Egyszer régen meg kellett várnom Mártont, amíg hegedűórája volt. Annyira nem tudtam magammal mit kezdeni, hogy a tőle elkért Silmarilliont kezdtem el olvasni, ami talán még unalmasabb, mintha inkább a falon a repedéseket számoltam volna. Ma a könyvtárban sokadszorra éreztem magam így.




0 Responses to “You wait. Time passes.”
Leave a Reply