Mielőtt bevették a Csillagkapu programba, Daniel Jackson munkássága nagyon messze esett az egyiptológia fő vonalától. Mondhatjuk úgy is, hogy tudományosan senki nem vette komolyan, mi sem nevetségesebb, mint hogy a piramisok csillaghajók leszállópályájának épültek. Nem tűnik annyira merész feltételezésnek, hogy ennek ellenére — valódi modelljéhez, Dänikenhez hasonlóan — jól ismert személyiség volt, ha nem is mint tudós, hanem mint kókler, aki szabadon csűri-csavarja a leleteket, amíg nem sikerül bebizonyítania, hogy az istenek valójában a fejükre nagyon magasból, a világűrből estek.
Csak éppen most az egyszer úgy tűnik Jackson/Däniken mégis eltalálta az igazságot, s az amerikai légierő, mint az űrből jött istenek jeles szakértőjét, behívja a Programba1. Innen kezdve, a Kapu beüzemelésétől az egyik legfontosabb csapat régészeti és mindenféle társadalomtudományi szakértőjeként dolgozik, azonban ha figyelembe vesszük korábbi munkásságát, valóban képes lenne ennek a feladatnak a betöltésére? Valóban tudja a tudományágakat képviselni az az ember, akit tízből kilenc esetben okkal tartottak komolyanvehetetlen kóklernek, de tizedikre pont sikerült betippelnie a megoldást?
Suspension of disbelief meg minden, de ezt azért nehéz volt szó nélkül hagyni.
1 Azt amúgy sose magyarázták meg, hogy a Csillagkapu miért pont a légierőhöz került, miért nem — ahogy más hasonló fejlettségű civilizációkban — egy múzeumba. Régészeti szempontból a tárgy sok szempontból érdekes, de repülni például nagyon nem tud.
