Tag Archive for 'mindennapi'

szómenés

Jól kezdődik a hét.
Hamar elment az otthon eltöltött hétvége, amit egy részről azért iktattam be, mert már régen nem voltam otthon, meg ugye amúgy is az lenne a normális, hogy a sok tanulástól megfáradt gyermek hazatér a szülői házba satöbbi, másrészről meg azért, hogy kibújjak az alól, hogy meg kelljen írnom a terepismeret c. tárgyhoz a tanulmányt (hadd írják a többiek, én már meguntam), meg az alól, hogy takarítani kell a szobában. S egyiket se úsztam meg. Ma megírtuk a tanulmányocskát, elég szómenősen 100%-osan túlteljesítettük az ajánlott terjedelmet, úgyhogy most már ezt is letudva érezhetem. A takarítást se tudom elkerülni, még mindig szükség van egy porszívó/felmosó körre legalább…
Evridéj sztáff: valahogy ma nem kezdődött el a társtöri. Bár a gépteremben tizenegytől négyig dolgoztunk, délben és négykor ki-ki kukkantottam a Konferenciaterembe, de nem úgy tűnt, mintha az lenne ott, aminek lennie kellene. Szóval ez rejtély marad. Majd két hét múlva elkezdődik biztosan. Bááár, már mindjárt itt a vizsgaidőszak, Prónai ma már egy szupertitkos vizsgaidőpontot súgott kultantrón: május 15, kilenctől az 1014 Budapest, Országház utca 30 címen. Ezen túl mi történt mostanság? Már nem is emlékszem miket akartam ide beírni, úgyhogy ezekről valószínűleg le kell mondani, nem maradnak meg időkapszulaként az örökkévalóságnak. (Belegondolva, az Interneten naplót vezetni nem a tetoválás ezredfordulékony megfelelője? Világvége + 2 napig mindenki számára elérhető lesz, aki csak fél percet utánakutat, s itt nem igazán lehet megszépíteni a múltat. Már most kezd egy generáció felnőni, munkát keresni, akiket azért utasítanak el (pl, nemrég olvastam), mert a MySpace profiljukra egy betépett képüket rakták fel, saját nevükön természetesen.) Ezt az oldalt is elég aktívan indexeli a gúgöl úgy veszem észre, mi lesz így velem??
No, ez is egy gondolat mára. Ma este még megnézek egy Allen Stewart Konigsberg-filmet, addig is:

    elmegyek vécére

    olvasok Washingtonpost.com-ot a szerda este megirandó tudósításomról

    … és még sok egyéb érdekes dolgot csinálok, amit még én se találtam ki tulajdonképp

Érdekes hetem lesz, az biztos. Holnap fullmédiás nap, hajnali nyolctól estig, szerdán van az a konf-dolog, aminek a helyszíne a kollégium, illetve aznap este a Gyurcsány-Orbán vita, amiről a WashPost-nak kell majd tudósítsak elvileg a csütörtöki Lambert-órára. Na meg csütörtökön valami közös reggeli, amiről nem tudok semmi konkrétan, azon kívül, hogy valami rettentő korán: HÉTKOR!!!! tartódik meg (szenvedj, szerkezet!). Szóval csomó érdekes dolog várható a héten. De amit a legjobban várok, az a péntek, mikoris meglógok a Városból, s visszamegyek Vidékre.

No, elég lesz mára ennyi?
Ja, tessék kommentelni, sokokosok, hogy a WashPost szerint a magyarországi választások kimenetele miben érdekelheti a (washpost-olvasó) átlag amerikait, mert a kampány eddigi menetét nagy ívben…. nem közölték le.