Már beadtam a propózalt pár hete, csak aztán jól elfelejtettem kirakni ide. Nem valami iszonyat egetrengető, de szerintem jópofa lesz.

Contemporary British-American writer Neil Gaiman is well known for his mastery of literary allusions, borrowing from, and building upon, both literary classics and contemporary pulpish fiction, in a similar vein as, for example, William Shakespeare before him. Shakespeare himself, as a cultural touchstone of today’s world, is often the source of his materials, probably most importantly in his long-running comic book series, The Sandman. While comic books cannot be said to be a mainstream area of literary research, I argue that they are more than simple artefacts of popular culture and have inherent literary value. This can be easily recognised in The Sandman series, which has been the subject of many scholarly works.

In the 75 issues of The Sandman, the character of Shakespeare himself and two of his works, A Midsummer Night’s Dream and The Tempest are the topic of three issues, with the two plays of Shakespeare playing a crucial role in the overall arc of Neil Gaiman’s enterprise. Meanwhile, placed in this new context, both the life and the works of the playwright are shown in a completely new light. In my thesis I will explore the significance of the character of Shakespeare in The Sandman series, as well as how Gaiman uses these particular plays for the purposes of his own, and how this recontextualises and reinterprets the Shakespearean heritage.

…ez lehet nagyjából a tanulsága a ma lezajlott Startup Underground konferenciának. Félre ne érts, persze, szerintem is nagyon fontos minél több lehetőséget biztosítani startupot indítóknak és befektetőknek arra, hogy találkozzanak és kapcsolatot építsenek, viszont ez a játék csak úgy megy, ha egyszer valakinek ötlete is van.

Ma azt az egészen komikus szituációt mutatták be az előadók, hogy milyen az, ha mindenki middlemant akar játszani. A bemutatkozó startupok közül, a beskatulyázhatatlan iparművész anyagán, illetve a szívemhez egyrészt közel álló, másrészt azért valóban hozzáadott értékkel dolgozó Dragontape-en kívül a többi mind arról szól, hogy fognak két csoportot, ami közé beékelődhetnek, hogy eladják egymásnak őket, jó esetben a tranzakció fölét leszedve.

(Az pedig külön zseniális, hogy három bemutatkozó cég is egyszerűen összefoglalható úgy, hogy ‘livejasmin, csak különböző ruhás modellekkel’. (Zárójel zárójele, az egyik nagy szponzorként szereplő Docler mennyire bájosan kerülgette a témát, éppen csak utalva arra, hogy mennyi embert foglalkoztatnak és mekkora a nemzetközi szolgáltatásuk!))

Nem volt ma senki, aki nem másra akarta volna hárítani az érték előállítását, a sült galamb pedig nem érkezett. Pizza volt, de az megint más tészta. Valódi, értékes innovációk nélkül lehet bármennyi panel egymást fialó startupközösségekről és inkubátorokról, az egész nem lesz több önámításnál.

Miután múlt héten olvastam a Beeb egyik blogján, hogy a legfrissebb Chrome-okban már lehet pontosan ugrani képkockára, gyorsan nekiláttam megcsinálni egy már régóta dédelgetett ötletemet. Valahogy így nézett ki:

Egyetlen apró, de elhanyagolhatatlan hiba van: még mindig nem elég pontos a keresés. Egy képkocka alatt másfél szótag is történhet, ráadásul a videó leállítása is belekerül párszáz milliszekundumba, amíg viszont megy tovább a beszéd. Szóval ezt a projektet egyelőre visszarakom passzívra, aztán megnézzük fél-egy év múlva hogy állnak a böngészők (desktopon biztos meg lehetne csinálni rendesen most is, csak a móka nagy része a kollaboratív szerkesztésben és a kész újrabeszédek megosztásában lenne, szóval az nem igazán játszik).

