Monthly Archive for September, 2006

Kőleves for Mac

Pár napja új (félig-meddig) konvertet köszönthetünk a PC-s világból. Bár még nem értünk a kísérleti időszak végére, n+1 számú hardverelemmel akadnak még problémák (lásd korábban), a gondok nagyja szerintem kivasalható, s a gép pluszminusz használható állapotba hozható.

Érdemes megfigyelni a laptop paramétereit:

Intel Celeron M 1.6GHz, 512MB DDR2 RAM, ATi Radeon x200M videókártya, (ismeretlen gyártójú) DVD±RW/RAM1, AC’97-kompatibilis hangkártya, Realtek hálókártya, valamilyen SoftModem. Akkuidő kb. 2 és fél óra.

…tehát közel sem azonos súlycsoport, mint az Apple jelenlegi laptop-felhozatala. Mondjuk nem is kerül annyiba. Mielőtt feltelepítettük, nem reméltem olyan tyűdenagy teljesítményt a géptől, egészen az átállás előttig kedvenc almás cégünk azzal mosta a fejünket, hogy még a G4-es proci is elfenekeli a Pentiumokat. Ehhez képest, úgy, hogy a videókártyát egyáltalán nem tudja kihasználni, xBench alatt magasabb pontszámot ért el, mint a minim. (44 vs. 41 pont). Ha a videókártyával tudna mit kezdeni, jelentősen megugorna a pontszáma, a rendszer maga már így is sokkal gyorsabbnak tűnik mint nálam (bár ebben benne van az is, hogy itt már egy bő év kacata gyűlik).

Ugyanakkor nem hupirózsaszín a helyzet. A sok alkatrésznek mind le kell vadászni a meghajtóját (aztán kicserélni a device id-t ahol kell, stb), már ha kompatiblisek vagyunk. Végül is miért kéne n drivert fejlesztenie az Apple-nek olyan eszközökhöz, amik sose kerülnek bele saját dobozaikba. Ha vény nélkül kapható alkatrészekből készült a gép, örüljünk, hogy egyáltalán ennyire megy….

…És tegnap estig nagyjából örültünk is. Ez a hálókártya—wifi gubanc pont az a fajta bosszantó hiba ami szálkaszerűen beleragad az ujjunkba és egyszerűen nem tudunk vele mit kezdeni (ez elkerülhető ha valaki olyan elvetemült, hogy 1:1 ugyanazokat az alkatrészeket használja fel, amiket az Apple, de akkor már minek dzsunka, ha lehet eredeti, szentföldi, Designed in California?). Gyanítom, hogy akik OSx86-ot raknak fel gépükre, pont hogy nem az Apple-t lopják meg. „The first hit’s free”: egy szennyezett rendszert próbál ki a júzer, s közben rájön, hogy tényleg jobb, és elkezdi magát győzködni, hogy erre neki szüksége van s megérdemli (na jó, függés alakul ki, de ez már más csésze tea). És egyszer betelik a pohár, megunja hogy — például — nem támogatott a videókártyája, meg rájön, hogy ki tudja, a későbbi rendszerfejlesztéseket is fel tudja-e majd heggeszteni2, és (már ha megteheti) a sok bosszankodás helyett vesz egy igazit.

1 Az írási funkcióját még nem próbáltuk ki. A márkáját meg elfelejtettem megnézni, majd Gábor betoldja ide. (Gábor betoldja ide: Pioneer DVD-RW DVR-K16S)

2 A legfrisebb kernelek (amiket a 10.4.4 utáni frissítésekbe raktak bele) már csak a Core procikat támogatják, így a hekkelt változatban még mindig a 10.4.4 kernele fut. ͍gy kicsit necces lesz a Leopard—OSx86 támogatás…

Baj van

Fény derült a különleges összefüggés eredetére a wifi és az ethernet között: Umb3r70 a wifit ismeri fel ethernetként, és próbál DHCP-ről IP-t hozzárendelni, ami persze nem megy. Megoldást nem látok, a fórumok szerint az ethernetemet az OS natívan támogatja, nem lehet tehát mindenféle hekkelt .kext-ekkel operálni.

