Tegnap este a Discovery új, számítógépes játékokról szóló dokufilmje (Rise of The Video Game, nagyon jó amúgy, [torrent] [slashdot kritika]) kapcsán találtam meg Henry Jenkins blogját (még ha a tizenpár oldalas bejegyzésekkel kicsit feszíti a blogmintműfaj kereteit), aki az MIT Comparative Media Studies programjában kutat számítógépes játékokat. Ajánlott szakállvakargatós olvasmány mindenkinek, én most csak egy bejegyzést emelnék ki.

Egy projektnek a Neverwinter Nights-hoz csináltak egy modot, melyben a pletyka forradalmi hírek terjedését lehet modellezni, átélni a Colonial Williamsburgben. Mindezt osztálytermi oktatóprogramnak szánva:

NWN’s conversation system was well equipped to produce this desired effect. We started by making computer-controlled characters remember what they were told. Then, when they were within a specific range of another character, they would go over to them and share the knowledge they had previously received. A player could pass one piece of information to a non-player character and then watch the news spread virally across town. Once we realized that we could make such a „gossip” system work, we saw all sorts of new pedagogical possibilities. While we originally envisioned a game focused around trades and jobs, much like a visit to Colonial Williamsburg, we began to re-center Revolution around the social and informational mechanisms of the era. In effect, we made Revolution a game about the oral culture of late 18th-century America. Students would need to understand how this oral culture was shaped by the social, political, racial, and gender strata of the time in order to play Revolution effectively.

• Itt a teljes cikk a Revolution c. oktatójátékról

Egészen tegnap estig teljesen biztos voltam magamban, hogy csak nekem juthat eszembe akkora geekség, hogy megkérjem a hozzánk ellátogató Apple-társalapító és generic good guy Steve Wozniakot, hogy írja alá a PowerBookomat.

Tegnap találtam egy marék képet Flickr-en más emberek aláírt notijával. Azért biztonság kedvéért vettünk ma papír-írószer boltban filceket több színben, hogy biztosan jó legyen.

Ehhez képest a mai előadás után (amiben egészen mellékesen elmesélte, hogy ő, a mérnök, és Steve, a jóbarátja hogyan alapították meg az Apple-t, szokásos jól ismert mese, várhatónál is hülyébb kérdésekkel) vezényszóra mindenki megrohamozta Wozt a válogatott kütyüivel: hoztak Apple IIc-t, G4-es kockát, volt egér és billentyűzet is, rengeteg féle és fajta Apple-noti. Na meg egy srác aláíratta az iWoz c. önéletrajzot is.

Kaptam én is egy szignót, az alma logótól jobbra. Kicsit olyan, mint mikor mindenféle testrészüket aláíratják a rocksztárral mindenféle lúzer rajongók.

(Itt hangoztak el egyébként érdekes kérdések és erre érdekes válaszok, kezdett volna érdekes beszélgetés kialakulni — egyrészt érdekes, másrészt beszélgetés, de aztán kiemelték a tömegből, minket meg elhessegettek. De van remény, a holnapi Techbalázsos interjúban nem (csak?) az Apple alapításáról fogja kérdezni az újságíró…)

Az Origó Techbalázs interjúja itt olvasható. Nem tudom, ki rántotta vissza mindig a témát az Apple köré. Ennyire nem lehet Wozzal másról beszélni? Illetve belinkeltem egy képet az Origóról, amin yours truly éppen a mellette ülő Kelttel beszél Bonjour-on.

Érintőlegesen volt már róla szó a Miafenén, meséltem róla mindenkinek, de azért belinkelem, hátha még valaki nem látta nagyapám fényképeit. Édesapa egy fényképész baráttal együtt digitalizálja őket (parasztvakítás végett említeném meg, hogy nagyrészt 10×15 centis üvegnegatívról), s ahogy ideje engedi, tölti őket fel Flickr-re. Nem csak udvariasságból szoktam órákat tölteni a képek nézegetésével, hatalmas élmény a képek között barangolni, ha nem is teljes rajza a társadalomnak, de nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni a negyvenes évekbeli Erdélyről, visszacsatolásostul, elszakításostul, Marosvásárhellyel, Szóvátával, Gyilkos tóval, étteremmel, nyomdával, Teleki tékával együtt. Na meg persze a portrék!

• Nézd meg te is a feltöltött képeket!
• Most éppen Miskolcon van a képekből kiállítás, elvileg lesz Pécsen is egy tavasszal, aki teheti, menjen el, érdemes.

Van egy nagyon ügyes, kevésbé ismert szoftver Macre (ha tudtok alternatívát más oprendszerekre, kommentezzetek), amivel a hosszabb szövegek vagy mondjuk könyvek olvasása számítógépen már nem olyan nyűg, nem kényelmetlen, sőt.

Tofunak hívják, eszik plaintextet, RTF-t, Word doksit, HTML-t és korlátozott mértékben PDF-et. Beépül a Services menübe is, ha esetleg valaki használná. A végtelen lefele tekerés helyett újságszerű, keskeny oszlopokba tördeli a behúzott szöveget, amiben aztán balra-jobbra lehet lapozni. Best of all, ingyen van.

Öröm vele gépen olvasni. Ágyon heverve, hason a laptoppal.

