Archive for the 'Gazsi Sztadi Szosziolodzsi' Category

Spoiler

Vigyázat, csúnyán el fogok szpojlani egy amúgy zseniális képregényt, amit mindenkinek érdemes elolvasnia, mindezt csak azért, hogy az utolsó nagy történeti ív végső pillanatát kiemelve saját magammal vonjak párhuzamot. Igazán aljas húzás ez mindenkivel szemben, aki a szpojlerre allergiás, de alapvetően ettől még nem vész el a Sandman varázsa.

A tíz évig futott Sandman képregénysorozat Dream (úgyis mint Álomisten, meg Morpheus, Lord Shaper, Homokember, meg ki tudja még mi) történeteit meséli el — életét, mondanám, de a testvéreivel, a hét D-betűs, isteneknél is régebbi és hatalmasabb perszonifikációval, az Endless-szel gyakorlatilag az idő kezdete óta léteznek, szóval csak történeteket, de olyanok, amikben feloldódik a popkultúra, a DC-univerzum, a mitológia, az irodalom, egy olyan főhőssel, aki úgy néz ki, mint az író, Neil Gaiman különösen vad hajjal, esetleg egy még nem felpuffadt Robert Smith. De elkalandoztam, és még mindig nem jutottam el odáig, hogyan fogom ácskapoccsal hozzáépíteni a saját sztorimhoz. (A tíz évig futó sztori, a végtelen számú, folyamatosan változó fontosságú karakterek, a többrétegű utalásháló és főleg az egy bekezdésben összefoglalhatatlanság mind hozzájárultak ahhoz, hogy még nem tudták megfilmesíteni a képregényt, annak ellenére, hogy az mind kritikai, mind piaci siker volt: a Supermannél is több példányt adtak el belőle1) Ennél sokkal bővebben és mégis jobban összefoglalva ír a képregényről az Endless.hu, aminek az elnevezése természetesen nem a véletlen műve.

Az utolsó előtti kötetben odáig sodródott a fő történeti év, hogy az álomvilág ostrom alatt van, Dream pedig felkészült arra a büntetésre, amit a cselekedeteinek és a véletleneknek egy egészen különös összetétele hozott el: a halálára. A kötet utolsó füzetében újra találkozik nővérével, Death-szel, aki eljött érte, és itt hangzik el az a párbeszéd, ami miatt az egészet berángattam:

Amikor 2005-ben elkezdtem a szociológiát, nem ezt raktam a felvételi lapra első helynek. Igazán nem is a második, de ez leginkább csak lábjegyzet, mert amikor elkezdtem, sokáig hittem benne, hogy ez engem tulajdonképpen érdekel, csak foglalkoznom kell vele. Aztán telt az idő, az elméletet még mindig eluntam, a gyakorlatot még mindig érdektelennek éreztem, s közben minden mást csináltam, egyre inkább grájndolásnak éreztem a dolgot.

Tavaly elkezdtem az angolszakot is az ELTÉn. Nem vagyok benne minden diákok legjobbika, de ott egészen jól érzem magam a bőrömben, sokat olvashatok általában jó irodalmat, a kultúrát elemezni ilyen szinten sokkal érdekesebb, s ha a hangtanból nem is vagyok valami jó, a mondattant imádom.

Idén mindkét szakot párhuzamosan csináltam, év közben nem is volt belőle nagyobb gond, lévén a legtöbb szocos kurzus vizsgakurzus, ennyire sikerült lemaradnom az áramtól (csoptársaim idén végeznek). Eljött viszont a vizsgaidőszak, s ahogy belenéztem a vizsganaptár mélyébe, be kellett lássam:

  1. Hermione kütyüje nélkül soha az életben nem tudnám ezt mind teljesíteni ennyi idő alatt
  2. Szociológiát tanulni végtelen és egyre inkább céltalan, értelmetlen grájndolás.
  3. Ami ráadásul az angoltól veszi el az időmet, amiben viszont látok jövőt, célt meg értelmet.

Ezek után elhatároztam, hogy levonom a helyes következtetést, aminek helyességéről páran már évek óta győzködnek: ideje abbahagyni a szociológiát.