El is ment a kedvem a képfeltöltéstől.

Umb3r70

Péntek óta így hívják a Macemet.

Persze a valóság nem ilyen szép: a hardver nem az igazi, szentföldi, designed by Apple in California, hanem egy pórias, amúgy kellemes és szép kialakítású Toshiba Satellite laptop. PC. ͍zig-vérig. (milyen béna reklámszlogen lenne ez). A rendszer pedig rajta egy 10.4.6-os. Lehet vállat veregetni. Mert nem volt egyszerű.

Nehéz volt a megfelelő disztró kiválasztása (JaS?, Myzal?), nehéz volt a levadászása. Még nehezebb volt a patchelése (80%-nál megakadó torrent, demonoidos jelszó szerzése). (a particionálás, bootloader telepítés nem volt annyira bonyolult, de ez most nem illik ide).
Voltak örömteli várakozássel teli pillanatok, amikor azt figyeltük, vajon elindul-e az install, túljut-e az első, második, sokadik lépséen.
Voltak torokszorítóak, amikor az első install után kiválasztottuk a bootlistából az „Unknown Operation Systemet”.
Voltak elkeserítőek, amikor ezután a rendszer „HFS+
reading error”-ral állt le.
Voltak mulatságosak, amikor a második telepítés után valamiért az OS helyett a Windows indult el.
És persze voltak diadalittasak is, amikor először loginoltam az új rendszerbe.

Maga az OSX86-prodzsekt amúgy inkább sufnituningolók, ravasz rendszerprogramozók, kínai és nem kínai script-kiddie-k gyülekezete, akik szerint cool, ha az ilymódon felépített gépüket hackintosh-ként emlegetik, semmint holmi szeriőz, megbízható, minden hardvert támogató vállalat. Nemegyszer meggyűlt a bajunk a különböző compatibility issue-kal: nem működött a

  • vidokártya (a híresen rosszul támogatott ATI x200m), tehát nincs Core Image, se Quartz Extreme
  • hangkártya (iTunes el se kezdte a számok lejátszását)
  • teleptölöttségmérő, Power Saving-lehetőségek (monitor fényereje, készenléti üzemmód)
  • usb-s wifi (Sitecom WL-113)
  • és kétségeink voltak az Ethernet működőképességeiről

A ma esti állapot, hogy

  • a video még mindig nem működik, és a fórumok böngészése alapján nem is valószínű, hogy fog
  • a hangkártyát hosszas olvasgatás, töltögetés, .kext-másolgatással megjavítottam
  • felraktunk ugyan pénteken egy teleptöltöttségmérőt, de egyfolytában 0%-nak látja az akkut, ezen még dolgozni kell
  • külső programmal teljesen működik a Wifi, aminek az ikonjának a lecserélése után benn is merem hagyni a Dockban állandóan, annál is inkább, mert mintha lenne valami rejtett kapcsolat az Ethernet és a wifi között.

Kipróbálásra vár még:

  • működik-e a cd/dvd-írás
  • működik-e a dvd-lejátszás, vagy csak nagyon lassan-e (olvastam valami trükköt, hogy Rosettával ki lehet cselezni a Quarzt hiányát)
  • mennyire jól tolerálja a hálózatot, fájlmegosztást, vpn-t (ezzel elvileg nem lehet gond, de mégis…)

Természetesen ki kell fejeznem a hálámat kollegának, aki bátorított, letöltött, segített, magyarázott és egyáltalán.

(ide akartam képet beszúrni, hogy nemcsak a levegőbe beszélek, de elfelejtettem az ftp-jelszót, úgyhogy majd holnap jönnek a képek a rendszerről és az optikai tuningról!)

Ha Nyugaton lennénk…

…nem kéne nekem diktafonnal felvennem az előadásokat, elég lenne felmenni a kari oldalra (amihez az is előfeltétel lenne, hogy az oldal 1. működjön és 2. legyen rajta tartalom is) és feliratkozni az engem érdeklő RSS-feed-ekre, hogy aztán az előadás után nem sokkal megkapjam az előadás hanganyagát, amit aztán majd kedvenc fehér-tekerős zenelejátszómon bármikor visszahallgathatnék. Lásd mondjuk a Berkeley-nél.

