Tag Archive for 'egydélutános'

iWiW OpenSocial API zsírkréta-kezdőcsomag

Hosszas várakozás után hivatalosan múlt héten jelentették be, hogy külső fejlesztők játszóterévé válik az iWiW, a Facebookhoz hasonlóan mindenféle kisalkalmazást lehet majd építeni Magyarország internetes telefonkönyvére. (Cikkek a bejelentésről és ennek jelentőségéről csokorba gyűjtve erre) A héten kezdtem el aktívabban játszani a lehetőségekkel, miután múlt héten többször felbosszantottam magam azon, mennyire nem áll az egész OpenSocial kézre, aztán még sikerült ki is zárnom valahogy magam a rendszerből (eltűntek az alkalmazásaim a Homokozóból), yadayada. Aztán újra nekifutottam, és haladtam is valamerre. Még nincsen egy kész alkalmazásom se, de — ha maradunk a Homokozó képnél — mostanra nagyjából össze tudtam szedni a vödör- és lapátkészletet, amivel aztán már lehet várakat is építeni. Ahogy ilyenkor már megszokott, hatalmas segítség volt Aadaam, sőt. Tulajdonképpen megint ő ültette a bogarat a fülembe.

  • Addig egyszerű, hogy regisztráció. “Nem csak fejlesztőknek“ az iWiWes devblog leírja a miként-hogyant, legyen kéznél mobil, mert a Nagy Testvér figyelni akar. (Nem igazán értem hogy miért van erre szükség, de biztos fontos).
  • Kell egy tárhely, ahol tartod a gadgetet (iWiW appot, mifenét). Alapból nem innen fogja töltögetni az iWiW a cuccot, elég durván cache-eli az egészet. Ez a fájl tehát egy teljesen statikus dolog, minden lekérés stb. kliensoldalon, JavaScriptből megy.
  • Ez a gadget egy eléggé frankón túlbonyolított XML fájl, csomó paraméter kell ahhoz, hogy befogadja a rendszer. Csináltam egy vázat, amiben csak ki kell cserélni az adatokat, asszem nagyjából up-to-date, de frissítem ha találok újdonságokat.
  • Egy URL-t csak egy fejlesztő adhat meg, ami végülis teljesen logikus, de azt jelenti, hogy az összes példakódot le kell mentened saját tárhelyre mielőtt ki tudod próbálni éles környezetben, mivel a többi fejlesztő Homokozójához nincs hozzáférésed (van egy bug, amivel elő tudod bogarászni a szomszédokat, bejelölni barátnak, stb, de az appjaihoz így se férsz hozzá)
  • Az OpenSociallal történő matatás alapból egészen kényelmetlen dolog (mentés – feltöltés – cache ürítés – sandbox frissítés – miértnemmegy -japerszelemaradtegybetű ciklus iszonyat fárasztó), erre találták ki az OpenSocial Dev Appot, amivel könnyen ki lehet próbálni, hogy működik-e egy kódrészlet. A 0.8-as változat valamiért nem ment nekem, a 0.7 nagyjából működőképes.
  • Alapból mindent JavaScriptből kéne felépítened, de szerencsére mélyen elrejtve az OpenSocialban van egy template-ező rendszer. Az iWiW által beépített Shindighez is jár alapból, de valamivel összeakad a bajsza és nem működik. Külső forrásból viszont be tudod húzni: <script type="text/javascript" src="http://ostemplates-demo.appspot.com/ostemplates.js"></script>. Ezután tudsz olyanokat mondani, hogy:
    
    <script type="text/os-template">
    	<b>${viewer.displayName}'s friends</b>
    	<ul>
    		<li repeat="friends">${displayName}</li>
    	</ul>
    </script>
    

  • Itt találsz több infót/demót a template-ekhez. Nekem lényegesen egyszerűbben kezelhetőnek tűnik.
  • Az ostemplates.js fájl beépítésével random html fájlban is tudsz játszani a template-ező rendszerrel, de amúgy van erre is devapp gadget.
  • Erre aztán fel tudsz építeni mindenféle különleges tageket, barátdobozokat, stb. Később lesznek hivatalos ‘OSML’ tagek (os:FriendSelect meg ilyesmik), de sajátot csavarni se ördöngősség.
  • Nekem iszonyat fontos szempont, hogy az alkalmazás illeszkedjen az eredeti környezetbe. Mivel alapból nem járt, ezért építettem magamnak egy CSS fájlt, ami pluszminusz megegyezik az iWiW jelenlegi felületével: színek, betűtípusok, formák, méretek, képek, stb.
  • És ezek után még csak ott tartunk, hogy statikus tartalmat tudunk megjeleníteni, esetleg lekérdezni mind az összes lekérdezhető paramétert (gotta catch ‘em all: keresztnév, családnév, és ha még ez se volna elég: profilkép!), nincs semmi adattárolás, semmi social feature, semmi interaktivitás, ott még nem tartok.
  • Regeltem egy App Engine-t, úgy tervezem, hogy az alkalmazás(ok)at innen fogom kiszolgálni. Nem hiszem, hogy valaha is túllépem az ingyenesség kereteit. Találtam egy ígéretes tutorialt, hogy is működne ez.

Szóval innen indul a világuralom.

Hozzáadott érték for Google Reader

Te is sokat bosszankodtál azon, hogy a Google Reader jegyzetes megosztás funkciója elszívja a blogokból a hozzáadott értéket? Én is. De most már tudunk tenni ellene!