Igazán Max Weber győzött meg, amikor ezt írta a Tudomány és hivatásban:

E furcsa, minden kívülálló által megmosolygott mámor nélkül, e szenvedély nélkül – “évezredeknek kellett eltelniük, amíg megszülettél, és újabb évezredek várnak némán”, ti. arra, hogy sikerüljön neked a szöveg helyes olvasata – az ember nem tudományra hivatott, és jobb, ha valami mást csinál. Mert az embernek mint embernek semmit sem ér az, amit nem képes szenvedéllyel végezni.

Menekülés? Kicsit. Sose fejezek be semmit? Értem mire gondolsz, de most szerintem ennél azért kicsit bonyolultabb a helyzet. Hagyok kárbaveszni háromplusz évet? Nem. Sokat tanultam a szakon és a szakból, formálta a személyiségemet és a gondolkodásomat, úgy érzem mindent kisajtoltam ebből, amit érdemes volt. Talán végig tudnám magam küzdeni talán a rendszeren, viszont sose tudnék ezzel az a fajta szakember lenni, amit Weber is meg én is elvárnánk magamtól. Enélkül pedig ez mindenki pénzének, idejének és bizalmának a pazarlása.

Szóval viszlát, kösz a halakat. És ezzel végre elkezdhetem feloldani az egyik csúnya bogot az életemből.

1 Citation needed, nem találok most kapásból forrást hozzá. Asszem valami tanulmányban olvastam. Vagy a wikipédián, mindkét esetben igaz kell tehát legyen.


Pont ezért kéne

Ez most annyira gyönyörű, hogy nem lehet kihagyni:

“Elbukott az SZDSZ és az MDF törvénymódosítása, amely 200 főben határozta volna meg az országgyűlési képviselők számát. A parlament 199 igen, 2 nem és 148 tartózkodás mellett utasította el az indítványt. “

(link)

…hacking

Három előadást szeretnék ajánlani a nyári dögléshez, amik gyönyörűen bemutatják, miért szeretem ezt a szubkultúrát. Nagyjából már körbeszpemmeltem a kontaktlistámat ezekkel, de legyen meg egy helyen mindenkinek.

  • Postal Hacking Van egy hatalmas, iszonyat bonyolult, viszont iszonyat jól szervezett rendszer, ami meglepően hibatűrő. Nem csak bélyeggyűjtésre jó a posta, egészen vicces dolgokat is lehet játszani vele. Tudtad például, hogy az amerikai postának elég a kibővített irányítószám a levél kiszállításához? Vagy hogy CAPTCHA-ban megadott címre is odaér a levél? Vagy hogy mitől érvényes a bélyeg? (Az UV lámpa alatt látható festéktől). Igazán kedvet kaptam tőle, hogy eljátszak itthon is ilyenekkel, de biztos vagyok benne, hogy a harmadik-negyedik ilyen után morcos lenne a postásbácsink.
  • No-Tech Hacking Nem kell sötétben egy kapucni mögül a fekete kijelzőn borostyánszínben világító, gyorsan tovaúszó betűket fürkészni, sokkal egyszerűbben is gyűjthetsz információt és főleg játszhatsz ki biztonsági rendszereket. Társadalommérnökség ésvagy simán egy kicsi odafigyelés a minket körülvevő világra. Ebből az előadásból megtanulhatjuk többek között a legfontosabb mondatot: “Nem tudom”.
  • Toying With Barcodes Egy olyan korban, amikor egyre többen gondolják jó ötletnek a QR-kódot és az egyéb vonalkódokat az egyszerű id-azonosításon túli feladatokra, kell időnként valaki aki azért csendben megjegyzi, mennyire szépen visszacsaphat a vonalkód használata. Nyomtassunk magunknak árcédulákat, üvegvisszaváltó cetliket és felszállókártyát

Átkozott kölyök. Megint lefoglalja a telefonvonalat. Mind egyformák…

IT kategóriában ötödik helyezett lett a kicsi pet projektem, a Cyberculture.hu, ami azért tök jó, még azt is figyelembe véve, hogy abszolút nem ájti a téma.