De nem Nyugaton vagyunk, az előadásokat nem veszik fel (annak ellenére, hogy a legtöbb helyen ki van hangosítva az előadó), nem teszik fel, RSS konténerbe meg pláne nem csomagolják.

Ha más nem oldja meg ezt a problémát, majd én. Mától kísérleti jelleggel felveszem az előadásaimat, megpróbálom valamennyire zajszűrni (szükség lesz rá — high-end felvevő berendezésem egy nyolc éve egy thrift store-ban talán 50 centért beszerzett kazettás diktafon), MP3-ba csomagolni, persze csak saját felhasználásra.

A kazettás módszernek elég sok hátránya van, a kazettákat félúton meg kell fordítani (meglepve tapasztaltam hogy kilencven perces a leghosszabb kazetta — és az is csak úgy, hogy 45 perces egy oldal), meg a napközbeni felvétel után ugyanannyi időbe beletelik még míg bedigitalizálódik (és ugyanúgy félúton meg kell fordítani…). Ez az első nap még nem nagy gond, ma egy darab előadásom volt végül (kettő lett volna, de az egyik elmaradt), de később elég időigényes lehet… Remélem beválik ez a módszer, hasznosabbnak tűnik, mint félév végén három-négy jegyzetből +az enyém összeollózni azt, aminek értelme van.

The setup:

  • Walkman (mint generikus kifejezés, Panasonic RQ-L309 mini recorder az anyakönyvi neve)
  • jack-jack kábel
  • Audacity (Garageband szép meg minden csak jobban eszi a procit mint az iMovie, pedig ez csak a hanggal játszik

Már csak egy jó zajszűrő kéne…

Hogyan jussunk el a Critical Mass-re Vidékről (=nem-Budapestről)?

A (főleg szoc. hallgató szemével nézve elég fura nevű) Európai Mobilitási Hét keretei között (szeptember 16-22.) a MÁV ingyen díjmentesen szállítja a kerékpárokat. Tessék igénybe venni ezt a lehetőséget, ki tudja, lesz-e ilyen még…

(Sőt, mint kiderült, BKV is ingyen van aznap)

Weitere Informazionen:

A mai nap tanulsága

hogy ne használjunk shareware/hekkelt partícionáló programot, mert jól összerondítja a merevlemezt, és én keresgélhetek, hogy vajon melyik kétfloppis zseblinuxszal lehet kiolvasni belőle mintegy három év dokumentumait, képeit, zenéit. (eddig semelyikkel, bár meszebbre jutottam velük, mint az XP telepítőcd-jének hatalmas opcióválasztékával)

Azért némileg elgondolkoztató, hogy azért kellett alternatív lemezkezelőket keresni, mert a beépített, parancssoros (legalább a skinje profi…) segédprogram nem volt képes két NTFS-rendszerű partíciót összeolvasztani, merthogy az egyik „primary, bootable”. (no és akkor?)

Szóval most reménykedem, hogy majd majd valami komolyabb, Knoppix-szerű utility majd segít. Vagy a csoda…

Kicsi pöfögés az új iTunes kinézetén

Nagyon csúnya az új iTunes felülete. Vagyis nem is csúnya, bizonyos operációs rendszerek (grafikus felületek) felhasználói maguk alá szolmizálnának ha ilyen külsejű zenelejátszójuk lenne. Egyszerűen nem illik bele a környezetébe, nem tűnik igazi Mac OS X-alkalmazásnak. (Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb tudatos Mac-es a rendszer look&feel-je miatt szereti a gépét).

