Monthly Archive for October, 2006

Szolg. közl.

Igen sajna, a jelenleg használt sablonunkban egyelőre nagyon nehéz kibogarászni, melyinkünk is írt egy-egy bejegyzést, köbö mint vonatjegyen megtalálni az ülésszámot. Az olvasóközönség nagyja — mivel jelentős átfedés van az írók és az olvasók között, „közösségi újságírás” ilyesmi — tudja, hogy ha nem ő írta a bejegyzést, akkor a másik, de kettőnkön kívül senki más.

Ez így félreértéseket okozhat, lásd pl Boban kolléga tegnap esti capslockkal üvöltő MSN-üzenetét, miben az iránt érdeklődött, MI CSORDULT KI?? (vélhetően azt hitte, nálunk történt valami bibi, pedig nem is, hanem a szakmaiság másik bástyájában… Ezúton bocs, hogy nem válaszoltam, nem voltam a gépnél)

Javaslatokat a szerkesztőség elfogad, hogy hogyan különböztessük meg írásunkat (azon kívül hogy egyikünk hagyományosan macesebb témákkal foglalkozik, másikunk… is most már. Például.)

Lehetne mondjuk:

  • más színnel írni a bejegyzéseket (na ki milyen zsírkrétát kér?) — rég nem látott árnyékszerzőnk, Viki már megkapta a rózsaszínjét :)
  • más színű dobozba írni a bejegyzéseket (Gábornak SzISz-narancs lapra kell írnia, nekem meg… mire is?)
  • feltűnőbb helyre rakni a szerző júzer nevét (hova?)

Szakmaiság

Csak a kontraszt kedvéért:

Tegnap este tekes filmnézés: utána egy rövid körszakállvakargatós beszélgetés, hogy ugye ez történelemhez kötött film, és hogy a mai szakkollégiumok nem ilyenek és egyáltalán…

Megyünk vissza az első emeletre, már a lépcsőn botladozás használt ágyneműkben, iszonyatos bűz, szatyroslábú emberek: ”Igen, jól látjátok kiöntött a férfiwc!”
Átvágok a tengeren a szobámig, ahova (hála a néhai építők trehányságának, a folyosó közepén egy kis medence van, ott gyűlik az anyag, én a vizesblokktól messzebb és magasabban lakom) nem tört be a szennyvíz, ravasz módszerekkel lábat mosok az irodában, utána megnézzük az aznapi második filmet, ha nem kopognának, hogy segíteni kéne. Nosza, valami alibimunkát végzünk az azért nem olyan száraz szobáink előtt (azért ma reggel név szerint meg lettünk dicsérve a listán…).

Emberek! A jövő értelmisége1 bokáig jár a húgyban! Ez nem gusztustalan?

1 félreértések elkerülése végett ezt egy diákhiteles szórólapon olvastam

Nagy titkot árulok el, hallga!

Tegnap lelepleződött a MÁV-kocsik belső hangosbemondó rendszere: a WC felé igyekezve észrevettem a kalauzt, amint a kezében levő, falból eredő kábelhez csatlakoztatott szimpla, mezei MP3-lejátszóról szólt három nyelven a tájékoztatás1.

Kicsit illúzióromboló, ugyanakkor megmagyarázza, hogy egyszer tavaly hogy ébredhettem a központi hangszórókból jövő falusidiszkós, abbamaradni nem akaró, teljes hangerőn elengedett tuctuctucra. Biztos továbbment egy számmal Dombóvár után…

Mechanical Turk

[1] This train will only stop at: Scent-lohrints, Shahshd, Dombowahr, Sharbogad, Budapest-Khelenfeuld and Budapest Daily Station. A dining car is available on this service. Would all passengers please note that smoking is only allowed in the designated places. Thank you for choosing Hungarian State Railway. Sehr geehrtes Fahrgästen! Ungarische Staatsbahn willkommt Ihr auf dem Intercity Misina nach Budapest Déli Pályaudvar………

Merchandising

P.: (komolyan odafordul hozzám): „Szereted a szakkolit?”

