The Bergengotian

Múlt héten hosszas előkészületek után végül úgy határoztam, csak jobban járok, ha megveszem a szoctöri olvasókönyvet¹. Könyvtárban helybenolvasni nem fogom, mert utálok helyben olvasni, így meg talán inkább elolvasom a feladott írásokat. A könyv hátán viszont olyan szedésben, mint ahogy a besztszellereknél a New York Times, a San Fransisco Chronicle meg mondjuk a Dunántúli Tapló kritikusai szokták dícsérni a könyvet, hogy „Jaw-dropping!”, „AWESOME” meg „X’s best work to date!”, itt a következő praise for állt:

Az ember a szó legszorosabb értelmében zóon politikon, nemcsak társas állat, hanem olyan állat, amely csak a társadalomban tud egyedülállóvá válni. Az egyedülálló egyes ember társadalmon kívüli termelése (…) éppoly képtelenség, mint a nyelv kifejlődése együtt élő és egymással beszélő egyének nélkül.
Karl Marx

Van tehát a tényeknek egy olyan osztálya, amely egészen sajátos jellegzetességekkel rendelkezik. E tények az egyénhez képest külsődleges cselekvésmódok, gondolkodásformák és érzelmek, amelyek kényszerítő erővel rendelkeznek, s ennek révén ráerőszakolják magukat az egyénre. (…) E tényeket a társadalmi jelzővel kell jelölnünk, és ezt a jelzőt kizárólag részükre kell fenntartanunk. S ez illik is rájuk, hiszen világos, hogy mivel nem az egyénben gyökereznek, csakis a társadalom lehet a hordozújuk …
Émile Durkheim

A modern „állam” - mint emberek sajátos együttcselekvésének összessége - nem elhanyagolható részben éppen azért létezik ebben a formában, mert bizonyos emberek cselekvésükben ahhoz a képzethez igazodnak, hogy az állam fennáll vagy fenn kell állnia, hogy tehát az ilyen jogilag orientált rendek érvényesek.
Max Weber

¹ A szerző, mikor éppen nem Mac-es blogokat olvas, szociológiát tanul.