Archive for the 'ajánló' Category

All watched over by 3d printers of loving grace

Vagy nagyon egyfélén éljük meg a dolgokat Doctorow-val, vagy nagyon fogékonyak vagyunk a zeitgeistra, vagy simán csak saját hangulatomat sikerült nagyon belemagyaráznom a pirosköpenyes író ősszel megjelent regényébe, a Makersbe. Valahogy ez a tanulság jött ki a könyvből a történet végére:

A világ szétrohadt körülöttünk, de ha elfutni előle nem is tudunk, talán még legózhatunk meg bütykölhetünk vicces dolgokat, mielőtt ránkomlik az egész. Mert ránk fog, csúnyán, ez nem is kérdés. Plusz, az emberi kapcsolatok bonyolultak. Még a legszorosabb barátiak is, hát még ha nőkről van szó, de emiatt annyit nem kell aggódni, az emberek nem tudnak annyira megváltozni, hogy ne lehessen megmenteni.

A világ szétrohadt körülöttünk

A történet ott kezdődik, amikor már a Szilícium-völgyből is kifogyott a buborék. Elzúgtak információs forradalmai, a gazdaság romokban, az utolsó megacégek éppen látványosan omlanak össze és igazán a pizzaházhozszállítás se tart ott, ahol kéne. Egy fiatalos és dinamikus üzletember épp most jelenti be a Kodak és és a Duracell összeolvadását, amin keresztül új utat akar mutatni a gazdaságban, átcsoportosítással, masszív leépítésekkel és bütykölős skunkworks-csapatokkal.

Talán még legózhatunk, mielőtt ránkomlik

Itt kerülnek képbe hőseink, a két, sokáig teljesen felcserélhetően generikus tulajdonságokkal rendelkező webkomikfigura, akik mindenféle játékokból és technomütyürszemétből épített vicces kütyük készítésével kötik le magukat, melyeket aztán pofátlanul sok pénzért tudnak gyűjtőknek eladni. Ők lesznek az újjászülető Kodacell prototípusa és reklámarca, fiatalos és dinamikus csapatuk egy ügyes öltönyösemberrel dúsítva semmi pénzből semmi idő alatt agilisan innoválnak izgalmas, de nem feltétlenül hasznos kütyüket, amit már tömegtermelésben gyártanak innen.

Természetesen sikeresek és természetesen a pénzszagra mindenki rááll a hozzájuk hasonló bütykölésre-tinkerelésre, úgy tűnik egy pillanatra, hogy helyreáll a gazdaság, munkahelyet születnek, pörgés van meg optimizmus, ez talán mégis az a huszonegyedik század lesz, amit ígértek… Plusz, egy frissen beérő biotech-újítás segítségével még az elhízást is egy csapásra sikerült megoldani (a tinkererpáros egyik tagja magán ki is próbálja, innen kezdve már meg lehet a kettőt különböztetni egymástól).

Ránk fog, csúnyán, nem is kérdés

Ezzel zár az első része a könyvnek. Még Doctorow se hitte el, hogy működhetne az Egyesült Államok kibuizálása, a második rész kis kihagyással ott kezd, hogy kipukkant a lufi, minden olyan, vagy olyanabb, mint volt, hőseink pedig elbukott forradalmuk romjain nyalogatják sebeiket és nosztalgiáznak, milyen jó is volt, amíg tartott a tizenöt percük.

Végül ez a nosztalgia fogja megmenteni őket, meg a 3D-nyomtatók, amik a könyv jövőjében már nem csak nutelláskenyerek készítésére alkalmasak, hanem nagybetűs Mindent meg lehet velük oldani — ha nagyon erősen gondolkodnak a szereplők, még rekurzívan önmagát nyomtató készülékeket is tudnak csinálni. Érezhető, mennyire hisz ebben a techben Doctorow, egy-egy Bre Pettis előadást meghallgatva egy pillanatra megértem miért is; de ennél sokkal érdekesebb a könyvben megjelenő biotech, a fitten tartó testmódosítás: a felturbózott metabolizmus miatt naponta 10.000 kalóriára lesz szüksége a szervezetnek, ezért a kövér embernek nincs más lehetősége, mint lefogy — mellékhatásként Arnold-izmos lesz — majd, hogy ne haljon éhen, mostantól nem csak ehet, de ennie kell annál is többet, mint addig.

