Tag Archive for 'szakállvakargatós'

…like the monster returning to the master that created it…

Brody Condon, videójáték-alapú installációk készítője mondja Jim Rossignol This Gaming Life [ebook] c. könyvében:

“I was born the same year SpaceWar was created. I was the juvenile delinquent at the local arcades before they disappeared. I took over [role-playing sessions] if our usual Saturday afternoon scenario creator, a Presbyterian minister and religious school vice principal who still lived with his mother, was sick. I subscribed to Nintendo Power Magazine. Floppy disks came in the mail. I dressed up in fantasy armor and beat my friends over the head with sticks and foam. I sat in a closet in front of a hand-me-down TI-99 and programmed text-based adventure games that I would lose as soon as I turned the damn thing off. I was ‘the kid that could beat any game’ at my shitty public school. […] These days, whenever I meet actual game developers or speak at game conferences, I feel like a kind of Frankenstein,” explained Condon as he talked to me about the connection between games and his art. “I’ve been playing their games my whole life, you know? And here I am, like the monster returning to the master that created it, arms outstretched, mumbling, ‘Give my life meaning.’”

Tévézésrűl

És most jön az, hogy saját magam és környezetem viselkedéséből szeretnék levezetni egy trendet és elmesélni, hogy mekkora forradalmi újításra van szükség a tévézésben, mindezt úgy, hogy közben pontosan tudom, hogy nem vagyok-vagyunk célközönség, és mint mindig, a szokatlanul nagy technoutopianizmusom miatt nem látom a fától az erdőt. De.

A tévézés nekem halott. Tévét csak akkor nézek, amikor otthon vagyok, olyankor is általában csak felbosszantom magam, hogy a UPC rengeteg kábelcsatornája közül egy nézhető sincs, meg hogy minek fizetni egyáltalán kábelért, ha a végén úgyis a két nagy kereskedelmi csatorna egymást majmolva párhuzamosan vetített romkomja közül választ a család. Elszoktam a push médiától.

Ez viszont egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem nézek tévésorozatokat. Sőt. Csak nem ott és nem úgy, ahogy a sorozatokat gyártó és értékesítő cégek elképzelik: vagy az amerikai vetítés másnapján, vagy darálva, amikor kedvet kapok gyorsan végignézni egy sorozatot. Természetesen mindezt reklámok nélkül, ingyenesen, a számítógépemen. Reklámok nélkül mert csak így kerül fel netre, ingyenesen, mert ha akarnék se tudnék fizetni érte, számítógépen, mert… nem létezik még az az eszköz, ami az én tévézési szokásaimhoz tudna alkalmazkodni.

Amikor azt mondják az erre szakosodott nagyvállalatok, hogy jön a digitális tévéadás, sőt, még mindig a kilencvenes évek buzzwordjét használva időnként az interaktív televíziózás, egyáltalán nem arról van szó, hogy rájöttek a problémára (hogy engem és — időnként szeretném hinni — a generációmat elveszítették már és valahogy vissza kéne hamar szerezni, mielőtt csak mi maradunk), inkább csak nagyobb felbontással, mégtöbb hangcsatornával és csillogó menüvel próbálják foltozni ugyanazt a rendszert és ugyanazt a tizenhárom csatornányi szart. A minőség amúgy se killer feature a generációnkban, gondoljunk a tizenpárévesek zenehallgatási szokásaira (kihangosítva mobilról!). Nem felvenni akarom a műsorokat és kattogni a csatornák között, hanem csak azt nézni, ami engem érdekel, függetlenül a gyártótól és a csatornától.

A teljesen hippi nevű Participatory Media Foundation korábban Democracy, mostanra már a sokkal lenyelhetőbb Miro nevű appja majdnem az a megoldás amit én keresek. Egészen más irányból fut neki, olyanból ami engem annyira nem vonz: a céljuk, hogy a grassroots ésvagy barkács lelkes videók eljuthassanak a közönségükhöz. Gondoljunk a rengeteg videóblogra, a TED-re (Mindentudás nagyban), a MAKE hétvégi projektjeire, vagy a kettőpontnullás buborékot jól összefoglaló műsorra, a Diggnationre: két geek, fejenként egy laptop és egy korsó sör, egy kanapé, egy kamera, egy óra. Dögunalom, de érdekes próbálkozás és meglepően sok embert leültet hétről hétre.