Hacsak nem én rontottam el valamit, ez esetben a kód fenn van Githubon, a legújabb buzzwordöket követve CoffeeScripttel és Backbone.js-sel, villázzátok szét.

Mindig nevetségesnek tűnt az a jelenet a Függetlenség napjában, amikor az támadó űrlények anyahajóját Jeff Goldbloom egy, a 68k-s PowerBookján egy éjszaka alatt írt vírussal tette működésképtelenné, de igazán csak tegnap jöttem rá mennyire is az, amikor rákötüttük a tévére Lindáék Commodore 64-ét és megpróbáltunk vele… bármit kezdeni. Annó nekem teljesen kimaradt a C64, mostanra pedig már annyira idegen, mintha az űrlények csinálták volna (el lehetne vinni régészesbe-történészesbe is a hasonlatot, de ha már elkezdtük, vigyük is végig). Rácsodálkozás, csodálat, félelem, óvatos próbálkozások, furcsa hibaüzenetek, dokumentációval üvöltözés, fekete monolitok csontokkal dobálása jellemezte ezt a délutánt, s bármennyivel is filmzsenibbet játszik Goldbloom, a vírus helyett ő se juthatott volna sokkal tovább azon a ponton, hogy egy jól irányzott POKE-kal prüntyögésre bírja az idegen gépet.

Egy ideje foglalkoztat már az a gondolat, hogy meg kéne valamilyen formában honosítani az utóbbi idők leglelkesítőbb webes szolgáltatását, a Kickstartert.

Ha még nem futottatok volna bele, ez egy crowdfunding oldal, ahova az alkotók feltölthetik a projektjeiket, kitűzve egy határidőt (általában 30-60 nap között), ameddig várják a közönség anyagi támogatását, felajánlásait (a kért összeg néhányszáz és pártízezer dollár között mozog), hogy a projekt megvalósulhasson. A projekt csak akkor kapja meg az összeget, ha a határidőig elérik a kitűzött célt. Ha önmagában az ötlet nem lenne elég, hogy meggyőzzön arról, érdemes támogatni, a legtöbb alkotó ajándékokkal jutalmazza a felajánlásokat, minél többet ajánlasz fel, annál értékesebbet: itt például $5-ért megkapod az elkészült művet, $20-ért viszont már dedikált példányt küld belőle a szerző (még nagyobb felajánlásért még hálásabb, etc). A Kickstarter modelljében mind a két fél motivált a projekt sikerében, nincsen (well, alig van) middleman, s már az első lépésben látszik, mekkora piacra számíthat egy-egy ötlet.

Egy nagy gond van vele: bár felajánlóként részt lehet venni külföldről is, új projektbe kezdeni csak az Egyesült Államokból lehet, lévén a késleltetett pénzlevonásra használt (és ezzel a rendszer magját képező) Amazon Flexible Payment Service máshol nem elérhető. Mifelénk pedig legendásan elmaradott az internetes fizetés, sokan még most is szívják a fogukat a PayPallel, de nem igazán vagyok képben a kérdésben: lazyweb, van valami megoldás, amivel az amazonhoz hasonlóan megoldható ez a mindent-vagy-semmit fizetés? (Abaqoos?)

Mert alapvetően még az is lehet, hogy ez a modell működhetne nálunk. A Meetupot, Pecha Kuchát, etc. már sikeresen átültettük, szinte minden héten indul egy új, erre a mintára épülő előadássorozat, van egy éve egy sikeresen működő Hackerspace-ünk, az Asimov alapítvány nemrég pletykált terve pedig annyira hihetetlenül jól hangzik, hogy le se merem írni.. Szóval van egy nagyon lelkes szcénánk, amiből csomó projekt ki tudna bontakozni, illetve elég sok embert meg tud mozgatni. Mindössze azt kell megoldani, hogy a kettő minimális súrlódással találkozni tudjon.

Be tudnánk bikázni?

