bergengócia.net
Sly tegnapi pólóján volt:
Tomcat polóboltjában kapható a minta, a leírás szerint:
A nemzetközi kreatív hacker mozgalom jelképe, a Glider az Életjátékból.
Mini culture clash, imádom.
Tegnap bukkantam erre a rastasoft.org-on. Annyira, hogy nagyon:
1 2 3 4 5 | while ( love & passion ) { for( fight = 0 ; rights < freedom ; rights++ ) fight = standup( rights ); free( babylon ); } |
Jaman! Zájon!
Még múlt nyár végén mentünk el Szilviával a CEU-könyvtár selejtezésére, leginkább szafarizni, de titkon remélve hogy valami hasznosat is össze tudunk guberálni. Füligvigyorral jártuk végig a fölöslegesebbnél fölöslegesebb könyvekkel megtöltött polcokat kupacokat, újságoltuk a lehetetlenebbnél lehetetlenebb című könyveket és füzeteket (információs füzet a szovjet kollektív szerződésről, orosz-angol metallurgiai szakszótár, Fehér Ház telefonkönyve az első Bush-korszakból, káeurópai polit folyóiratok katalógusainak katalógusai, MEM változatos nyelveken, ilyesmik), jolly good fun. Itt gyűjtöttem be a Dewey Decimal Classification-t leíró könyvet, ami most a pakoláskor került elő. Mivel hatalmas és otromba és nehéz, nem szeretném hazacuccolni, Klogos Danira hagyományozom de ha már így, megér egy poszt.
És még nem is az a része, hogy ugye a Dewey-féle rendszerből eredeztethető a mi könyvtárainkban használt Egyetemes Tizedes Osztályozás, bár kétségkívül emiatt csillant meg a szemem, amikor megláttam az egyik stóc tetején. Órákig lapoztam már csak azért a könyvet, hogy megtudjam, hogyan gondolta hogy lehet a Világ Összes Tudását számok szerint egyértelműen osztályozni, hogy a rabszolgák a 331.582-be kerüljenek a kör négyszögesítése pedig az 513.92-be. Mindig viccesek mindenre odafigyelés látszatát keltő szőrszálhasogatások, de belelapozva valami egészen furcsára lettem figyelmes: Melvil Dewey valami iszonyat otromba pidzsinséggel megírt előszavára. Persze, helyesírás meg közmegegyezés meg minden, de azért édes anyanyelvünk:
Orijin and growth The plan of this Clasification and Index was developt erly in 1873, the result of long study of library economy as found in hundreds of books and pamflets, and in over 50 personal visits to libraries. This study convist me that usefulness of libraries myt be greatly increast without aded expense. Only a fraction of the servis posibl cud be got from them without clasification, catalogs, indexes and other aids, to tel librarians and readers what they containd on any givn subject; yet, by methods then uzed, this cud be dun satisfactorily only at a cost so great as to be prohibitiv to all but a few welthy libraries.
…és így tovább. Nem akartam elhinni hogy ennyire nem volt pénz lektorra, hogy a bácsika ennyre nem tudott angolul, ezért inkább hónom alá csaptam a katalógust, és hazaérve a végére jártam a történetnek.
Mint kiderült, Melvil Dewey, született Melville Louis Kossuth Dewey, jól tudott angolul, éppen csak egy kudarcba fulladt nyelvújítás vezéralakja volt. Ilyen névvel nem is csodálom, hogy kiejtés szerint leírt nyelvvé akarta átalakítani az angolt. Simpler spelin, könnyen tanítható, nehezen elrontható, miért is ne? Egy része ennek még meg is honosodott: az amerikai-angol catalog az angol-angol catalogue-hoz képest, de a nagyja elbukott. A saját nevét is leegyszerűsítette Melvil Dui-ra, de aztán kiegyezett egy Melvil Dewey-ban, miután a Dui-s változatot a bankja valamiért nem fogadta el.
Ha engem Melville Louis Kossuth Dewey-nak kereszteltek volna vagy valami hasonló szörnyűségnek, én is nyelvi reformba kezdenék. Legyen ez tanulság mindenkinek, aki Dzsenifernek nevezi el lányát.