A kapcsolatok bonyolultak

Teljesen meglepődtem, hogy van jellemfejlődés a könyvben, főleg hogy — amint eddig nem említettem — hat-hét főbb szereplő van, plusz még legalább ennyi visszatérő arc. Barátok, ellenségek, üzleti partnerek, szerelmek, itscomplicated-ek, születő és haldokló kapcsolatok, ráadásul teljesen végigvezetve: a könyv végére, az utószóban a hőseink utolsó éveit láthatjuk, ezzel egyrészt megtörve a regény egységét, másrészt méginkább emberszerűvé téve a szereplőket. Nem is éltek mind boldogan örökké, nem lett minden párnak egy helyrajzi száma, ugyanúgy megöregedtek, mint ahogy én meg Cory meg fogunk.

Érdemes amúgy a könyv mellett-helyett elolvasni azt a kérdést, amivel Bruce Sterling éves évértékelő-beszédét nyitotta Doctorow, és amivel Sterling válaszolt. Remekül egészíti ki a kettő egymást szerintem, a könyvben még mintha próbálná magát győzködni, hogy van még remény a jövőben, de itt már csak a kérdőjelek látszanak a feje fölött.

Avatar: a 3d csak gimmick

Tartottam is ettől, lóbáltam is A Világvége Közeleg! feliratú táblákat, mégis annyian mondták, hogy ez tényleg a következő lépés a szeletelt kenyerek sorában, hogy muszáj volt saját szemeimmel látni. A következő konfigurációban néztem meg: [+eredeti hang, +3d, -IMAX].

Egész aranyos kis film volt, de közel nem adott annyit hozzá a háromdézés, mint amennyit elvett: az amúgy is koszos-karcos műanyaglencse nem igazán volt kompatibilis a szemüvegemmel, sajátszemüveg nélkül meg mocsokhomályos volt minden. Igazán el kéne választanunk a bejegyzés hátralevő részére, hogy homályos, életlen és fókuszon kívül eső. Mert volt bőven mindből: védőszemüveg nélkül életlen, védőszemüvegben homályos, illetve a film nagy részén csomó minden kívül esett a fókuszon: a 3d-sség ugyanis külön bünteti, ha véletlen nem oda mozog a szemed, ahova azt a rendezői szándék egy gondos mozdulattal lökte, ami gyakran előfordul, főleg a 3d-sség miatt, ahol a szem be akarja járni a létrehozott teret. Plusz, időnként, amikor teljesen természetesnek tűnik a térhatás, figyelemfelkeltő eszközként hirtelen belóbálnak a kamera elé valami apró és gyorsan mozgó tárgyat, pisztolyt esetleg leveleket, hogy egyáltalán ne tudd követni, mi is megy a képernyőn.

Röviden: nem növeli az immerziót, sőt ha valamit csinál vele, akkor csökkenti. Nézd nyugodtan “hagyományos” moziban, vagy várd meg a DVD-t. Bármennyire is így próbálják beállítani, nem olyan azon nézni, mint egy jó kis firstperson játék helyett a YouTube-ra feltöltött végigjátszást nézni meg.