Igazán azt se tudom, hol kéne elindulni, az biztos, hogy se a jogi, se a banki, se úgy általában az üzleti részéhez nem értek: ha esetleg sikerül valakinek a fülébe bogarat ültetni, már win. Szóval lelkesedjünk.

Friss androidos felhasználóként hamar rá kellett jönnöm, hogy a Google-féle Market szétnézésre meg polcok között böngészésre használhatatlan, s hogy helyette olyan weboldalakon érdemes nézelődni, mint például az AppBrain, aminek szép és jó a felülete, elég sokféle alkalmazás van listázva, viszont helyenként valami egészen furcsán viselkednének a felhasználói:

illetve az appbrainen miért van ennyiféle vallási tool app a népszerűek között?– vetettem fel Twitteren,

mire Martina és Takashi Senko gyorsan le is próbálták csapni a választ azzal, hogy az emberek nagyon nagy arányban vallásosak. Senko ma egy hosszabb blogbejegyzésben adatokat is keresett az érve mögé:

Ezek szerint valahol a 15,2% és a 2,5 % között lehet [az ateisták száma]. Mondjuk 3%.

Egy iszonyat érdekes és elsőre meggyőzőnek tűnő ábrát is talált, mely szerint a világnépesség harmada keresztény és csak 2,5% vallja magát ateistának:

Ezekkel az adatokkal (és most ugye bevehetném a magyarországi népszámlálási adatokat is akár) az a baj, hogy nem a jó kérdésre válaszok. Az egy dolog, hogy ki melyik egyházhoz, felekezethez, vallási közösségnek érzi magát tagjának, az pedig egy egészen más, hogy mennyire gyakorolja aktívan hitét: milyen gyakran jár istentiszteletre, tartja-e a vallásához tartozó szokásokat, vagy érzi-e szükségét annak, hogy három példányban legyen meg a Biblia az okostelefonján. A grafikonon is jelölt “adherent” viszont a lehető legtágabb fogalom, csak annyit jelent, hogy legalább minimális szinten vallásos. Az viszont sehogy sem magyarázza az ilyeneket:

• Második all-time highest rated alkalmazás: Hetednapi adventisták szombati iskola jegyzet-appja
• Hatodik legnépszerűbb Lifestyle kategóriában: Interaktív rózsafüzér app
• Productivity kategóriában, ahol azért az ember leginkább gtd-istákat várna, a második és a negyedik is jehovista házról házra járó tool, a harmadik pedig egy mormon cövekmenedzselő segédeszköz

A vallásos appok gyakoriságát a toplistán sokkal inkább az alábbiak közül valamelyik, vagy néhánynak az érdekes összejátszása lehetséges:

• Az AppBrain felhasználói vallásosan aktívabbak, mint gondoltam
• Vagy általánosabban: az Android felhasználók (az okostelefon-felhasználók?) vallásosan aktívabbak, mint gondoltam
• A vallásosan aktívabb AppBrain-felhasználók gyakrabban értékelik az alkalmazásokat, mint a többi felhasználó
• Arányaiban sok vallásos segédeszköz készül Androidra / kerül be az AppBrain katalógusába
• Jobban reprezentáltak a kisegyházak (szekták, mondanám, de nem akarok senkit még véletlenül sem megsérteni) az [okostelefon-felhasználók|androidosok|appbrainesek] között, mint az várható lenne.

Szóval röviden összefoglalva: nagyon meglepett, hogy erre a platformra első blikkre úgy tűnik, a legnépszerűbb két csoportja az alkalmazásoknak a task killerek és a vallási segédeszközök.

Egy hónapja félig-meddig poénból indítottam el a Wikipédia idei kampánya mintájára a saját pénzgyűjtő akciómat. Teljesen hihetetlen módon a kitűzött cél, jelentős részben a ti segítségetekkel, összejött:

Köszönöm. Tényleg. Az összegyűlt pénzen túl azt is, hogy hisztek bennem, vagy legalábbis támogatásra érdemesnek éreztétek ezt az ‘ügyet’. Igyekszem mihamarabb meghálálni illetve igazolni, hogy nem hiába támogattatok.

