Egyre inkább javíthatatlan infóhippi vagyok. Ezt a bejegyzést például Emacsból írom1. M-x weblogger-start-entry.
Amikor a weben bóklászva kitör rajtam az infóhippiség, elkezdek áradozni szabad sörről és ingyen beszédről, hinni abban, hogy jó alternatíva számomra a Linux (sőt, GNU/Linux), általában segíteni szokott az, ha előveszek egy livecd-t, majd negyed óra kínlódás után a PowerBookomon visszatérek a nem szabad, cserébe viszont kényelmesen használható MacOSX alá.
Most viszont itt ülök Édesanyám ubuntus notijával ölemben, drótoztam Emacsba magamnak blogba posztoló modult és twitterbe írósat is, kezdek nem eltévedni a felületen, és úgy érzem, ezt nekem meg kell tanulnom, mert menőség. Ez már a vég. Talán az segít rajtam, ha megborotválkozom, különben…
1 Legendásan túlbonyolított szövegszerkesztő (van benne a szövegszerkesztő mellett többek között mailkliens és tetris is), amit a Free Software Foundation alapítója, a legendásan szakállas infóhippi Richard M. Stallman kezdett el írni. A szövegszerkesztő-háborúk egyik nagy játékosa, a másként kezelhetetlen Vi-vel szemben nagyobb memóriaigényű (akkoriból származó gúnyneve: Eight Megabytes And Constantly Swapping), végtelen billentyűkombinációkkal kezelhető (másik gúnyneve: Escape Meta Alt Control Shift, utalva arra, hogy az öt módosítóbillentyű használata éppen elég egy-egy funkció eléréséhez). Kilépni belőle a Control-X Control-C billentyűkombóval lehet, összehasonlításképp a Vi-ből :q bepötyögésével. Egyezzünk meg, fejlődés volt a GUI.
Hozzáadott érték