(nagyon durva csúsztatással persze) az 1965-ben a Bay Areában megalakult Grateful Dead. Az idő és a hely is fontos. Hippirokkot játszanak:
A Grateful Dead csomó dolog miatt érdekes, itt most nem csak arra gondolok, hogy a turnébuszokban a zene ki volt vezetve az útra, a motorzaj pedig be a kocsiba [citation needed, Kelt], sokkal inkább a rajongókkal való kapcsolatára. A deadhead-ek koncertről koncertre követték a zenekart, a zenekar engedélyével, sőt, bíztatásával a koncerteket felvették a kazetta akkori hightech megfelelőjével, gondolom szalagra, ezt egymás között csereberélték. Teljesen kettőpontnullás word of mouth módszerrel terjedt a zenekar hírneve. Ahogy nőtt a jelentősége, hamar megjelentek a zenekar köré szerveződő zine-ek (kb szamizdat újságok a cenzúra néélkül, csak lowtech terjesztés, megintcsak Bay Area ellenkulturális hagyomány), a leghíresebb a máig létező (Dead) Relix, a csoport egyre szorosabb közösséggé vált.
És itt jön be a képbe a Whole Earth Catalog, és annak utódja, a WELL (Whole Earth eLectronic Link). A Whole Earth Catalog egy évente kiadott hippi-Enciklopédia slash Kalendárium volt a hatvanas évek végén-hetvenes évek elején, benne minden jóval, az ellenkultúra teljes tudáskészletével. A valódi hozzáadott értéket az olvasói levelek képviselték, amiket évről évre visszacsatornáztak a halottfa lapjai közé. Nem került még a kezembe Whole Earth Catalog, ha van valakinek, szóljon! Kis ugrás, aztán a technológia segítségével a WELL formájában éledt újra, ekkor már a közös tudás felhalmozását nem enciklopédia-formában, hanem fórumszerűen (ok, BBS-ben) képzelték el. Olyasmi tulajdonképpen, mint a HIX. Vagy az Internetto/Index Törzsasztal, csak polgári néven.
A WELL a kritikus felhasználói tömeget a deadheadek beköltözésével érte el. A zenekar forgatókönyvírója volt John Perry Barlow, aki később a WELL-re írta a Declaration of Independence of Cyberspace-t (magyarul itt), amiből aztán kinőtt az Electronic Frontier Foundation. Meg itt született a Wired. Meg itt „nőtt fel” és a WELL-ből írta Virtuális közösségek c. nagy jelentőségű könyvét Howard Rheingold (aki aztán a Whole Earth Catalog milleniumi emlékkiadását is szerkeszti). A nyolcvanas-kilencvenes években aki valaha is tett valamit az amerikai digitális kultúráért, az tag volt…
Összecsapott és csapongó ez a bejegyzés, gondolom részben pontatlan is. Nagyon látszik, hogy az elején vagyok még a digitális ásatásnak, de talán érdemes folytatni. Lassan indul a Cyberculture.hu is, már csak össze kéne drótozni.
Azon gondolkodom, hogy a nyáron befizetek a WELL-re. $10 az első három hónap havidíja, és ehhez már telnet hozzáférés is jár. Mégiscsak könnyebben elérhető cél, mint osztálykirándulást szervezni a Bay Areába, meg akkor már SXSW-re is…
A hackerkultúra szerves részét képezi (értsd: gyakorlatilag ez a legkönnyebben, még a Mac vs. PC vitáknál is könnyebben felmelegíthető instant-flame) a hacker definíciója, a hacker és hacker közötti különbség. It’ll all make sense in a minute, de kívülállók számára ez az igazi van-e sapkád kérdés, hogy mikor melyik definíció szerint kell értelmezni.
Alapvetően két lólépésben egymáshoz kapcsolódó fogalomról van szó, illetve ezek szintéziséről, ebből szituációtól függően illik csak az egyiket figyelembe venni:
Beszélhetünk ezen túl persze fekete- és fehérkalapos hackerekről (ez a gonoszhaxxor archetípusnak azt a két fajtáját jelöli, aki rendszereket tör fel gonoszságból (fekete) és aki cégek megbízásából (ő a biztonságtechnikus, fehér kalapban), vagy a szakállas hackerek különös világnézetéről (a hét pontja nekem is kint van az ajtómon).
Most éppen Márk Edina sétált bele a csapdába, ezt aztán például az Andreigroundon szedték szét. Vicces, hogy úgy tűnik, direkt, az ellenség megtévesztése érdekében a hackerek szituációtól függően más önmeghatározást vesznek elő a kalapból. Vagy csak nem értik a különbséget, de ezt nem tudom elhinni. Mégiscsak ők a hackerek.