Per aspera ad Aaltra

Él valahol a nagy francia vidéken két kispolgár (kisparaszt) egymás szomszédságába és örökös haragban. Egy nap összeverekdnek, de végül is földűves szomszéd traktora (“Aaltra, Finland”) lesz az erősebb. Kerekesszékbe kényszerülnek, és bár majdnem feladják: a traktoros rájön, hogy az Aaltra-gyár nem járt elég gondosan a Security feliratú gomb felhelyzésénél, úgyhogy elindulnak (mind a ketten) Finnországba kártérítést kérni az üzemtől. Körülbelül ennyi az, amit a film megnézése előtt tudhatunk (a mi esetünkben a mozi nagyon kedvesen levetítette az előzetest is, közvetlenül a film előtt, ami a “hamarosan a mozikban” szlogennek kölcsönzött egy nem szándékolt többletjelentést), és tulajdonképpen ennyi elég is. A többi nehezen elmondható, mert úgysem a sztori íve számít (ami nem jelenti azt, hogy a vége felé nem ártott volna egy kicsit jobban kidolgozni a hajóutat és az Aaltra-gyár dolgozóinak karakterét), hanem a gegek, karakterek: a nagyotmondó motorcrossrajongó apa, az embóliás öregúr, az angol motorversenyző, a jószívű német család, és a két főszereplő (író-rendező), akik megmutatják, hogy számukra a kerekeszék nem jelenti (az amúgy nem túl pozitív) alapterészetük megváltozást, ugyanúgy gonoszkodnak, isznak, lopnak, száguldoznak (teljes életet élnek), mint addig.

Az élményt rontja, hogy a magyar felirat rettenetes: nem elég, hogy pl. a német szöveghez csak nyomokban van felirat és az angolban egy-két meglepő melléfordítás (half past twelve = 12.13), de még a karakterkészletet sem tudták eltalálni, és az “í” helyett “Í ” van. Továbbá az előbb említett kidolgozatlanság és göcsörtösség is picit jellemző a történet végére, de ezzel együtt is szerethető, emberi film. Nézd meg, amíg olcsó!

Újra itt a dotkom lufi…

Bizonyíték: A befektetők egyre elszálltabb és (innen nézve legalábbis) garantáltan csődbiztos elképzelésekre is lelkesen adnak pénzt.
Mint például a FON-nak. A FON igen nyomott áron ad el Linksys WIFI-router-eket, cserébe csak annyit kell tenni, hogy megosztjuk az internetkapcsolatunkat más fonerókkal (= FON felhasználókkal) és ú.n. Alienekkel (az olvasóra bízom, hogy fejben ‘űrlénynek’ vagy ‘idegennek’ fordítja-e). Sőt, lehetőséget ad arra is, hogy pénzhez jussunk az access point üzemeltetéséből: Bill módban (értsd Bill Gates, szemben a másik Linus (Torvalds) móddal) az idegenek hozzáférési napidíjának felét mi zsebelhetjük be (másfél euro/nap/fő).
A FON egy globális, közösségi alapú vezetéknélküli internet-hozzáférési hálózatot szeretne így kialakítani, de ez a cyberhippi elképzelés nem egy működő üzleti modell. Egyszerűen nem gazdaságos tizedáron eladni routereket, reménykedve abban, hogy később majd a felhasználók visszafizetik (ha egy nyílt forráskódú, GPL-licenszelt oprendszerbe pakolnak ellenőrzőprogramot, nem sokáig marad az benne). A másik oldalról nézve ez viszont egy kitűnő alkalom, hogy Fogd a router-t és fuss!
Én várok amíg kijön az új router, ami megengedi, hogy a család gépeit ne kelljen állandóan bejelentkeztetni vendég-accounttal minden egyes belépéskor. Addig is gyűjtöm az 5 eurót + nyolcat a csomagolási és postaköltségre.


Via Webisztán.

