Régóta gondolkodom, milyen funkciót tudnék kitalálni idén kilenc éves, hőn szeretett iBook-omnak. Múltkor jött szembe egy tutorial, hogyan lehet CF-IDE átalakítóval memóriakártyára cserélni a clamshell vinyóját, ekkor jutott eszembe újra, hogy nekem is van ilyen kütyüm… Ehhez képest a polcon porosodik, eladni nem igazán lehet jelenlegi állapotában, viszont valami menő projektet lehetne belőle építeni. Na de mihez tudok ezzel a géppel kezdeni? Kedves Lazyweb, az ötleteket a szokásos címre, önökkértékbudapestezertizennnemtommenyi postafiók tizennyolc várjuk.
Van benne:
300 MHz PowerPC G3
128 MB RAM
6 GB merevlemez, ami lehetetlenül hangosan szól. cserébe ez az egyetlen hangja, passzív hűtésű teljesen
800×600 / 12”-os kijelző
USB 1.1
10/100 Ethernet
b-s Airport (oridzsi kártya!)
egy iszonyat jó billentyűzet, egy egészen rossz trackpaddel
Minap került elő valahonnan Presser Gábor Electromantic című albuma, ami alapból sehogyse érdekes, vékony Jarre-utánzat, összesen ennyi miatt hallgattam mégis bele:
Egyedül a La Baletta No. 2. című darab vált ismertté a lemezről. Ez a zene egy időben az angol BBC televízió híradójának és a 90-es években a Magyar Televízió Budapesti Regionális Híradójának volt a főcímdala. →
És valóban, a La Baletta dallama iszonyat ismerős valahonnan. De azért mégis, mennyire valószínű, hogy a pesti regionális híradó zenéjét valaha is hallottam volna. Ennél még az is elfogadhatóbb magyarázat, hogy valahogy BBC híradó-zeneként találkoztam vele. Na de hol?
Utóbbit, a regionális híradó főcímet meglepően könnyen megtaláltuk (zárójel, mennyi másik régi tévéfőcím is fennvan ugyanitt):
A megtalált BBC hírzenék egyike se passzol viszont a fenti számhoz. A Beeb híradói tök más jellegű, zenekarias dallamokat használtak: (van egy lényegesen jobb főcím-megamix, de azt nem lehet beágyazni)
Leginkább tehát a Yes Minister főcímére emlékeztetett a BBC tévéhíradó zenéje a nyolcvanas évektől egészen a 2000 körüli rebootig, amikor lecserélték az apró változtatásokkal Dave Lowe ma is használt News Countdown témájára.
Ennek a visszaszámlálós-pityegós témának aztán van millióegy remixe, az összes regionális adónak, csatornának, N órai híradónak saját, de mindegyik erre a hipnotikus dallamra épül. Rengeteg videóban mutatják be a különböző különleges Visszaszámlálásokat, de ami még érdekesebb, van fenn egy csomó házi készítésű remix (még több dobgép!). Mint kiderült, 2006-ban a Beeb egy verseny keretében letölthetővé tette a téma három perces mixét, a feladat a szám minél ötletesebb újragondolása volt. Született pár egészen ügyes is. Ezekkel együtt jópár órán át hallgathatjuk végtelenítve a visszaszámolást, brékingnek érezve magunkat. Ahogy kattogtam a számok között, szembejött Bill Bailey stand-up zenebohóc változata is:
Egészen meglepően jó ez a Bill Bailey, van fenn még jó pár részlet az előadásaiból. Úgy látszik, a stand-up comedy műfajt is megmenti a brit humor plusz zenebohóc kombó, ez teljesen váratlanul ért. Csakmégegyet rakok ide be, a többinek majd utánajártok. Valóban LOL-oltam, többször is, ezalatt a bejátszás alatt.
Kicsit valóban elkalandoztam, a La Baletta brit híradós felhasználását persze nem találtam sehol. Csak egy MTI-s hír írja, de ott sincs ennél konkrétabb megjelölve, ez így meg elég vékony. A vadászat ennek ellenére folytatódik, azonnal visszakapcsolunk a stúdióba, ha van valami fejlemény, hiszen ki kell próbálni a Breaking News témát is.
Reggel első dolgom lenne bekapcsolni a számítógépet, ha este kikapcsoltam volna. Nem egyszer kérdeztem emberektől, hogy próbálták-e újraindítani (műír akcentussal, rákérdezve utána, hogy the button? on the side? is it glowing? ). Sokat gondolkodtam, hova menjek továbbtanulni. A web2 társadalom tagjának tartanám magam, ha nem lennék annyira hipster, hogy évek óta lejárt lemeznek érezzem ezt a buzzword-öt. Élvezem, hogy senki sem érti, mivel foglalkozom. Tudom, hogy negyvenkettő. Gratulálok, ha született informatikus nem is, született sztereotípia vagyok.
Az Informatikai Vállalkozások Szövetsége új kampányával, a Született Informatikussal az képzéseket szeretné népszerűsíteni. Állításuk szerint az informatikai cégek folyamatosan szakemberhiánnyal küzdenek, és az utóbbi években a felsőoktatásban is egyre csökkent az infósnak jelentkezők száma. A kampány röviden így foglalható össze: ha már amúgy is geek vagy, miért ne mennél infós szakra, akár cool korporet Oracle vagy SAP kódmajom is lehetsz
A történet onnan érdekes igazán, hogy egy, a kampányban résztvevő, tisztán bölcsészes szakot végzett [citation needed] geek pr-es megkérte a másik tisztán bölcsészes szakot végzett, szintén tövig geek technológiai újságírót, hogy írjon saját blogjára egy bejegyzést arról, miért érdemes infós szakon továbbtanulni. Mindkettejüknek lehetett volna enter a jelük az óvodában (ha nem űrhajó és mozdony lett volna), mégis, ahogy én se, ők se mentek végül infós szakra. (Zárójel, amíg megszültem ezt a bejegyzést, írt róla egy jogász, egy matektanár, és meglepő módon egy infós is)
Szóval lehet, hogy abból, hogy valaki geek, illetve kicsit általánosabban, hogy ért a számítógépekhez még nem feltétlenül következik az, hogy az informatika izgalmas és kihívásokkal teli területét kéne választania. Sőt. Nem akarok egyből kétkultúrázni, de szerintem káros a számítástechnikát mindentől elkülönítve külön világként kezelni (“ha értesz a gépekhez, infón a helyed”). Én hiszek abban, hogy a számítástechnika egy emancipáló eszköz, ami az információszerzéshez, a kommunikációhoz, az önkifejezéshez, a gondolkodáshoz stb új, erősebb és többek számára hozzáférhető lehetőségeket teremt. Szerintem annak (a jövőben) magától értetődőnek kell lennie, hogy valaki tudja és szereti használni ezt az eszközt, és a geekek a felhigított hackerkultúrájukkal ennek a pionírjai: bizonyítékai annak, hogy van élet a számítástechnika segítségével a számítástechnikán túl.
Kis színes: feledhetetlen perceket szerzett nekem, amikor a múltkor Hustle főcímzene dúdolásából elkezdtem kattintgatni a YouTube-on. Elég hamar kikötöttem a Hustle-stílusban újragondolt Docto Who főcímig, innen egyenes út vezetett a mélybe. Nördületes fanvid összeállításunkat láthatják. (Csak sorozatfőcím, csak doctorwho-s, csak olyan, amit láttam már, hogy ne rakjuk bele a fél remixkultúrát szakállasemberestül.