Tag Archive for 'cdk'

Magyarázkodás

Általában, miután hosszú idő óta nem írok a blogba, úgy érzem, egy magyarázkodó bejegyzéssel mindent helyrehozok, s az a milliónyi olvasó aki egészen eddig percenként frissítette a blogomat, és időnként kommentekben akarta felhívni a figylememet mindenféle gyógyszerekre, most végre új bejegyzést olvashatnak — legalább is megtudhatják, mivel töltöttem az elmúlt hetet-kettőt.

Leginkább a tegnap délután lezajlott CDK-ra való készüléssel, amire az utolsó utáni pillanatban találtam ki témát (lásd korábbi stresszelős bejegyzésemet...) Végül az utolsó utáni pillanatra összeállt a kiselőadás (négykor adtam elő, de a szlájdsó csak háromra készült el…), s ahhoz képest jól sikerült.

A téma egy az Internet és politika c. kolis kurzusra készült túlbuzgó házifeladatom volt, kicsit átgyúrva, melyben az ismertebb magyar pártok webes megjelenését hasonlítottam össze. Találtam egy csomó érdekes, hasznos, nevetséges, elszomorító dolgot, melyek közül blogunk szempontjából a leginkább megemlítésére érdemes a fidesz.hu oldalán található moderálási alapelvekről szóló leírás, amit valószínűleg ki fogok onnan másolni, saját kommentelési szabályzatként.

Egyesekben felmerülhet a kérdés, ugyan miért nem foglalkoztam vele többet, miért hagytam az utolsó utáni pillanatra a befejezését? Րk nem értik meg a Gazsi működését. Nekem ugyanis a produktivitáshoz (a harminc colos duál monitorokon kívült) rengeteg lötyögéssel eltöltött időre van szükségem, amiben filmeket tudok nézni, teázni, beszélgetni, és mostanában a nindzsás játékkal játszani. Nem vagyok egy gyorseagálású, biciklis hadtest…

A prezit végül nem S5-ben adtam elő, lévén mint kiderült, az nem méretezi automatikusan át a képeket, hogy azok a teljes képernyőt elfoglalják, s mivel a prezi nagyja screenshotokból állt… Aztán gondolkodtam azon, hogy lightbox.js-t használjak, az egyik talált lightbox-variáns még képet átméretezni is tud … De azzal a pár szövegrésszel nem tud mit kezdeni, amit muszáj volt beletennem. Egy szó mint száz, mivel nem volt kedvem javascripttel varázsolni, maradt a hagyományos megoldás. Na jó, azért Keynote-ban csináltam, ami tényleg jobban használható, mint a PowerPoint, főleg mert a gépemen mostanában használhatatlanul lassú az Office:mac.

De most hogy ennek vége, visszatérek a blogíráshoz. Legalábbis szeretnék, aztán meglátjuk mi más miatt nem lesz időm, s ha időm lenne, kedvem ide irogatni.

Tehát most kicsit McKinley-sen fejezem be ezt a bejegyzést: majd még szeretnék írni, csak most annyi a dolgom meg fáradt vagyok, meg pakolnom is kéne hogy elérjem a pécsi vonatot, de hátha még ma sikerül írnom a második generációs shuffle-ről, még tartozom egy cikkel a Disco & tsai c. jelenségről, s akkor már elmondom a magamét erről a McKinley-dologról is is. Igen, ez egy nagyon szakmázós kör lesz…