Luddita vagyok, kövezzetek meg: ebben is egy halva született ötletet láttam. Pedig működik, hol máshol mint Japánban. A szolgáltatást Nico Nico Douga-nak hívják, becslések szerint Japán sávszélének 8 százalékát csak ez az oldal viszi el. Így néz ki működés közben:
Feltöltesz egy videót és bárki ráírhatja a kommentjeit (még üzleti modell is van benne: ha fizetsz, tovább olvasható marad a szöveged). Nem csak blőd viccesvideónál működik a dolog, hanem mondjuk hírek közös értelmezésénél is. Valóban bámulatos hol tart a tudomány…
Companies can now communicate with their markets directly. If they blow it, it could be their last chance. — Cluetrain Manifesto
Meglepő módon egy magyar nyelvű blogban se volt szó arról, hogy a Comcast (~UPC amerikaiaknak) hogyan használja (és sokak szerint él vissza) a Twitter adta lehetőségekkel.
Amikor pár hete Michael Arrington, önjelölt techbloggerkirály az internetszolgáltatás kimaradása miatt (és valami csirkéktől különösen) felhergelve betwittelte, hogy „FUCK YOU COMCAST”, húsz percen belül egy ügyfélszolgálatos felhívta, hogy miben segíthet. Kiderült, hogy figyelik a twitteren és a blogokon1 zajló párbeszédeket a problémák felderítésében.
Azóta létrehoztak egy twitter-felhasználót ComcastCares néven, hogy ugyanazon a csatornán tudjanak reagálni. Az elején gyönyörű flame volt abból, ahogy a Comcast ügyfélszolgálatos ugyanazt az üres dumát próbálta nyomni, mint amit eddig: Comcast Cares. How can we change your perception?
Nagyon hamar viszont személyiséget fejlesztett a ComcastCares. Valamennyit kieresztett a mögötte álló ember a személyiségéből. Kezd emberi hangon kommunikálni. Nem csak azt üzeni, hogy @joesixpack: tudjuk hogy szar kimaradások vannak a régióban2, dolgozunk rajta, hanem azt is, hogy @gijane: én is egy kétéves gyerekkel vagyok itthon. Elképesztően gyorsan reagál.
Még ügyesebb, még autentikusabban kommunikál a JetBlue, aki beépült az alphageek közönségbe, őt pedig elfogadták.
Tanulnak a nagyvállalatok is. Kicsit ijesztő mégis valamiért, amikor az arctalan nagyvállalat hirtelen emberi hangon próbál beszélni. Meg az, ahogy meghallgatja az emberek véleményét: belehallgat a (publikussága ellenére semmiképpen nem nekik szánt) beszélgetésükbe.
Vajon ki lesz az első vállalat itthon, aki emberként válaszol a problémáinkra? Vagy jó lesz nekünk ez egyáltalán?
1 direkt nem írom le, hogy blogoszféra, fizikai fájdalmat okozna
2 attól hogy igyekszik megütni az emberi hangot, még nem mindig sikerül.
Vicces látni, illetve valahogy jó érzés, amikor hetvenegynehány éves nyugdíjas kémiatanárom bejelöl iwiwen. Az oldszkúl gépelőket könnyű felismerni a 0 helyett o és az 1 helyett l használatáról. Mert ugye a magzar kiosztáson nem csak a qwertz volt elrontva, hanem még ezeket a gombokat is lespórolták az átlag írógépről.
Tegnap voltam egy érdekes sajtóbeszélgetésen a témában, annak apropóján 2008 az e-befogadás éve, és ideje lenne már bevezetni a maradék hetvenakárhány százalékát a magyar társadalomnak becsatornázni az internetre, annyi kívülről felismerhetetlen előnnyel jár a nethasználat. (Ez amúgy teljesen igaz, most hogy megint nincs net a koliban — részben miattam, köhömm… — mindenki saját bőrén érzi, mennyire sokat ad az internet, azaz mennyit veszít akkor, ha már számít meglétére.
Na de ki nincs még online? Szétnézve akár tágabb környezetemben is, alig van valaki, aki valamilyen szinten nincsen online. Még nagymamám is emailezik. (Igaz, nem a teljesen internetet használja, csak egy szűk rétegét, de akkor is.)
Úgyhogy általában tévesen azt hiszem, hogy ma már az e-befogadásnak nem az a fő problémája, hogy hogyan lehet felkűzdeni a „lemaradókat” a hálózatra, hanem hogy minél hatékonyabb felhasználókat neveljünk ki. (Még persze nem itt tartunk, lásd a normális ember definícióját (Doransky: „akinek citromailes vagy vipmailes emailcíme van”[1]) )