A Miro egy integrált letöltő- és videónéző program. RSS-ben szedi a friss részeket, nekem a Daily Show és a Colbert Report van bedrótozva, időnként lehúzok egy friss részt. De ez egyelőre még csak egy háromnegyed megoldás. Még meg kéne oldani, hogy ne legyen ilyen lassú a gépemen, és legyen belőle egy Doboz. Ami elvan a sarokban, tölti a filmeket, majd valami nagyobb kijelzőn mutatja. Lehet felőlem TV is.

Ha egy meg nem nevezendő vezető magyar szolgáltatás tévénézős kiegészítőjének fejlesztői, de inkább a projekt vezetői olvassák ezt a bejegyzést, gyors összefoglaló: a Miro-ból fejlesszetek valamit, ne webes-flashvideós-szósalnetvörkös-barátokközteset.

Pidzsin

Még múlt nyár végén mentünk el Szilviával a CEU-könyvtár selejtezésére, leginkább szafarizni, de titkon remélve hogy valami hasznosat is össze tudunk guberálni. Füligvigyorral jártuk végig a fölöslegesebbnél fölöslegesebb könyvekkel megtöltött polcokat kupacokat, újságoltuk a lehetetlenebbnél lehetetlenebb című könyveket és füzeteket (információs füzet a szovjet kollektív szerződésről, orosz-angol metallurgiai szakszótár, Fehér Ház telefonkönyve az első Bush-korszakból, káeurópai polit folyóiratok katalógusainak katalógusai, MEM változatos nyelveken, ilyesmik), jolly good fun. Itt gyűjtöttem be a Dewey Decimal Classification-t leíró könyvet, ami most a pakoláskor került elő. Mivel hatalmas és otromba és nehéz, nem szeretném hazacuccolni, Klogos Danira hagyományozom de ha már így, megér egy poszt.

És még nem is az a része, hogy ugye a Dewey-féle rendszerből eredeztethető a mi könyvtárainkban használt Egyetemes Tizedes Osztályozás, bár kétségkívül emiatt csillant meg a szemem, amikor megláttam az egyik stóc tetején. Órákig lapoztam már csak azért a könyvet, hogy megtudjam, hogyan gondolta hogy lehet a Világ Összes Tudását számok szerint egyértelműen osztályozni, hogy a rabszolgák a 331.582-be kerüljenek a kör négyszögesítése pedig az 513.92-be. Mindig viccesek mindenre odafigyelés látszatát keltő szőrszálhasogatások, de belelapozva valami egészen furcsára lettem figyelmes: Melvil Dewey valami iszonyat otromba pidzsinséggel megírt előszavára. Persze, helyesírás meg közmegegyezés meg minden, de azért édes anyanyelvünk:

Orijin and growth The plan of this Clasification and Index was developt erly in 1873, the result of long study of library economy as found in hundreds of books and pamflets, and in over 50 personal visits to libraries. This study convist me that usefulness of libraries myt be greatly increast without aded expense. Only a fraction of the servis posibl cud be got from them without clasification, catalogs, indexes and other aids, to tel librarians and readers what they containd on any givn subject; yet, by methods then uzed, this cud be dun satisfactorily only at a cost so great as to be prohibitiv to all but a few welthy libraries.

…és így tovább. Nem akartam elhinni hogy ennyire nem volt pénz lektorra, hogy a bácsika ennyre nem tudott angolul, ezért inkább hónom alá csaptam a katalógust, és hazaérve a végére jártam a történetnek.

Mint kiderült, Melvil Dewey, született Melville Louis Kossuth Dewey, jól tudott angolul, éppen csak egy kudarcba fulladt nyelvújítás vezéralakja volt. Ilyen névvel nem is csodálom, hogy kiejtés szerint leírt nyelvvé akarta átalakítani az angolt. Simpler spelin, könnyen tanítható, nehezen elrontható, miért is ne? Egy része ennek még meg is honosodott: az amerikai-angol catalog az angol-angol catalogue-hoz képest, de a nagyja elbukott. A saját nevét is leegyszerűsítette Melvil Dui-ra, de aztán kiegyezett egy Melvil Dewey-ban, miután a Dui-s változatot a bankja valamiért nem fogadta el.

Ha engem Melville Louis Kossuth Dewey-nak kereszteltek volna vagy valami hasonló szörnyűségnek, én is nyelvi reformba kezdenék. Legyen ez tanulság mindenkinek, aki Dzsenifernek nevezi el lányát.