Middleman: Az ítéletnapi armageddon apokalipszis

Az elmúlt évek legeslegjobb sorozata a tavaly nyáron vetített Middleman volt. Minden volt benne, ami ahhoz kellett, hogy szívembe zárjam a műsort: remek karakterek, millió utalás és intertextualitás, a trashpopkultúra összes kincse, végtelen humor és stílus. Nagyjából az első fél percben megvett kilóra, s hogy milyen jó sorozat, az abból is látszik, hogy még az első évad befejezte előtt lelőtte a stúdiója. Most egy évvel később kiadják DVD-n, és úgy általában reménykednek a történet Firefly-os, Family Guy-os folytatásában, hogy majd a lelkes rajongókon keresztül többen megismerik a műsort. Szóval, most itt állok előttetek és ajánlom, tiszta szívből, mint őszinte fanboj a Middlemant, nézzétek. Ha én nem győztelek meg, az io9 egészen hosszú cikksorozatban lelkendezett róla (például itt, hogy miért nem nézitek még)

(Már fenn van kedvenc torrentoldalaitokon, you know the drill…)

Illetve azoknak, akiknem már ajánlottam, itt van még egy kis plusz. Múlt héten volt San Diegoban a Comic-Con (jövőre, meglássátok, kimegyünk!), ahol felolvasták a soha-le-nem-forgatott tizenharmadik részt, az első évad végső befejezését. A részt nemsokára amúgy képregényben is kiadják, bár egészen csúnya rajzzal: a klasszikus Middleman-képregény stílus sokkal jobb volt. A felolvasásról természetesen fenn van YouTube-on a felvétel, amennyire rossz a hangminőség, annyira jók a szövegek. Rajongjatok ti is.

Zotero: access to tools

Iszonyat menőséget leltem. Annak ellenére, hogy Dani of Könyvtáros Alvilág korábban bőven lelkendezett róla, magamnak kellett felfedezni a Zotero nevű zseniális Firefox bővítményt. Ennek megfelelően teljesen fel vagyok készülve arra, hogy ennek a bejegyzésnek az elolvasása után senkinek nem esik le, hogy ez mennyire a legjobb dolog a szeletelt kenyér óta, ennek ellenére kötelességemnek érzem, hogy megosszam veletek:

zotero screenshot

A tények a következők. Egyrészt azt mindenki tudja, aki kicsit is bölcsészes szakon bármennyi időt eltöltött, hogy forrásokat összegereblyézni, rendszerezni, belőlük bibliográfiát összeollózni az aktuális tanszéken az éppen divatos hivatkozási szintaxisnak megfelelően nyűg. Másrészt meg a posztmodern bölcsész1, a hacker etikából átemelte magának azt a gondolatot, hogy számítógépek jobbá tehetik az életedet.

Itt jön be a képbe a Zotero, ami ezt az egész folyamatot nagyságrendekkel leegyszerűsíti. Egyrészt rengeteg weboldalból (könyvtárkatalógusok, folyóiratok, videómegosztók, Amazon, Flickr, stb.) automatikusan ki tudja szűrni a bibliográfiához releváns metaadatokat (szerző, cím, folyóirat, kiadó, bla), a kapcsolódó dokumentumot pedig learchiválja helyben, ezt pedig egy kereshető iTunes-szerű felületen megjeleníti, ahol ráadásul még tudunk jegyzeteket kapcsolni mindegyik dokumentumhoz, másrészt pedig az egyes elemeket Wordbe/OpenOffice-ba másolva automatikusan a kívánt hivatkozási formátumnak megfelelően formázva rakja be. (Plusz van még valami ennél is alaposabb integráció, de azt sose sikerült beüzemelnem). Röviden összefoglalva: zseniális, igazán killer app.

Összesen két probléma van vele, az egyik, hogy Firefoxot kell hozzá használni, ami nagy, csúnya, lassú, bla. A másik viszont problémásabb: alig van a neten magyar forrás, s ami van, azt se ismeri fel autovarázslatosan a Zotero. Egyedül az OSzK katalógusáról tudom, hogy támogatja az egykattintásos importot, más könyvtárak (pl az egyetemi könyvtárak) nem2. Egyelőre tehát azt lehet csinálni, hogy az OSzK katalógusából zsákolod be a biblió adatokat, ami tök jó, kivéve a szakdogáknál. Kézzel persze ugyanúgy fel lehet vinni az adatokat, de mégse az igazi. Hátha ez a jövőben tud változni (kedves fejesek, blablabla).

