Gépteremben ülök, velem átellenben egy fiú és egy lány SPSS-ben adatokat elemez, a cigókról alkotott véleményeket vizsgálja. További olvasmány: Max Weber: A társadalomtudományos és társadalom politikai megismerés ‘objektivitása’
Tag Archive for 'magyarvalóság'
Azért engem némi megnyugvással és büszkességgel tölt el, hogy a mai Magyarországon akár egy istenhátamögötti MÁV-őrházba is rendelhetek szélessávot.
Inboxomban a következő gyöngyszemre lettem figyelmes:
Rövid magyarázat azoknak akik épp’ nem leesett állal próbálják kimondani, hogy ‘duplavé té eff??’: A magyar Web2 nehéztüzérsége, a Blogter hírlevelet küld minden valaha beregisztrált júzerének. Ez két ok miatt iszonyat furcsa: egyrészt a csatorna, emailben hírlevelet küldeni sooo 1996: ma már erre RSS csatornákat szokás használni (igaz, a Blogternél ez amúgy se megy valami megbízhatóan). Másrészt pedig a tartalom is ééérdekes: a long tail helyett a legnagyobb réteget becélozva Fókuszos-Aktívos témákat emeltek ki, ilyen címekkel: ‘Ünnepi WC-papír?’, ‘Új Faithless album’, ‘Képsorozat új Bond lányról’, ‘Elképesztő japán teherautók’, ‘Gyógyító sperma?’. Gondolom akit érdekeltek ezek a témák, azok más forrásból már hallottak ezekről és érdekesebbekről. Akik meg nem, azoknak minek lenyomni a torkán? Nem arról szól ez az egész Web (és főleg a Web2), hogy mindenki megtalálja a saját rétegigényének megfelelő tartalmat? (Esetleg még azt tudom elképzelni, hogy ez a Blogter Alternatív Címlapjának a nagyobb körű bemutatkozása. Akkor se sikerült túl jól)
(Az meg a másik, hogy nem emlékszem, hol és mikor ikszeltem be, hogy ‘igen, lécci küldjetek spamet’. Biztos bennem van a hiba.)
Avagy nagyképűbben: Adatmegosztási szokások a szociológushallgatók körében
A vizsgaidőszak közeledtével egyre többször hangzik el (például) az etr-kurzusfórumokon a kérdés: van valakinek alapos jegyzete X kurzusra? Esetleg át tudná küldeni? — mire egyből hárman válaszolnak, nekik is lesszives akkormár. Megoldandó probléma tehát, hogy hogyan osszunk meg nagyobb fájlokat sok emberrel, könnyen és gyorsan, ráadásul – lévén bölcsészekről beszélünk – csupán minimális felhasználói szintű számítógépkezelési ismeretek mellett.
A levlista lenne a legkézenfekvőbb megoldás: email végére Word doksit csatolni még egy bölcsész is tud, viszont a népszerűbb levlista-szolúciók nem engednek nagyobb fájlokat csatolni.
Ha bölcsészek helyett programozókról [kockákról] beszélnénk, megfigyelhetnénk, ahogy a probléma felvetődése után öt perccel már tartalommenedzselő rendszert heggesztenek, ki-ki vérmérséklete szerint a Drupalt vágja méretre, vagy teljesen elölről ír magának egy saját megoldást, because he can.
A bölcsész viszont nem ért mindehhez, még egy wiki rendszert se tud feltelepíteni magának, ami pedig nagyjából az lenne, amire vágyik. Abban viszont megegyezik a programozó kollégájával, hogy mindketten szeretik feltalálni a spanyol viaszt. Bár valamelyik posztmodern bölcsész (veszélyeztetett, ritka faj!) felsőbbéves egyszer kitalált egy pluszminusz működő mini-CMS-t, nem azt használja az idei évfolyam. Hanem mit?
