Tag Archive for 'plugin'

Egyet előre, egyet hátra

Végre találtam egy Textile plugin-t, amit könnyen be is tudtam üzemelni (no jó, összeakadt a bajsza a (kikapcsolt) eddig használt Text Control pluginnal).
͍gy most már tudunk mindent csinálni a szöveggel, egymásba ágyazott listákat, középre zárt szöveget, satöbbi satöbbi1

Viszont.

Valamiért felülbírálja a SmartyPantset. Az ékezetek így rossz irányba kunkorodnak, “angolszászok” maradnak, bármit is próbálok tenni ellene…

-Egyet előre, egyet hátra
(micsoda keretes szerkezet!)-

Kecske- és káposztamegmaradási szempontból egyaránt előnyös megoldást sikerült elérni.

And there was much rejoicing.

1 Lábjegyzeteket is.

WP-kertészkedés

Erről is lehetne majd egy érdekeset írni, hogy mennyire másként viselkednek a WP-júzerek (sőt bővítve a kört: a sajáthostingos bloggerek) az integrált szolgáltatások felhasználóival szemben. Rajtunk is szembetűnő a változás: míg eddig egy sablon lecserélése “nagy ügynek” számított, most olyan dolgokkal szöszölünk, amik azelőtt eszünkbe se jutottak: megigazítjuk az idézőjeleket, hogy jó irányba kunkorodjanak, nem elégszünk meg a kategóriákkal (bár eddig az se volt Bloggeren), címkéket is szeretnénk, olyan bővítményeket veszünk most már elengedhetetlennek, amikről eddig nem is tudtunk, hogy léteznek.
Ennek egy későbbi fázisa lesz majd, amikor már jóideje használjuk a WP-t, hogy elkezdünk verziószámokkal kardozni, “te már frissítettél?”, “próbáltad már az új verziót”, stb.

Without further ado, íme tehát a lista, amit reggeli előtt összevadásztam, pluginek, amiket ma ki szeretnék próbálni:

ezen túl feltettem még:

  • List Subpages Mert fülecskéknek is lehetnek fülecskéi. Jól jöhet például archívumnál csoportosítani kategóriák alapján?
  • Viper’s Plugins Used mert egyszerűbb, mint kézzel bővíteni ezt a listát

…esetleg kéne keresni egy feature complete-ebb textile implementációt (amivel lehet pölö középre zárni)
…meg még talán egy naptárplugint, majd az órarendünkkel, “előjegyzéseinkkel”