Szóval próbáljátok ki, szerintem iszonyat hasznos.

1 Szegény Doransky, biztos bánja már, hogy megírta annó ezt

2 Elkezdtem csinálni egy ELTE könyvtárasat, viszont még nagyon csúnyán törik, úgyhogy nem linkelem. Tipp viszont: MARC rekordokat tud importálni a Zotero, olyat pedig egy csomó katalógus tud adni, pl a Szabó Erviné.

SF Medley

A Dark Angel c. sorozatnak (melyben Jessica “felrakomafalraAlba küzd az őt és hasonló Master Chief-eket kitenyésztő blackops szervezet ellen egy posztapokaliptikus világban), miután egy szerencsétlen idősávba került és a közönsége nagyját elveszítette, a kegyelemdöfést Joss Whedon kultikus Firefly űrwesternje adta meg: a stúdiónak döntenie kellett, melyiket vigye tovább. A Firefly maradt, de nem sokáig: a rossz ratingek miatt hamar levették őt is. Nem segített rajta az se, hogy a csatorna rossz sorrendben vetítette a részeket, de azért ilyen távolságból egyértelműen látszik: karma történt.

Britmánia: Mornington Crescent

Graeme: A hagyományos megnyitás, körülbelül mint a sakkban a királygyalog, az Oxford Circus. Bőven a zónában van és korlátozott hozzáférést biztosít az északi párhuzamosokra. De azt hiszem, ezzel gyakorlatilag egy les-csapdát is állítok oda. Ha a következő játékos nem óvatos, könnyen Knipbe kényszerülhet emiatt.
Tim: Erre nekem pedig Vauxhallt kell lépnem. Röviden, a helyzet kicsit megváltozott, mióta odaépítették a Millenium hidat, úgyhogy tudsz visszaduplázni. Ez tehát valójában egy Fordított lépés.
Barry: Én Regents Streetre megyek, mert ez összeköti Oxford Circust és Piccadilly Circust. Ez tehát egy abszolút végleges Oldallépés, amin akár visszázni is tudsz, ha úgy jön ki a lépés, duplapontért. Egyszerre Hidaló és Oldallépés, ami a játék elején nagyon hasznos tud lenni.
Ross: Mornington Crescent!
Megjegyzés: Ross megnyeri a játékot és háromszoros bónuszpontot kap a piros módból való korai kilépésért. Még a kezdők számára is egyértelműnek kell lennie, hogy Barry figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy a vizi területek az első körben szabadon kijátszhatók, ami Ross számára lehetővé tette a vizi átkelőt a játék elején és ezzel egy kényelmes és gyors győzelmet kényszerített ki.

Kukkot nem értettél belőle? Nem baj, ez a lényege az I’m Sorry I Haven’t A Clue rádiós vetélkedő legnépszerűbb játékának, a Mornington Crescentnek. A szabályai röviden: London metrótérképén a szabályoknak megfelelően közlekedve1 neked kell az elsőnek lenni, aki elér Mornington Crescenting. Ezt úgy tudod elérni, hogy te mondod ki elsőként, hogy Mornigton Crescent. A többi szabály? Azt nagyrészt menet közben találod ki/találja ki a csoport: minél inkább szabályszerűen hangzik, minél sűrűbb és következetesnek tűnő a zsargon, minél inkább meg tudod győzni a többieket, hogy például szombaton és munkaszüneti napokon csak a piros vonalról lehet fordítottakat lépni, annál inkább lesz érvényes a lépésed / érvénytelen a másiké.

Na de hogy kerül a csizma az asztalra? Találtam egy Mornington Crescent Facebook játékot, amihez kéne pár ember, hogy kipróbáljuk, illetve szembejött az ISIHAC huszonsok évadja(!) torrenten. A rádiójátékot szívből ajánlom, fájdalmasan vicces a többi játék is.

