„No és ő kicsoda?”

Michel Foucault

Ilyen és ehhez hasonló feladványok voltak a mai szoc óra utolsó negyed óráján. Kifogyott az erre a félévre szánt anyag, és mivel senki nem kívánkozott hozzászólni, nagy szocok portréiból készült szlájdsót játszott le nekünk. A mai előadást kivételesen nagyon élveztem, asszem elkapott az az érzés, hogy tulajdonképp miért is jöttem szociológiára. Ez a tudásszoc/tudományszoc dolog nagyon érdekes, már majdnem filozófia, de azért a nagylábujja még éri a földet. Meg most csütörtökön a szoc szemin egy tudásszoccal foglalkozó szösszenetet kell feldolgoztatnom a többiekkel (ez itt így megy, hogy nem kiselőadok, hanem kérdéseket gyártok, amiből remélhetőleg egy párbeszéd alakul majd ki. Ki is szokott, csak olyan gimnazista szinten, hogy csak. Időnként nagyon fáj már, amikor a sokadik mondatod kezdik/kezdjük már azzal, hogy szerintem, vagy hogy az öööözés helyett/mellett a ‘társadalom’ szót használjuk)1

Lesz május 29-én egy ‚Web 2.0 Symposium” ami tök jó meg minden, csak két gond van: aznap vizsgázom pszichóból (és bárhova rakom, így is úgy is érdekes előadásról maradok le), másrészről pedig kilencezer forintba kerül a belépő, ami nem olcsó. Lehet mert nem én vagyok a célközönség megint és ha el is mennék, nem tetszene…. Ki tudja. Még filózok rajta minden esetre.

ÁPDÉT, most olvasom a sesblogon: „Addig is, akinek van erre affinitása, az nézze meg a weboldaluk kódját, és sírjon. Web 2.0 szimpózium, Magyarország, 2006: táblázat, FONT size=“2”, lezáratlan tagek.”

Amúgy van még egy google találatom (ezek mindig szórakoztatóak): ‚Tesco reklámügynöksége” keresőszóra az ING bank fölött vagyok. Ebből is látszik, hogy a világ mennyire nem foglalkozik azzal, vajon ki is a Tesco reklámügynöksége. Valószínűnek tartom különben, hogy házon belül oldják meg.



1 ‚Másrészt pedig változott a diákok szemlélete is: sokkal kisebbek, sokkal gimnazistábbak, és nem szociológusok akarnak lenni, csak diplomát akarnak.” – Meixner Boglárka : ‚A tanítás miatt mindig fiatal marad az ember.”, Interjú Csizmady Adrienne-nel. Kistáska, 2006/31. szám

0 Responses to “„No és ő kicsoda?””


  1. No Comments

Leave a Reply