The Bergengotian

Részlet az Írások Írásából (Lib I.; sect. 215, pagina 86 - editio undecima, annorum 2000-2001)[1]

„215. Az idegen írásmód szerint írt közszavakhoz és tulajdonnevekhez általában ugyanúgy közvetlenül (tehát kötőjel nélkül) tapasztjuk hozzá a toldalékokat, mint a magyar szavkhoz és tulajdonnevekhez: businessből, […] Janus Pannoniustól”

tehát borges-i, de mondjuk már Jorge L. Borges-i

Amikor én jártam az OSzK-ban, akkor engem is elfogott valami nehezen meghatározható ellenérzés a Könyvtárral szemben: számomra inkább valami hatalmas kafkai szervezet, ahol mindenre van valamiféle — rendszerint nem írott, hanem a könyvtárhasználók generációi által gondosan továbbörokített, így a kivülálló számárara egyáltalán nem vagy csak rengeteg megszégyenülés, kinézés, „hát ez meg mit keres itt”-jellegű pillantások árán megismerhető — szabály, amit már csak azért nem foglalnak írásba, nehogy holmi vidéki …ööö… állampolgárok („hiszen kezükben még ott a szálka, ami a hétvégi kapáláskor ment bele”) behatolhassanak az Intézmény szent falai közé, részeges kajabálásukkal, gurgulázó nevetésükkel felverjék az évszázados csendet (ami azért nem mindig az elmélyült gondolkodásé, sokszor inkább a feszült unalomé).[2] Ha sok pénzem lenne, és meg tudnám venni mindazokat a könyveket, amiket elolvasok, akkor most idézhetnék egy regényből, amikor is a francia Kultutális Minisztérium egy középkádere magában siránkozik, hogy milyen rossz dolog is az, hogy az apa nem tudja megtanítani a gyermekét arra, ami a munkája mert a posztindusztriális társdadalom és stb.; pedig de!, igenis! a könyvtárbajáró Apuka türelemmel vár arra a napra, amikor a Gyermek elég idős és érett lesz ahhoz, hogy bebocsátást nyerhessen a Falak közé, felöltözteti (a dress code-nak is nagy szerepe van ám!), és szépen, fokozatosan beavatja a lift használatába, a tömérdek számítógépes katalógus közti különbsége, a helyszámok bonyolult rendszerébe, arra, hogyan olvasson úgy újságot, hogy ne szedje szét rögtön azt a fakeretet, amire ráfeszítették (mint én tettem), mígnem a Gyermek hosszú tanulóévek vesződséges, gyakran megaláztatottságtól sem mentes munkája után büszkén tekintheti magát valódi, vérbeli könyvtárhasználónak.

(Igazából ez hülyeség; én sosem értettem, hogy a rajzfilmekben és a tömegkultúra más termékeiben miért ábrázolják olyan morózus, félelmetes, „ne hangoskodj, mert kizavarlak”-intézménynek a könyvtárakat. Általában szerintem nem ez a helyzet, csomószor lehet találkozni kedves, segítőkész és tényleg segíteni is tudó könyvtárosokkal — na persze mindenhol jelen van a szakma alja, de hol nem)[3]

Ja, engem különösen elbűvöltek azok a kék kis motoros kocsik, amik az intézményt behálózó sínrendszeren [kötöttpályás közlekedés, höhöhö (ja, egyszer nem megyünk ki a tömegközlekedési múzeumba?)] közlekednek, pulthoz be, liftből ki, raktárba be, persze nagy a forgalom meg minden, nem várható el, hogy legyenek könyvvtárosok, akik egész nap csak futkároznak ide-oda, de mégis, nekem az az érzésem támadt ettől a minatűr vasúttól, hogy a raktárban fent (lent?) kis könyvtárostörpék (~házimanók?) szortírozzák, rakodják, viszik helyükre a gondosan bekötött könyveket, híralapokat, időszaki kiadványokat.

Na igen, kreatív könyvelés: nem tudom, hogy megoldódott-e már ez a kínzó probléma, de a kreatív könvyelés (btw google a barátod) az valami olyasmi, amikor ezt így számolják el, azt meg amúgy, ezt a nyereséget igazából a panamai cégünk produkálta stb. magyarán meghamisítják a könyvelést („to cook the books”, ha valaki szereti az ilyen állaza angolszász üzleti szakkifejezéseket)

fn1 ha sok időm lesz, ígérem, fogok tanulni latinul, már csak a

fn2 itt abba kellett volna hagynom, mert eddig sem volt sok értelme, de ezután…

fn3 ez szerintem tényleg így van, és nem csak a PC miatt írtam