Apró problémája, hogy nehezen bírkózik meg a Project Gutenberg plaintext-fundamentalista formátumával. Ők ugyanis szigorúan tartják magukat a „semmi formázás, 72 karakter per sor, mindenki más menjen a pokolba, de főleg a Microsoft” elveikhez ópenszósz-körökből jól ismert elhivatottsággal. A szövegbe égetett újsor-karakterek miatt vagy iszonyat széles oszlopokat kell beállítani, vagy valahogy kiszedni a fölösleges újsorokat (úgy, hogy bekezdések satöbbi megmaradjon). Ehhez használom a hasonlóan ügyes-hasznos GutenMark parancssoros programot, ami a plaintextből gazdag szöveget formáz. Vagy akár TeX-et is, ami egy másik mese lesz, de szintén jó játéknak hasznos productivity-növelő eszköznek tűnik.

• Amúgy éppen a Hacker Crackdown-t olvasom.

Büszkén kihúzom magam, veszek egy nagy levegőt és kijelentem, hogy megérdemlek egy tábla csokit.

Az eddigi statikus, kézzel faragott oldal helyére felkerült a médiaremix.hu-ra az a WordPress-alapú változat, amit kb. egy hónapja csináltam meg. Mostantól van RSS, naptár, címkézés, bővíthetőség, kettőpontnulla.

Kicsi htaccess-apache-kardozáson túl szinte teljesen drop-in replacement volt. Régi linkek működnek, külső szinte változatlan.

Ilyen volt, ilyen lett:

Inkább nem is részletezem a szakmai kihívásokat, órákig tudnék még mesélni erről a tulajdonképpen tényleg egydélutános projektről. Scriptkiddység, na.

BB: Nézd, igazából tökmindegy, hogy szerződésként fogadja-e el a bíróság a CC licencet vagy másképpen. Miért? Tegyük fel, hogy én közzéteszek egy szöveget CC Ne Add el! licenc alatt, és azt látom, hogy leközölte a cosmopolitan. Beperelhetem a cosmot azért, mert nem tartotta be a licenct, mint szerződés feltételeit, és akkor minden rendben van. De ha a bíróság szerint a CC licenc nem érvényes szerződés, akkor sincs baj: azért perelek, mert a cosmo nem kért tőlem engedélyt, pedig ez a hatályos szerzői jogi szabályozás szerint kötelező lett volna.
(Pairg interjúja Bodó Balázzsal)

Ez azért akkora pofátlanság[nem ez a jó szó rá], hogy egy évad Hustle megnézése után már csak bólogva vigyorogni tudok. Teh love.

Grow my hair, I wannabe wannabe wannabe Jim Morrison

Bő egy hete játszodtunk Guitar Heroval az ország gitárhős szakértőjénél, azóta zenehallgatás közben állandóan húrokat, azokon lefelé csúszó színes bogyókat látok és önkéntelenül léggitározok. Meghatározó élmény volt, na.

Egész úton hazafelé azon gondolkodtam, hogy hogyan tudom az ott megszerzett élményt valahogy elhozni. Sajnos a Blumi konzoljának hónom alá csapása nem volt opció, alighanem feltűnt volna neki hiánya. Maces változat híján (bár a GH3-at portolja elvileg az Aspyr) be kellett érnem a játék ópenszósz klónjával, a Frets on Fire c. pygame szörnyűséggel. (Macre jelentős haxorolás után lehet egyáltalán elindulásra bírni, fájlok másolgatása korábbi verziókból, miegymás)

Azt, hogy programozói szempontból milyen egyszerű játék a GH, a Frets on Fire-nál semmi sem bizonyítja jobban. Ránézésre két hét alatt újra lehet írni minden funkciójával együtt – bár ahogy a példa is mutatja, a funkciók lekoppintása nem elég, szükség van szépérzékkel ellátott emberekre a fapados élmény kiiktatásához, illetve nem árt a teljesítményt optimalizálni kicsit

A GH azért ekkora siker, azért ennyire addiktív, mert gitár- és zenetudás nélkül, két perc alatt bele lehet tanulni, és akár három „húr” „pengetésével” koncertszinten tudunk zenét produkálni. Nagyon egyszerű trükk: külön hangsávban megy a Gitár és a Többi Hangszer. Amíg pontosan játszuk az ugróiskolát, megfelelően mozgatod a virsliidet a gitár formájú kontrolleren, szól a gitár. Mikor hibázol, a zenekar megy tovább, a közönség nyűgös lesz, te meg kellemetlenül érzed magad. Nehézségi szinttől függően generálja le magától kottából, hogy milyen húrokat kell lefogni. (ez Frets of Fire alatt két .ogg fájlt és egy midit jelent, amin egy lehangolt cirkuszi pianínón klimpírozzák a gitárszólót, valszeg az igazi játékban is hasonlóan, még ha más formátumban is, van megoldva)

A Frets on Fire a Guitar Hero metadonja. Megakadályozza, hogy elrohanjak boltba PlayStationt és játékgitárt venni. De éppencsak.

(A kép bizonyítja, hogy lehetetlenül nehéz jó screenshotot készíteni, miközben billentyűzeten kéne gitározni, vagy fordítva. Tekintsetek rám tehát hősként, hogy legalább ennyire sikerült.)