Egészen múlt hétig abban a hitben éltem, hogy a Süsüben, amikor a lovagok találkoznak, az illem azt kívánja meg tőlük, hogy így köszöntsék egymást:

Üdvözöllek dicső lovag,
szép a ruhád, szép a lovad!
Mi szél hozott mondsza erre?
S mi vajon a szíved terhe?

Milyen gyönyörűen is van ez megfogalmazva, szegény lovagoknak szívét biztosan sokminden nyomja, meg ugye milyen gyönyörűen kifejező nyelv a magyar, hogy a gondolat szó gyökere is a gond… Ehhez képest hatalmas csalódás volt megtudni, hogy valójában azt kérdik, mi vagyon a szíved terve.

Egy világ dőlt össze bennem. Nyugtassatok meg legalább, hogy nem csak én hallottam így félre.