Kiküldött tudósítónk…

Villámlátogatásra hazánk fővárosába érkeztem tegnap, ahol (miután Kelenföldödn nem fogadott sem állami delegáció, sem üdvözlő tömeg) megtekintettem a kókadtan trendin megnyitott (r)(c)-ot. Kicsit cseles volt a rendezvény elhelyezkedése: a Hősök tere felől csak a Borfalu műveltalkoholista-komplexuma látszott, mellette egy kis ösvényen (igen, lehet ösvény a Dózsa György út mellett is) lehettett megközelíteni. A plakátokat bizonyára sokféleképpen lehet (de nem biztos, hogy kell) kategorizálni, legjellemzőbbek, a teljesség igénye nélkül:<br /><ul><br /><li>Volt a már meglévő branddel játszó, aminek külön alfaja az iPod-hirdetések (<a href="http://www.flickr.com/photos/74533605N00/211871648/”>magyaros verzióban és sweatshopok elleni tiltakozásul), de volt Nestea-fröccs is (az iSokolos kép bal oldalán látható, a 2in1 a keceli szemelt rizling és a szóda arányára utal). Folytatva az antiglobalista vonalat egy nike-os (“gyerekmunka, kizsákmányolás stb. Menő és kész”) Ezek általában viccesek, kreativak stb. voltak

  • Volt a közérdekű mindenféleség, amiben már nagyobb volt a szórás. Voltak szerintem kifejezetten ötlettelenek is, közepesen jók (NANE)

  • Voltak az elszállósabbak: a magyar irredetizmus/fasizmus/világforradalon útját mutató, “Középiskolai történelmi atlasz”ba illő térkép (“Francia-Spanyol Szövetség — A Magyar-Osztrák Monarchiához csatolva 19xx-ben”). Személyes kedvenc a metrófelújítás (höhöhö) előtti, rosszul megvilágított mozgólépcsőt és falimozaikot mutató, “Emlékszel?” feliratú. Vicces volt a “csak ki kell töltenünk a helyet” feliratot ismétlő, CMYK-ben elcsúszva nyomtatott feliratdzsungel.

  • A legmesszebb kerültek a bejárattól a valós brandeknek készült anyagok, amik általában eléggé haloványra sikerültek, közülök egyedül az a T-komos maradt meg (na nem a magas esztétikai minősége miatt), amelyiken bal oldalt emberke ül egy fotelben (“van egy ilyen kényelmes, sárga kanapém…”), jobb oldalon meg másik emberke — kereksszékben. Felette: “Maradjon csak a székben!”, aztán meg hogy milyen jó az Adományvonal nevű szolgáltatás, hogy otthonról is lehet adakozni. Eléggé sértő egész életükben ülésre kényszerített embereket arra bíztatni, hogy maradjanak csak ülve, ráadásul még ezt ilyen sunyi company missionös dumákkal megtámogatni. Nyilván nem azt várjuk a Nagy Rózsaszíntől, hogy Jézusként tegyen csodát, és dobassa el a botot a bénával, node mégis így poénkodni a dolgon. (Kicsit arra emlékeztet a dolog, amikor Pelikán Józsefet néma fegyveresek először viszik el a nagy fekete autóval, aki — miután az egész úton hiába kezdeményezett társalgást — valahogy így fordul vissza az őrzőihez: “Aztán erről senkinek egy szót sem, fiúk!”.)

  • Ami baj, hogy amennyire én látom, az arcon felbukkanó kreativitás, ötletesség, újszerűseg szinte egyáltalán nem tör be (na jó, szivárog át) a mainstream marketingbe, még mindig lehet felsőkategóriás lakóparkot úgy hirdetni, hogy a marketinges által jó bőrnek vélt nőt montírozunk az építész látványtervei elé, tévében még mindig mennek a “megkérdeztük a háziasszonyokat”-kezdetű spotok és hogy valamelyik szupermegamarket minden augusztus elején (és akkor már késésben vannak) az olcsó iskolaszereket hirdető szórólapjaikon elsütni a suli-buli szópárost, kihasználva a kétségkívül meglévő egybecsengést.

    Még egy fészkesfővárosi hír: laza egy évre lezárják a Móriczot, ha minden igaz, amit itt írnak, két villamos, méghozzá a csilivili Tátrákat futtató, BKV+-os 18-118-as Csóka utcánál fog fordulni, pont gyönyörűséges kollégiumom előtt, Szt. Gellért térig tehát sűrűn lesz villamos, onnan meg akár séta. 2007 őszétől meg elvileg úgyis máshova költözünk… szóval nagyon ki lett számítva ez!