Én (beugratást vélek felfedezni, hezitálok): „Ööö… hát ez egy provokatív kérdés. Végül is nem rossz hely…”

P.: „És akarsz is tenni érte valamit?”

Én: „Persze, de csak akkor, ha nem jár sok munkával.”

P. (leteszi a sörét): „Nem akarsz pólókat árulni? Nagyon jó munka, nem kell csinálni semmit.”

Én: „Akkor miért nem tartod meg magadnak?”

P.: „Mert én már így is túl sok dologban vagyok benne, nincs rá időm. A legjobb az egészben, hogy szinte semmit sem kell tenned, csak beszeded a pénzt. És ami a legfontosabb, mondhatod azt, hogy csinálsz valami közérdekűt. Ha rád akarnak sózni valami munkát, te visszavághatsz, hogy de hiszen te pólókat árulsz.”

Én (még mindig bizonytalanul): „Végül is nem hangzik rosszul…”

P.: „Akkor gyere, odaadom neked a pólókat, meg a kasszát!”

͍gy tettem szert egy zsák emblémás kolis férfipólóra (M-es és L-es méret), amiből még egyet sem adtam el. Ez így nem mehet tovább.

Kétfordulós márketingkampányt tervezek:

  1. A/6-os méretű, gerillamarketing-jellegű cetlik kiragasztása feltűnő helyekre (ajtókra, de nem csak úgy, hanem rá a szobaszámra, konyhán mikró fölé, WC-ben piszoár fölé stb). Színe: narancs, esetleg (a nagyobb figyelemfelkeltés végett) Rajk-zöld
  2. (pár nappal később) A/4-es méretű felhívás (az előbbihez hasonló tipográfia, grafikai elemek), indokokkal, hogy miért jó pólót, és hogy csak tőlem érdemes és lehet venni.

Ami még nem világos:

  • pontosan mennyit gyártsak a szórólapokból
  • hogyan tudom megoldani a gerillamarketinges cetlik gyors és konspirált kihelyezését
  • hogyan helyezzem el az adataimat a második plakáton (Gazsi javaslata: „ugyanitt disznó eladó, név, cím”).

Majd meglássuk, mi lesz belőle.

Egy kihagyott lehetőség…

Kedd éjfél (EST) volt beérkezési határideje a TUAW „álláshirdetésére” írandó mintabejegyzéseknek.

Amire végül nem írtam, bár a hétvégén nagyon belelkesedtem, hogy milyen jó lenne, ha sikeresen nekiugranék ennek a lehetőségnek:

  • Pénzt kapnék, azért, hogy maces cuccokról írjak
  • Az Otthoniak által sokallt maces tartalom lecsökkenne ezen az oldalon
  • És még az angolt is gyakorolnám

Végül nem csak sűrű teendőim miatt nem küldtem el a jelentkezésemet — a héten volt egy Wirth I.-beadandó, mint mindig (nagyon jó az a kurzus, csak aránytalanul sok időt kell vele töltsek), egy statisztika zh (ami azért elég sok készülés mellett se sikerült oly’ fényesen, de majd meglátjuk), ja és persze közbejött egy bizonyos internetes-magyarországos konferencia, aminek az összesített feedjét percenként frissítettem1 (név szerint azért nem említem, hogy nehogy begereblyézze ezt az amúgy teljesen irreleváns bejegyzést az Automatika)….

Nem is azért nem küldtem el, mert nem tudtam kitalálni, hogy miről írjak. Akadt. Egyszerűen az bosszantott, hogy nem tudtam egy ép mondatot leírni, ami azt visszaolvasva sem tűnik teljesen otrombának. Csak kerestem a szavakat, de sehogy se tudtam leírni amit akartam — úgy ahogy akartam. Nem volt szabadon folyó és könnyen olvasható (mint ahogy szeretem azt hinni, hogy az amit magyarul írok az az)…

Még gyakorolni kell. Talán a legközelebbi hasonló oportyunitit már talán kihasználom, addig is maradok egy fizetetlen és kis hatótávolságú Apple-evangelista.