(Az első lépés természetesen egy olyan Négyeshatos, ami megy mint a vaj a low-end androidos telefonokon is, ezzel a napokban elkészülök; de aztán tényleg van pár ötlet még a zsákomban, amik egészen bíztatóak, nem blöff. Együtt meg fogjuk váltani a magyar webet! (na, ez már blöff))

Herceg, kegyes jóságod lássa meg, a Minden Kozmosz királya elpusztította az összes csillagot, építsd újra őket a Földről összegurigázott szemétből.

Adott egy marék tehetséges kóder, akik a nyelvvel valószínűleg életükben nem találkozva megírják a világ talán legrosszabb Javascript kódját. Mégis mondhatjuk, hogy tehetségesek, mert tudtuk nélkül feltalálták a JSONP-t. Vagy ha gonoszok vagyunk: hallottak a JSON-ról, csak éppen az ON — object notation felét nem ismerték.)

A JSONP nevű trükköt rég ismerjük: azon túl, hogy undorító biztonsági rés, nagyon sokszor hasznos, mert nem vonatkozik rá a same-origin korlátozás. Ajaxos, de legalábbis aszinkron adatbetöltéshez Javascriptből egy újabb <script> taget injektálunk az oldalba, a behívott script pedig egy Javascript objektumot tartalmaz, amit egy megegyezés szerint elnevezett callback függvény kap meg és bumm_igy_lesz_a_csokapik()

Itt viszont nincs se callback paraméter, se Javascript object literal, helyette van viszont egy csomó ilyen:

g_arrAddressList[0] = new Object();
g_arrAddressList[0].arrCities = new Array();
g_arrAddressList[0].arrDistricts = new Array();
g_arrAddressList[0].arrQuarters = new Array();
g_arrAddressList[0].arrStreets = new Array();
g_arrAddressList[0].arrFullStreets = new Array();


időnként megfűszerezve pár ilyennel:

FillAddress(0);
ShowAddress(0, false);


Igen, talán ebből kiderült, a BKV (régi) útvonaltervezőjéről van szó (az újat nem sikerült szóra bírnom kézzel faragott lekérésekkel, úgy tűnik whitespace-érzékeny XML-t(!) vár). Szóval legyen bármennyire csúnya megoldás, amit használnak, mégiscsak egy olyan szolgáltatás, aminek az adatait szeretnénk felhasználni, lehetőleg úgy, hogy ne kelljen körbebástyázni az ő funkcióneveikkel a saját kódunkat. Én egy ilyen megoldást találtam ki:

Ezután pedig tudunk olyat játszani simán, hogy

planRoute( function (route) { varazslat_ide_jon() })

… és máris sokkal kevésbé kell köréépíteni a saját kódunkat, szivárványok és unikornisok. Minusz, hát, azokra a csúnya globális változókra nem találtam még szebb megoldást. Van jobb?

Lazyweb, you’re my only hope!

Valami rendszerelem frissült a gépem Windowsos partícióján, azóta pedig nem látom egyszerre a wifit és a mobilnetet, hanem külön kell ki- és bekapcsolni a kettőt. Ez alapból is bosszantó lenne, azonban ezt a váltást csak Windows alól tudom elvégezni, a Linux — ami eddig tudta párhuzamosan kezelni simán a két eszközt — csak azt látja, amit a Windowsos segédprogram (Lenovo Wireless Device Setting) kikényszerít. Fn-F5 megnyomására az eddigi HUD helyett most egy ablak jelenik meg, ahol három zöld gomb van, melyek közül mindig csak kettő világíthat. Szergej és Larry csak a vállát vonogatja, tippjük sincs, nektek esetleg szembejött már a probléma?