    Rétegműsör

    (Ez azért lesz bravúros poszt, mert egy bejegyzésben érintek három kedves rétegtémánkat.)

    1. Ma délután mindenféle zavaros vásárlási szándékkal egy Photoplus-boltban ban jártam, ami — mint tudjuk — az Apple-termékek hivatolos viszonteladója(?). Ezt a bolt nemcsak a kirakat alsó sorában eldugott iPod Shuffle-lal igyekezett tudtunkra adni (mellette persze még volt költőinek szánt hanyag rendetlenséggel egy két iRiver-lejátszó is elszórva), hanem a fotócikk-prospektusok mellett, alatt, közben pár apple-ös szórólappal. Begyűjtöttem mindegyikből egyet-egyet, hadd gyönyörködhessek a legújabb extra-hipergyors kétmagú kütyük dizájnjában; erre megtudom, hogy ha 2005. december 31-ig vesezek új iBook G4-et vagy PowerBook G4-et (utóbbiról angol nyelvű brossúra is), akkor kapok ajándékba 100 perces Wiera HotSpot-kártyát. Hát nem tök jó? (tapasztalt maces olvasóknak ez talán nem újdonság, és rezignáltan legyintenek).
    2. Volt iPodos szórólap is — magyarul. Két megjegyzés:
      • Ne használjunk magyar szövegben em-dasht (kvartmínuszt: —- ), mert nem kell sehova se, elég az en-dash (félkvartmínusz: — ). Úgy meg különösen bénán néz ki, ha az em-dashes sorban mondjuk cask három szó van, a jel előtt meg után szóköz (ami talán angolban sem kell).

      • Ne használjunk kalapos “ő”-t (circumflex), mert ne.
    3. (akárhogy gondolkodom, nem tudok semi átkötést írni). Megtaláltam a neten a Magyar Államvasútak F.1 jelzési utasítását, vagyis a vasúton használatos összes tábla és lámpa szűkszavú magyarázatát. Most már nem csak érezni, de látni is fogom a MÁV legkedveltebb jelzését: a lassújelet

    We’re not dead yet…

    Nem, még ne adjanak el minket a mocskos hullaszállítónak [tényleg, a filmbéli kereskedőnek miért éri meg a tetemek felvásárlása? Na, csokiért? (már a válaszoló kap csokit, nem a hullaszállító)]. Alszunk (nagyokat), megyünk ide-oda, főzünk (Gazsi) és persze dolgozunk: hegesztünk, elvarratlan szálakat kötünk el, baltával írjtjuk az ellent, finomhangolunk, tanakodunk, hogy miért is csináljuk ezt az egészet (“de jó, hogy ilyen lassú vagyok, mert lehet, hogy rossz irányba megyünk”) és nemsokára jövünk egy valami iszonyúan nagy update-tel. Vagy mégsem.

    A WWDC és én

    Ma zulu idő szerint 17:00-kor (19:00CET, 10:00PST) a san francisco-i Moscone Center-ben Steve kinyilatkozik, s nekem, mint hithű macesnek, a vallási előírásoknak megfelelően egész este mac-híroldalakat kell olvassak, IRC-s közvetítéseket kell kövessek, az Apple Store-t legalább percenként kell frissítsem, az ismerős sárga Ragacsot (oké, Post-It cetlit) várva.
    Ha nagyon Steve-félő lennék, a rituáléhoz hozzátartozna, hogy a frissen bejelentett terméket azonnal megrendelem. Meg persze az, hogy ott csápolok az első sorban, hangosan felüvöltök az eladási statisztikák bemuatásakor, s imátkozok Steve-hez, hogy kézrátétellel gyógyítsa meg az iPod-om beteg alaplapját.
    Joy of Tech
    (várható fejlemények: 10.5 Leopard nyálcsorgatás fejlesztőknek, Mac Pro bemutatása (G5 proci lecserélése valami divatosabbra, s ki tudja még mik…)