiszciplináris…:P

Leave a Reply




Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 Hungary
Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 Hungary