Első számú bizonyítékunk az új iPod-menedzsment lapról való. Érdemes megfigyelni a Mozilla-kék fejlécen a Drupal-formájú füleket és a Windows(XP? Vista?)-jellegű iPod-ikont.

iTunes 7

1. számú bizonyíték

Remélem, nem ez lesz a fejlesztési irány a Leopard-ban (majdnem Longhorn-t írtam…), a nemszínes Mac-eket, az eMac otrombaságát, a Think Different kikopását, sőt az Intelre váltást még el tudtam fogadni, de a Windows-os/KDE-s/Gnome-os/etc. külsőt nem… (nem is tudom mire hasonlít ez a külső, mindenesetre Mac-re nem)

A Songbird meg szépen csendben fejlődik, már majdnem használható. Oké, nincsen benne iPod-támogatás, Applescript nem is lesz sose, Exposé hatására elrejtőzik az ablak mintha egy Inspector-panel lenne, és asszem egyelőre még CD-t se lehet vele írni, de azért benne van a remény, hogy egyszer tényleg az iTunes konkurenciája lehet (ha nem javul az iT kinézete/nem lehet visszaállítani a megszokottra, megfontolandó alternatíva a Songbird)

UPTD - szeptember 16: A Kelt által javasolt visszaaquásítő jutiliti tényleg működik, nagyjából újra használhatóvá teszi az iTunes-t. Újra Aqua gombok, sőt még a zöld ikont is visszaállítja, ha az lenne valakinek a csésze teája. Nekem a kék is tetszik tulképp (egyedül az iT 1.0 lilája nem tetszett…)

Almás

Apple Store Down!

UPTD: Megvolt. Érezhetően nem én voltam a célközönség (csóró-éhező egyetemista lévén1, fél fülére süket iPoddal, ráadásul mélyen Ká-Európában, dombornyomott hitelkártya nélkül), de az iTunes-frissítést letöltöttem. Vázlatpontokban:

  • Az új külső ronda. Nagyon ronda. Mintha egy gyenge Windows Media Player vagy nemtom Linuxos koppintása volna. Még szerencse hogy teljesen standard ablakrajzolási eszköztárat (widget-eket, de nem azokat a widgeteket) használ. Az Apple a saját HIG-jét se tartja be. Lehet, hogy még egyszer nekiugrok az UNO-nak
  • A videólejátszás viszont legalább már nem szaggat. Bár az előpattanó lejátszó gombsor átlátszósága/lekerekített sarkai nem látszanak valamiért. Majd a 7.0.1 biztos…
  • A CowerFlow-t megvették (nem simán ellopták szegény barkácsprogramozó ötletét és aztán szembevigyorogták, ahogy azt a Watson-os Kareliával csinálták meg — kétszer (másodszor az iWeb-Sandvox volt) — meg a Konfabulatorral tették korábban) és integrálták érdekes volt olvasni a tegnapi közvetítéseket, ahol új fícsörnek harangozták be, pedig — legalább is nálam — ez egy alapvető parasztvakítós program volt, amivel már egy éve lehetett csorgatni a nem-Mac-es júzerek nyálát. Az albumos nézési mód se hülyeség. Az viszont kifejezetten bosszant, hogy album art hiánypótlást csak iTunes-vásárlóknak engedik(regisztrált júzereknek, megfelelő országból származó hitelkártya meg minden szükséges hozzá). Bunkóság. (Persze, biznisz, de akkor is bunkóság)
  • Elvileg tud olyat, hogy iPod-ról felmásolja a zenét. Az apróbetű csupán annyi, hogy csak az iTunes Store-ban vett termékekre érvényes az akció. (Ide tessék valami nagyon cifra véleménynyilvánítást gondolni)

Steve Jobs nem fekete magasnyakú pulóverben volt, viszont egy másik lényeges szokást is megszegett: félkész terméket mutatott be. Oké, szigorúan véve ilyet már eljátszott a WWDC-ken, a nagymacskákkal, de az mégis a fejlesztők bíztatására volt kitalálva, ez meg csak azért, hogy az iTunes Music Store vásárlói úgy vegyék a filmeket (mint a cukrot), hogy tudják, idővel (meg plusz pénzbefektetéssel) majd TV-n is nézhetik a megvett filmeket, nem csak a (még mindig nem hatalmas, érintőképernyős, wifis, stb.) iPod-on vagy számítógéphez kötve. (Ami mondjuk nekem nem nagy szám, állandóan számítógépen nézek filmeket, tv-sorozatokat2, de azért persze még kistévén is kényelmesebb, pláne a háromszáz dollárt erre a kütyüre áldozni hajlandó célközönség Hi-Def házimozi-berendezésein.)