1 Regents Street nem metrómegálló, én is észrevettem.

Program ajánló - Digitális történelem (kisterem)

„Van olyan ismerősöm, aki mérhetetlen unalmában egy éjszaka mintegy 60 megabájtnyi pucér hölgy digitalizált képét töltötte le — ez remek cserealapot szolgáltat egy másik BBS-be való bejutáshoz,” számolt be egy informatikai űjságíró 14 éve. Azóta nem csak a letöltési sebesség változott, hanem alapjaiban az egész online világ (az offline is, de az más tészta): már az alsós tanítónénimnek is két és félszer több ismerőse van az iWiWen, mint nekem. Ideje lassan összegyűjteni a digitális múltunkat, mielőtt teljesen megeszi a bitrozsda, hogy tudjuk merről jövünk (levlistákból? BBS-ekből? diskmagokból?) és merre megyünk (a kibertérbe, hát persze)

Tartok egy kis magyar jasonscottkodást az SFPortal november 15-i conján, ahogy nézem Trekkiek és Kelt között, a Cyberculture.hu projektről, a digitális örökség megőrzésének fontosságáról és pár különösen érdekes forrásról. It’s gonna be LEGEN…wait for it… Continue reading ‘Program ajánló – Digitális történelem (kisterem)’

Liferea: linuxos hírolvasó, hozzáadott értékkel

Ezt se gondoltam volna, hogy a nap csodaappja egy linuxos feedolvasó lesz. De mégis, engem megvett egy egyszerű de zseniális ötlettel a Liferea. Persze nem valószínű, hogy csak emiatt tolok egy pilgrimet, de azért megnyugtató tudni: errefelé is léteznek jó desktop appok. (Mert a feedolvasó helye az asztalon van)

A Liferea nagy ötlete az, hogy ha a feedből ki tudja bogarászni a címet, a bejegyzés alá behúzza a hozzá tartozó komment-szálat is. Zaj? Szerintem nem, inkább hozzáadott érték. Így néz ki:

Emellett be tudod állítani, hogy milyen gyakran kérje le az egyes forrásokat (hello eseménykövetés!), gombnyomással oszt meg híreket (végtelenhosszú listából lehet kiválasztani hogy digg vagy delisösz vagy technorati, a többit gyakorlatilag nem ismerem), sőt nemsokára az aktuális buzzwordöt, a felhővel való szinkronizálást is támogatni fogja: Google Summer of Code-ban már készül (igazán el se kezdődött a nyár, de már majdnem használhatóan kész van) a Google Readerrel összekapcsolás. Like, whoah.

foto Körtesi Károly



Érintőlegesen volt már róla szó a Miafenén, meséltem róla mindenkinek, de azért belinkelem, hátha még valaki nem látta nagyapám fényképeit. Édesapa egy fényképész baráttal együtt digitalizálja őket (parasztvakítás végett említeném meg, hogy nagyrészt 10×15 centis üvegnegatívról), s ahogy ideje engedi, tölti őket fel Flickr-re. Nem csak udvariasságból szoktam órákat tölteni a képek nézegetésével, hatalmas élmény a képek között barangolni, ha nem is teljes rajza a társadalomnak, de nagyon érdekes dolgokat lehet megtudni a negyvenes évekbeli Erdélyről, visszacsatolásostul, elszakításostul, Marosvásárhellyel, Szóvátával, Gyilkos tóval, étteremmel, nyomdával, Teleki tékával együtt. Na meg persze a portrék!