1 Dobó Mátyás, szóbeli közlés, 2008. február.
(Mindennapi Dave Winer c. rovatunkat közvetítjük)
…mert én például bevezettem a köztudatba az infóhippi kifejezést! Wikipédia szócikk még nem készült hozzá, de azért látszik, hogy terjed a szakkifejezés. Most éppen egy női portálon bukkantunk rá a webhuszonhárom konfról készült cikkben. (Szegény leányzó nagyon rosszul írta a cikket, de sebaj, legalább nem nézett utána…)
Amikor Borsamunkatárs úgy két éve először hallotta ezt a megnevezést, elcsodálkozott rajta, nem tűnt másnak, mint kockafejű szlengnek, aztán lassan elkezdett körvonalazódni benne, hogy miről is van szó. Kiderült, eddig is tudta, - aktív közösségi blog életet élt - csak azt nem, hogy ezt így hívják. Az idei konferencián is megtanult egy új kifejezést, az infóhippit. A következőkben előbbi fogalom megmagyarázása, webkettő értelmezése és a szimpózium hangulatának átadása vár mindazokra a kedves Borsaolvasókra, akik elolvassák cikkünket.
Az, hogy mi az infóhippi, a linkelt cikk alapján nem derül ki, de nagyjából ki lehet találni az elnevezésből. Az infóhippi számára különösen fontos területek az információszabadság, a szoftverszabadság (ópenszósz), emellett viszont a személyes szabadság védelme is (kriptoanarchisták).
Nem letisztult, szigorúan meghatározható fogalomként használom (egyelőre) az infóhippiséget, inkább csak durva sztereotipizálásra, de valahogy úgy tűnik, hogy akit én infóhippinek hívok, vagyis minél inkább gondolom valakiről, hogy infóhippi, annál inkább igaz rá, hogy a Steven Levy által összeállított hacker etika pontjainak nagyját érvényesnek tartsa (lustaságból angolul):
- Access to computers—and anything which might teach you something about the way the world works—should be unlimited and total.
- Always yield to the Hands-on Imperative!
- All information should be free.
- Mistrust authority—promote decentralization.
- Hackers should be judged by their hacking, not bogus criteria such as degrees, age, race or position.
- You can create art and beauty on a computer.
- Computers can change your life for the better.
…Ez a gyakorlatban úgy csapódik le, hogy bárkivel össze tud veszni azon, hogy melyik a kellőképpen szabad (szoftver)licensz, hiszi hogy ördög a Microsoft és a zárt rendszer, szentül hisz a copyleftben (kevésbé szakállas infóhippik a creative commonsban), na meg hogy kívülről tudja a Free Software Songot.
Legkorábbi hivatkozása, amit online találtam a miafene.hu egy szeptemberi bejegyzésében volt. Előtte is tuti volt chatlogban, de az már nem maradt fenn :)
A „te mit tettél a magyar digitális kultúráért” mém viszont nem tőlem származik, de ez már egy másik történet.
CommentPress: párbeszéd a könyv szélén
Könyvtári könyvet olvasni jó. Többek között azért, mert valahogy közösségi élménnyé teszi az olvasást az, hogy látom az előttem járók lábnyomait, az aláhúzásaikat, az oldal szélén a megjegyzéseiket (külön érdekes azt látni, ahogy ami az elején három különböző színű aláhúzás volt, hogy fogy el aszerint, hogy melyik olvasó mikor unta el a könyvet). Valami ilyesmi közösségi élményt kialakítására törekszik a pár napja talált CommentPress WP-sablon is, melyben az a pláne, hogy bejegyzésenként lehet kommentelni az olvasottakat. Akadémikusblogokra tervezték, párbeszéd és közös munka serkentésére a hosszú szövegek körül. Valahogy úgy ahogy a blog formája ezt megtette az újságírással.
Pár hónapja nagyobb újságokat is megjárta a hír, hogy egy frissen készülő játék-kötőjel-elmélet könyv kéziratát fejezetenként közreadnak, hogy a Grand Text Auto akadémikus gémerekből álló közönsége bekezdésről-bekezdésre végigrágja, kérdezzen rá, kritizáljon, tegyen javaslatokat, hogy hol kell még átírni a szöveget. Érdemes elolvasni nem csak a könyvet, hanem a szerző összefoglalóját a kísérleti módszerről.
Először amúgy az érdekes-de-rettentően-használhatatlan GAM3R 7H30RY digitális/kísérleti könyv használt ehhez hasonló megoldást (Kelt próbálta olvasni, többször, sikertelenül), ezt fejlesztette tovább az Institute for the Future of the Book több könyvön és kéziraton keresztül egy WordPress sablonná, ami már érdekesebb és hasznosabb, mint amennyire még mindig kényelmetlen, legalábbis olvasni. Lelkesítő, na.
(megy WP 2.5 alatt is, néhol szétcsúszik a CSS. Gondolom egyetemi projekthez méltóan undorító a kódja, „bölcsészek faragták”)