Ladies and germs, íme a megoldás.

A Turulmeme GReader-megosztásösszesítő cuccost kihasználva építettem egy Wordpress plugint, ami visszacsatornázza a bejegyzés alá kvázi-kommentként a megosztott jegyzetet. Éljen, éljen. Lehet, hogy trackback-küldő szolgáltatásként logikusabb lett volna megoldani, majd döntse el a tömegek bölcsessége.

Telepítése csúnyán hackish, mert Wordpress kampóval nem lehet oda pakolni, ahova illene: vagy a hozzászólások fölé, vagy a szövegdoboz alá tudom rakni, egyik se optimális. Így kell tehát eljárni:

  1. Letöltöd, feltöltöd /wp-content/plugins/-ba, aktiválod, mint minden becsületes plugint.
  2. Előkotrod a /wp-content/themes/[a sablonod]/ alól a kommentkezelésért felelős fájlt (gyanús, hogy a comments.php lesz nálad is, de nem tuti)
  3. Beszúrod a plugin hívószavát: varazslat(); egy neked tetsző helyre: szerintem közvetlenül a kommentdoboz fölött van értelme, de ízlés szerint.
  4. Ha nem szeretnéd, hogy a jegyzet nélküli megosztásokat listázza (“Kelt-mód”) a $kellcsakmegosztois változót írd át False-ra.

Töltsd le, használd, (fejlesztd tovább), reménykedj, hogy nem eszi meg a blogod reggelire. Sörware-csokiware ;)

Frissítés: Igazán nem tudom elképzelni, hogy hogy lehet spammelni/szándékosan szabotálni ezt a visszacsatolást. Ahogy a Google Reader SWN funkciója a dolgok más háta mögött való megbeszéléséről szól, ez egy árulkodós plugin. Sértődés lehet belőle, de nem hiszem hogy megjelennének a lapom alján a wolfminionok.

“A kedvenc ételem a zebéd. Céklával.”

Lassan, de biztosan halad a főzősprojekt, mostanában minden szembejövőtől finom-de-egyszerű recepteket kérek. Arra gondoltam, csinálok valami egyszerű felületet, ahova majd a tömegek bölcsessége összehordja nekem a finomságokat, nekem meg elég lesz majd randomban rábökni az egyikre. Scriptkiddy vagyok, tehát Wordpressben építettem meg:

Még nagyon recés az éle, akartam bele OpenID supportot pakolni, de állandóan kihal alóla a plugin: ilyen apróság miatt csak ne kelljen regisztrálni, de egyelőre muszáj. Van valami jobb ötletetek, névtelen bejegyzések publikálására? Komment-stílusban valahogy…

SMS küldése Indafonnal

Van már annyira publikus a jelenleg béta Indafon, hogy bárki aki végignéz egy ötperces előadást, megtudja a htaccess kulcsát, szerintem itt az ideje, hogy mindenki birtokába vegye.

Mai ujjgyakorlatunk egy Address Bookból Indafonon keresztül SMS-t küldő script lesz, ami bár elsőre kicsit Rube Goldberg-szerkezetnek tűnik, egy zseniális trükknek köszönhetően pofonegyszerűen megoldható: az új Indafon Jabbert használ üzenet- és sms-küldésre. Elég egy Indafonos accounttal száznegyvenvalahány karakteres üzenetet küldeni a @sms.indafon.hu címre, azt máris kézbesíti a címzettnek a rendszer, 19 forint 50 fillért levonva a számládról. Like, whoah.

Majdnem sikerült valóban egy délután megcsinálni az egydélutános projektet, éppen az indafon autentikációjával volt valami gebasz és nem engedte be a kliensemet, de most már minden megy.

tesztelve Mac OS X 10.4 és 10.5 alatt, Intel és PPC. Legyen mondjuk sörware/csokiware licensz alatt a script

  1. Telepítés előtt csinálj jabberes jelszót az Indafon beállítófelületen (Beállítások — Jabber és Sip beállítások — Bejelentkezés más jabber kliensből)
  2. A telepítés a Macosx alatt megszokott ‘dmg-t felmountolom, benne levő dolgokat balról jobbra áthúzom’ mozdulatsorral történik. Nem rajzoltam hozzá nyilat, mert egyrészt lusta voltam, másrészt szerintem a mac-júzerek már reflex-szerűen ezt csinálják, amikor dmg-ből telepítenek valamit.
  3. Utána az Address Bookban egy telefonszámra jobbkattintással hozható elő a helyi menüből a script:
  4. Ha a scriptben nem állítottad be a felhasználónevedet és jelszavadat, minden üzenet elküldése előtt megkérdezi azt. A ~/Library/Address Book Plug-Ins/ könyvtárban van a fájl, ott túrj bele:
  5. Érdemes az SMS-be beleírni, hogy ki is küldte az üzenetet, mert a fogadó csak annyit fog látni amúgy belőle, hogy INDAFON küldte.
  6. Ne számíts arra, hogy egy percen belül megkapod az SMS-t. Nem tudom mennyi idő a kézbesítés, de valószerűtlenül lassú. Valószínűleg a szolgáltatónál van a magyarázat :)

Köszönet Németh Ádámnak a segítségéért, többek között a parancssoros Jabber-kliens összedrótozásáért, általános AppleScript-csiholásért, meg úgy általában. Lassan ideje lenne egy nagyobb adag csokit vennem, jár neki is természetesen, csak valahogy mindig elfogy, mire szétoszthatnám…