Igen, jól látszik: regisztráltak egy freemail címet, összesen 25 mega tárhellyel, ahova elküldtek pár eddigi jegyzeteket. Emailben Word doksit csatolni még egy bölcsész is tud…
(Én csak fogom a fejem, hogy hogy nem érzik ezt a megoldást annyira kényelmetlennek, hogy 5 perc guglizás után találjanak egy MediaWiki hosztingolást, ahova mindenki szövegként feltolhatná az összes jegyzetet…)
Az Indexen nagyon szerethetik a magyarországelpusztítós történeteteket: először Tóta W. publikálta az Eljövetel c. 0. típusú találkozás-sztorit, mintegy utat törve az össze-vissza elvarrt szálakból ítélve gyanúsan szerkesztőségikontribúció-szagú (vagy hogy is mondják azt, amikor egy regényt vagy bármi mást több emberke ír?) A sas leszálltnak. (SPOILERS FOLLOW) Azon túl, hogy nyilván szeretik (szeretnék?) felrobbantani a Szent István Bazilikát (ne gondoljunk, legfeljebb csak másodszorra rosszra! ld: Eco arról, hogy csak azért írta meg a Rózsa nevét, mert szeretett volna meggyilkolni egy papot), most tegyük a kezünket a szívünkre: nem éreztük még sose idegennek azt, hogy a (jellemzően USA-ban játszódó) akciófilmekben a gonoszok a vöröstéglás bérház (HUN: panelház) tűzlépcsőjén (HUN: szemétledobó??)keresztül menekülnek? Hangozhat-e el kis hazánkban olyasmi egy rendőrfőnök (HUN: r.főkapitány) szájából az elkövetők menekülését megakadályozandó, hogy “Zárjuk le az összes kikötőt!”. (HUN: Tihanyrév-Szántód?) Látunk-e a magyar utcákon hatalmas autókban ücsörgő és fánkot zabáló rendőrpárost, rengő hastól feszülő fekete egyenruhájukon csillogó jelvénnyel? Ugye hogy nem! Így gondolták ezt az Indexen is, de ők nem csak siránkoztak, hanem tettek is valamit: megírták a sajátságosan magyar sztorit a 24 óra mintájáta elnökkel, terroristaelhárítókkal, szerb gazfickóval, WC-re soha ki nem menő ügynökokkel stb.
És ebből a szempontból tulajdonképpen igazuk is volt: az emberek többségét valószínűleg jobban érdekli, hogy ott, ahol (kis túlzással) mindennap járu, milyen sötét alvilági események zajlottak, semmint hogy az atlétatrikós kiugrott zsaru (Bruce Willis?) hogyan menti meg a világot: jobban érdekel a túszcsere a Lágymányosi híd, mint a Washington Bridge alatt, izgalmasabb, ha a gengszterek a Gellértben, nem pedig a Waldorf-Astoriában szállnak meg (most jó, hogy nem Astoriát írtam elsőnek), kifejezőbbnek érezzük Józsefvárost, mint Bronxot, a Kispipacs kocsmát mint (nem tudom, hogy hívják az amerikai lepukkant talponállókat, segíts Gazsi!). Ne feledjük, egy egész Mission Impossible-részt elvitt az, hogy egzotikus helyszíneken (Prága, London — “kézi irányítású kis európai országokban”, ahogy a főhős mondja; ennyit az amerikai prezidenciális berendezkedésről) forgatták.
De mint mindenütt, itt is csapdák leselkednek ránk: könnyen nevetségessé válhatunk (persze most éppen az volt a cél), ha Zalatnay Cinit hozatjuk ki a börtönből (bár kétségkívül mulatságos az a rész, amikor a köztársasági elnök — egyébként valós életbeli párjának viselkedését meg nem hazudtolva — kiszabadítása után azt hányja a rendőrök szemére, hogy miért is nem áldozták fel vilégbéke oltárán, majd ilyenekt mond: — és itt azért elszakadunk a valóságtól —: “Nem látta azokat a hatalmas dudákat? Egy üllő elférne bennük.”), az iráni terroristákat tigázos overállba bújtatjuk, hogy aztán egy csepeli csatornából bukkanjak fel kezükben hasadóanyaggal; érezzük, hogy ez egyszerűen gagyi. Ezért is lett vicces Linda-sorozat: kábítószert elrejteni egy ferihegyi csomagmegőrzóben?, fehér zsigulival üldözni a bűnt? — ugyan már. Talán Littkai “fiatal, de tehetséges humorista” Gergely volt az, aki egyik monológjábán összehasonlította a gyermekkorában látott Polip c. filmsorozatot, a tisztakezű, rettenthetetlen rendőrbírók és karakteres arcélű, kegyetlen keresztapák, korrupt kis zsaruk és pitiáner, primitív maffiózók világát az akkori magyar valósággal: volt néphadseregbeli tisztek és a szlovák szervezett bűnözés resztlije beakadós zárú (gyaníthatóan a lengyel piacon vásárolt) forinttal (nem dollárral vagy német márkával) teli aktatáskát ad át makkoscipős parlamenti képviselőknek, akik elnézik, hogy azok cserébe Ukrajnából rossz minőségű gázolajat hoznak be feketén, hogy azt marmonkannákba mérve fűtóolaj gyanánt extraprofittal továbbadják vékonypénzű kisnyugdíjasoknak. Hogy érezzük a különbséget…
De lehet még valami: ahogy sok gyermek egyszerűen szeretik a rendkívüli helyzeteket (nagy esőket, viharokat, hóesést, amikor nem kell iskolába menni stb), úgy akarnak a rögvalóságtól megcsömörlött indexesek elmenekülni az Amerikából nézve lepkef*ngnyi országból oda, ahol “spirits are brave, the stakes are high, men are real men, women are real women and small furry creatures from Alpha Centuari are real small furry creatures from Alpha Centauri.”
Hozzáadott érték