Vicces látni, illetve valahogy jó érzés, amikor hetvenegynehány éves nyugdíjas kémiatanárom bejelöl iwiwen. Az oldszkúl gépelőket könnyű felismerni a 0 helyett o és az 1 helyett l használatáról. Mert ugye a magzar kiosztáson nem csak a qwertz volt elrontva, hanem még ezeket a gombokat is lespórolták az átlag írógépről.
Tegnap voltam egy érdekes sajtóbeszélgetésen a témában, annak apropóján 2008 az e-befogadás éve, és ideje lenne már bevezetni a maradék hetvenakárhány százalékát a magyar társadalomnak becsatornázni az internetre, annyi kívülről felismerhetetlen előnnyel jár a nethasználat. (Ez amúgy teljesen igaz, most hogy megint nincs net a koliban — részben miattam, köhömm… — mindenki saját bőrén érzi, mennyire sokat ad az internet, azaz mennyit veszít akkor, ha már számít meglétére.
Na de ki nincs még online? Szétnézve akár tágabb környezetemben is, alig van valaki, aki valamilyen szinten nincsen online. Még nagymamám is emailezik. (Igaz, nem a teljesen internetet használja, csak egy szűk rétegét, de akkor is.)
Úgyhogy általában tévesen azt hiszem, hogy ma már az e-befogadásnak nem az a fő problémája, hogy hogyan lehet felkűzdeni a “lemaradókat” a hálózatra, hanem hogy minél hatékonyabb felhasználókat neveljünk ki. (Még persze nem itt tartunk, lásd a normális ember definícióját (Doransky: “akinek citromailes vagy vipmailes emailcíme van”1) )
1 Dobó Mátyás, szóbeli közlés, 2008. február.
Hozzáadott érték