És elkezdett járni az agyam (asszem kb. a Tipokert óta), hogy mégse lenne nagy hülyeség egy bogba összegereblyélni az almás cuccokkal (mondjuk részidőben) foglalkozó blogokat, egy afféle mac.zin-be. Most, hogy WordPress motor hajtja az agyamat, elvileg tudok kategóriás bontásban értesítőket generálni.

1 Természetesen nem is. Sőt érthetetlen okokból ma utaltak ösztöndíjat, ha jól olvastam, akkor a májusit. Ezek szerint azt még eddig nem kaptam meg. Dejó.

2 „I’m changing the movie industry — ask me how!”

„So tell us a bit about yourself”

A tanév második igazi napja, én meg máris el vagyok maradva1. Tanulság: időnként azért meg kéne nézni a leveleimet2.
A kollégium (Collegium) tíz éves fennállása alkalmából szeretnénk (szeretne a vezetőség) összehozni egy évkönyvet, megörökítendő legszebb éveinket, hogy majd könnyes szemmel évtizedek múltán fellapozhassuk, illetve — és valószínűleg ez a hangsúlyosabb — önreklámnak (afféle drágább és vastagabb brosúrának, szóróanyagnak), bemutatandó hogy lám mily okos/ügyes/szép/stréber diákok járnak ide.

És lévén médiás vagyok, a könyv előkészítésében aktívan részt veszek. A ma esti első munkamegbeszélésre — ahogy azt a kollégák email-ben egyeztették — mindenkinek meg kéne írnia a saját bemutatkozó szövegét, ami majd az arcképe és a millió-egy publikációja, nyelvvizsgája és szakmai gyakorlata mellé kerül majd. A kész évkönyvben mindenkinek lesz egy ilyen oldala, hiszen a mi sikereink a Collegium sikerei is (minél többet agyalok az évkönyven, egyre inkább egy mail-order katalógusra kezd hasonlítani… Vigyen el két jogászt gyakornoknak, és ajándékba adunk egy közgazdászt is!)

Gondolom mostanra már ki lehetett találni, hogy mi is a gondom. 20:15 (zulu)-ig ki kéne találni, mit írjak magamról 2000-2500 karakter terjedelemben. Ötletem semmi.

Az biztos, hogy az „1987-ben születtem Marosvásárhelyen…” jellegű száraz, mini-életrajzot szeretném mellőzni. Meg a nagyképű, idézeteskönyves idézeteket is. Kreatív megoldás viszont egyáltalán nem jut eszembe.

Gondoltam, hogy részleteket emelek át Doransky remekül fején talált szögű Posztmodern Bölszész Kiáltványából (úgyis GPL-licensz — bár ha posztmodern, akkor szerintem a forrásmegjelölés nélküli szövegátvétel is benne van…), Mágus-kártya szerűen összefoglalni a főbb tulajdonságaimat (valahogy így) vagy egyszerűen legenerálok 2000 karakternyi Lorem Ipsum-ot.

Pedig valójában csak az a gond, hogy nem igazán tudom, hogy ki vagyok és hova megyek, pláne nem tudom ezt összefoglalni — se magamnak, se másnak — kétezer-kétezerötszáz karakter terjedelemben.

(Ja, amúgy tegnap megvettem William Gibson Pattern Recognition c. könyvét, ami valószínűleg szintén csökkenti a hatásfokomat.)

Elnézést kérek a sok fölösleges szövegformázásért, egyszerűen ez egy ilyen nap…

1 Getting Things Done, ugye…

2 A ludens-es postafiókon is, főleg mert oda jönnek az egyetemi cuccok, és bár számomra nehezen elképzelhető, vannak emberek, akik a tanév elkezdése előttt írnak oda…

Rövid linkajánló

Most találtam, a magyar tipográfia web.zin-je szeretne lenni az oldal (az a betű meg nem igazán megy ezen a billentyűzeten, taposni kell nagyon.)

Tipokert

És most megyek pakolni.




Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 Hungary
Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 Hungary