1 Időnként az IRC-csatira is benéztem, de töküres volt. Kár, a web2symp-en pedig milyen szépen ment… (Legközelebb majd talán élőben is ki kéne próbálni… Már csak valami körpöret háttér kéne ami állja a belépőt, meg egy laptop, hogy a konferencia citizen journalism részét is tudjam figyelni. Telhetetlen vagyok.)

Bergengócia

Bergengócia a statisztikusok országa. Sehol máshol nem követi tűntetés és gyakran lincselés azt, ha kiderül, nem egyszerű véletlen mintavétellel végeztek egy felmérést.

Sajnos a példafeladatok szerzői saját kényük-kedvük szerint változtatgatják az ország adatait, így teljes bizonyossággal nem tudok sokat mondani az országról. Eddig a következő adatokat sikerült begyűjtenem:

  • Népesség: 10 000 000 fő, melyből hárommillió kék- és hétmillió zöldszemű (más szemszín nincsen, ugyanúgy ahogy szőkén, barnán és feketén kívül más hajszín se). Elképzelhető, hogy az állampolgárság feltétele, hogy mindig pontosan tízmillióra egészítsék ki a populációt. (Ezen kívül követelmény a módszertan szigorlat elvégzése…)
  • Régiók: októberi adatok szerint Alsó- és Felsőbergengócia, de a tavaly decemberi mintafeladatokban már négy régió: É, ÉK, DK, DNY, ÉNY.
    • Elképzelhető, hogy az egyik régió hegyvidéki (Bergen), a másik pedig városiasabb (Góc). Mivel az alsóbergengócok (legalább is az alsóbergengóc tanítónők) fizetése magasabb, mint a felsőbergengócoké, elképzelhető, hogy Alsóbergengócia a városias rész, illetve az is, hogy itt található a fejlettebb főváros (amiről többet sajnos nem tudunk)
  • Szomszédos országok: egyelőre egy ismert, Burgundia.
  • Államforma: alkotmányos monarchia (a múlt félévben megtudtuk, hogy a bergengóc király hatáskörébe tartozik a szerencsejátékok felügyelete — dobókockák szabályosságát egy királyi bizottság ellenőrzi, viszont idén a pártok támogatásának felméréséről is beszéltünk)
  • Főbb pártok: „A” párt és „B” párt
  • Pénznem: bergengóc tallér, más források szerint (matek érettségi gyakfeladatok) fabatka
  • Gazdaság: nem sokat tudunk egyelőre erről a témáról, annyi bizonyos, hogy nem is olyan régen még állami tulajdonban volt a legtöbb vállalat és mostanában privatizálják/privatizálták azóta (forrás: Gábor). Elképzelhető, hogy az alkotmányos köztársaságot még csak pár éve (évtizede) vezették be, azelőtt az egész ország a király tulajdona volt.

Amint láthatjátok, egyelőre keveset tudunk erről az érdekes országról. Ha esetleg olyan dolgokat ismersz a bergengóc viszonyokról, amit ide nem írtam le, kérlek kommenteld…

Csak a dob meg a basszus

Kedves naplóm, régen írtam, sok a dolgom.
(Persze, miért lenne több a dolgom mint eddig? Nem több, csak éppen mind egyszerre jár le. Legközelebb jobban ütemezek. Ötéves terv, ecetera)

