Ezerkilencszázkilencvenhét. Meg se próbálom felsorolni, hogy mik történtek ebben az évben, mert akkor még csak tíz éves voltam. Egy dologra viszont emlékszem: amikor a híradóban (akkor még a Híradóban) a négyes metró bármelyik pillanatban elkezdődő építéséről beszéltek, mindig ugyanazt a szuperszámítógépeken renderelt, valamelyik állomáson átúszó animációt használták. Csak úgy süvöltött belőle a jövő.
A múltkor bukkantam erre a virtuális valóság modellre, amiből a rég látott animáció készült. A Szt. Gellért téri állomás VRML modelljét az MTA Sztaki építette a Silicon Computers Kft. (magyar SGI forgalmazó) segítségével ’97-ben. Mondanám, hogy a múlt jövője, de ahogy nézem, csak részben retrofuturisztikus a linkelt ottlap és a bejárható modell: az építési dátumok nem stimmelnek, de ahogy látom, az útvonal például igen. Ha nem is fog 2002-re elkészülni ez a megálló, ’12-re inkább. Másik oldalról viszont talán még érdekesebb digitális relikvia a metrós oldal, emlékezzünk csak vissza arra a jövőképre, hogy majd a számítógépek teljesítményének fejlődésével virtuális valóság-készülékekkel megszabadulunk a tér korlátaitól és egy közös virtuális térben találunk újra egymásra. Emlékszem, én is kölcsönöztem a könyvtárból VRML tankönyvet, rajzoltam gömböket és egy fokkal bonyolultabb formákat, őszintén hittem ebben a jövőben (nb: ha valamiben hinni akarok, az a technológia csúnyán be fog bukni. Most éppen az Androidban hiszek). Egy ideig játszottak az emberek a VRML-lel, aztán nagyjából rájöttek, hogy ez így nem fog működni. Aztán most, hogy újabb generáció bukkant a Snow Crash-re, újra nekiültek, hogy majd a Second Life megvált minket.
Azt írja:
A megtekintéshez szükség van
- egy erős grafikai képességekkel rendelkező számítógépre,
- egy, a fenti gépen futó VRML-böngészőre.
és valóban. Szaggatott a gépemen.


Hozzáadott érték