Egy marék app, ami nélkül nem indulnék lakatlan szigetre

Most, hogy annyi switcher lett hirtelen, szerintem érdemes megosztani az új macesekkel, mik azok a programok és beállítások, amiknek hiánya fáj egy új gépen, most konkrétan a frissen beszerzett és újratelepített PowerBookon:

  • az első lépés mindenek előtt kilőni az általános kékséget és a színeket. Miután hozzászoktam a grafit felülethez, a szines aqua nagyon zavaró. Ha már ottvagy, érdemes átrakni a NeXT-stílusú csúszkákat (mindkettő egymás mellett, legalul) “hagyományosra” (tetején felfele, alján lefele csúszik), bár ez egyre kevésbé számít, úgyis görgőt (és kétujjas scrollt) használok.
  • aztán jöhetnek a létfontosságú programok lehúzása, az egyelőre rettentően buta Safarin keresztül, közben háttérben indítok egy rendszerfrissítést…
  • Safarinak meg kell mondani, hogy lesszives engedélyezni a tabokat és nem visszapöttyenni, amikor alma+T-t nyomok. Illetve amikor már irritál, hogy nem tudok tabokat váltani, beállítom a Keyboard.prefpane alatt, hogy az alma-nyilak kombóval szeretnék lapozni.
    • Adium. Egyrészt mert multiprotokoll, másrészt meg kényelmes. iChat menne a kukába, ha az Adium rendesen támogatná a Bonjourt. Viszont telepíti nekünk ajándékba a következő elengedhetetlen programot:
    • Growl. Egységesített üzenetküldő, gyakorlatilag minden értelmes app támogatja.
    • Quicksilver. Mire idáig eljutottál, szeretnél programokat elindítani… Ez a program az a kategória, hogy miután megszoktad, nem tudod nélküle elképzelni az életedet a programok indítását. Alapprobléma például, hogy miután lefagy a QS, mivel indítod újra…
    • UNO. Nem szeretem a brushed metalt kinézetét (viszont szeretem a brushed metal ablakokat, pl akármelyik csücskében meg lehet fogni). Így egy vegyes külsőt állítok be: az aqua appok külseje marad, a brushed helyett a Leó unified sémájára hasonlító külsőt állítok be.
    • Monolingual. Mire idáig eljutok, túl vagyok egy pár rendszerújraindításon, és bár eredetileg nem telepítettem fel nyelvi csomagokon, a sysupdate-ek általában tele vannak ezekkel szemetelve.
    • Skitch. (sajnos privát béta) Screenshotkészítő app. Nagyon hamar átkerült a “fölösleges Delicious Generation csicsa” kategóriából a “nincs élet nélküle” kategóriába. Egyrészt mert nincs kedvem megjegyezni a négy kéz koordinációját igénylő gyári “printscreen” kombót, másrészt afféle kifelejtett Paintként funkcionál, illetve elengedhetetlen a kétkattintásos képfeltöltő funkciója.
    • iScroll2. Jó dolog a kétujjas scroll meg a kétujjas jobbkatt, éppen csak az Apple elfelejtett engedélyezni ezen a PowerBookon. Ez a cseredriver az ADB-buszos (!!!) trackpadeket okosítja fel, ha a hardver amúgy képes lenne rá.
  • A Dockot még összerántom kicsire, egy Applications mappát húzok az Apple-féle weblink helyére, iChat képregény-puffanással eltűnik az Apps mappa mélyére.
  • Amire idáig eljutunk, már érzem, mi hiányzik: Transmissionra szükség van, másként hogyan jön le a sorozat.
  • És hamár sorozat, Perian (gyakorlatilag mindenhez kodek, minusz WMV), s akkor már Flip4Mac (WMV támogatás), hogy le is tudjam játszani. Illetve VLC, hogy mindenképp lejátszódjon a program

Kb. itt tartok most, de még ezekre mindenképpen szükségem lesz:

  • Fink. Csak nem fogok minden hülyeséget forrásból fordítani?
  • TextMate (és SubEthaEdit). Egyik se tökéletes, együtt kb kiegészítik egymást.
  • OmniOutliner jegyzetelésre, vázlatolásra. Egyik legjobban kitalált app Macre.
  • Transmit mindenféle szerverre fájltologatós protokollt kezel, szépen. Még azt is megbocsátom neki, hogy távoli rokonságban áll a Commanderekkel.

Persze még nincs fent minden alkalmazás, amit használni szoktam, de a gép kb. innen válik használhatóvá.