Ebben a tanévben (továbbiakban idén) nem is írtam énblogosan. Elharapódzott a maces tartalom ezen a felületen, de majd most visszaveszünk belőle. Elkezdődött az év, mennek a kurzusok teljes gőzzel a vizsgaidőszak felé — illetve statisztikából már holnap zéhá, ezen kívül járnak a Combino villamosok végre valahára (az a vicc, hogy bár nagyon vártam, tulajdonképp semmi különös érzés már rajta utazni. Szép mustársárga meg iszonyat halk, meg rengeteg rajta az ellenőr. De már az élet részévé vált. A 4-es vonalán gyakrabban jár, ott könnyebb elkapni, ha valakinek még nem sikerült volna…), szobtárs kolléga úr hozott hangszórókat (hangfalakat?), ötpontegyeset, mélynyomósat (fogtömésberezonálósat). Most az iTunes-ből Nicecast-tel sugárzom át a zenémet, ne csak falusidiszkós szóljon (bocsánat, Tiesto művészetét nem tudom megérteni. Az igazsághoz azért az is hozzátartozik, hogy Yonderboi-t is hallgat, definitely pirospont).

Holnap statisztikadolgozat, avagy a bergengóc állampolgársághoz az egyik feltétel. Bergengóciáról majd holnap, Az Események (remélem sikeres) befejezése után írok többet, egyelőre legyen elég annyi, hogy a tízmilliós Bergengóciában hárommillió kékszemű és hétmillió zöldszemű él, a kékszeműek átlagos magassága 170 centi, 10cm szórással, a zöldeké 180cm, szintén tízcentis szórással. A bergengóc magasságkutató intézet és a szemszínkutató intézet legfrissebb stat. eredményeiről biztos lesz kérdés, hogy csaltak-e a mintavételnél.

Gépem nem rés, hanem erős bástya

Igen, igen, igen!

Ezerszeres hurrá a 10.4.3 kextjeinek!

Ma délelőtt sikerült beüzemelni az ethernetet a Mac(?)-en is, úgyhogy most már zavartalanul levelezhetek, töltögethetek, rss-ezhetek, web2-zhetek és menőzhetek vele a koliban is.

Egyedem-begyedem

hajdú sógor

Tegnap maces betűtípusokat próbálgattunk a vonaton.

Pork Futures Warehouse

Pratchett ír ilyenről is a Discworld-ben:

The Pork Futures Warehouse is a product of the Disc’s general atmosphere of magic and Ankh-Morpork’s general atmosphere of excessive literalism. The trading in pork futures – pork which does not exist yet – led to the construction of a warehouse in which to store it until it does. Pig carcasses can be seen hanging from its ceiling, semitransparent and unreal.

A tegnapi kolis „közgyűlésen” (-közös dolgok megvitatása- dehogyis, inkább „mi az intézmény úgy gondoljuk, hogy Önöknek ezt és ezt kell tenni”) mondta a főig. úr, hogy az intézmény anyagilag teljesen pártfüggetlen, a költségvetésének kilencvensok százalékát magáncégek biztosítják. (Mondanivalója valami olyasmi akart lenni, hogy nem fognak gondolatrendőrséget játszani, bárkinek bármilyen polit. véleménye/érzülése lehet, csak lehetőleg ne túl extrémek)

Magáncégek, akik arra számítanak, hogy befektetésük kamatostul térül majd meg, amikor az innen kikerülő (szépen felhízlalt) diplomázók közül kimazsolázzák a nekik megfelelőket. És ennek megkönnyítésére készül az évkönyv is - bemutatkozó szöveggel és portréval együtt. (be se kell kérni a CV-t, minden ott van a katalógusban. Valószínűleg két jogásszal tényleg ajándékba adnak egy közgazdászt is.)

Mennyivel jobb érzés mintha egy F-betűvel kezdődő pártba képeznének kádernek. NOT.

Apropó: november végefele lesz valami belső mini-TDK (think Eötvös-napok, csak még annál is kisebben) és erős társadalmi nyomás (tekintély, satöbbi) van rajtam, hogy én is adjak kiselő (kiselőadjak? adjak elő kis?). Csak semmi ilyen témájú nincs a tarsolyomban és ötletem sincs miről lenne jó beszélni vagy húsz percet (mondjuk internetmédia vagy hasonló rizsa területről) Any ideas?




Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 Hungary
Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 2.5 Hungary