Tag Archive for 'szakkoli'

Szolg. közl.

Igen sajna, a jelenleg használt sablonunkban egyelőre nagyon nehéz kibogarászni, melyinkünk is írt egy-egy bejegyzést, köbö mint vonatjegyen megtalálni az ülésszámot. Az olvasóközönség nagyja — mivel jelentős átfedés van az írók és az olvasók között, “közösségi újságírás” ilyesmi — tudja, hogy ha nem ő írta a bejegyzést, akkor a másik, de kettőnkön kívül senki más.

Ez így félreértéseket okozhat, lásd pl Boban kolléga tegnap esti capslockkal üvöltő MSN-üzenetét, miben az iránt érdeklődött, MI CSORDULT KI?? (vélhetően azt hitte, nálunk történt valami bibi, pedig nem is, hanem a szakmaiság másik bástyájában... Ezúton bocs, hogy nem válaszoltam, nem voltam a gépnél)

Javaslatokat a szerkesztőség elfogad, hogy hogyan különböztessük meg írásunkat (azon kívül hogy egyikünk hagyományosan macesebb témákkal foglalkozik, másikunk… is most már. Például.)

Lehetne mondjuk:

  • más színnel írni a bejegyzéseket (na ki milyen zsírkrétát kér?) — rég nem látott árnyékszerzőnk, Viki már megkapta a rózsaszínjét :)
  • más színű dobozba írni a bejegyzéseket (Gábornak SzISz-narancs lapra kell írnia, nekem meg… mire is?)
  • feltűnőbb helyre rakni a szerző júzer nevét (hova?)

Merchandising

P.: (komolyan odafordul hozzám): “Szereted a szakkolit?”

Én (beugratást vélek felfedezni, hezitálok): “Ööö… hát ez egy provokatív kérdés. Végül is nem rossz hely…”

P.: “És akarsz is tenni érte valamit?”

Én: “Persze, de csak akkor, ha nem jár sok munkával.”

P. (leteszi a sörét): “Nem akarsz pólókat árulni? Nagyon jó munka, nem kell csinálni semmit.”

Én: “Akkor miért nem tartod meg magadnak?”

P.: “Mert én már így is túl sok dologban vagyok benne, nincs rá időm. A legjobb az egészben, hogy szinte semmit sem kell tenned, csak beszeded a pénzt. És ami a legfontosabb, mondhatod azt, hogy csinálsz valami közérdekűt. Ha rád akarnak sózni valami munkát, te visszavághatsz, hogy de hiszen te pólókat árulsz.”

Én (még mindig bizonytalanul): “Végül is nem hangzik rosszul…”

P.: “Akkor gyere, odaadom neked a pólókat, meg a kasszát!”

͍gy tettem szert egy zsák emblémás kolis férfipólóra (M-es és L-es méret), amiből még egyet sem adtam el. Ez így nem mehet tovább.

Kétfordulós márketingkampányt tervezek:

  1. A/6-os méretű, gerillamarketing-jellegű cetlik kiragasztása feltűnő helyekre (ajtókra, de nem csak úgy, hanem rá a szobaszámra, konyhán mikró fölé, WC-ben piszoár fölé stb). Színe: narancs, esetleg (a nagyobb figyelemfelkeltés végett) Rajk-zöld
  2. (pár nappal később) A/4-es méretű felhívás (az előbbihez hasonló tipográfia, grafikai elemek), indokokkal, hogy miért jó pólót, és hogy csak tőlem érdemes és lehet venni.

Ami még nem világos:

  • pontosan mennyit gyártsak a szórólapokból
  • hogyan tudom megoldani a gerillamarketinges cetlik gyors és konspirált kihelyezését
  • hogyan helyezzem el az adataimat a második plakáton (Gazsi javaslata: “ugyanitt disznó eladó, név, cím”).

Majd meglássuk, mi lesz belőle.

Kedves Gáspár!

Egyetemi eredményeit – az első félév beilleszkedési nehézségeit figyelembe véve – megfelelőnek tartom, a tavaszi félévben azonban legalább 4,2-es átlagot várok el Öntől. Igyekezzék, hogy közepes, vagy annál roszabb osztályzat ne maradjon az indexében.
Törekedjen arra is, hogy a média szakirányi óráin jól szerepeljen a tavaszi félévben, s a szakirány körüli szervezési munkába is (Hegylakó, Évkönyv, szakirányi estek) mihamarabb bekapcsolódjon.

Munkájához sok sikert kívánok!

Tombor András
Mathias Corvinus Collegium
főigazgató

Diane,

Megint régen nem írtam. Ez nagyrészt abbéli paranoiámnak tudható be, hogy nem biztos, hogy örülnék, ha a blogom címe megmaradna a gépek böngészőjének gyorsítótárában, nehogy véletlenül valakit vérig sértsek (ha nem írok a blogba, és a címét se tudja senki, garantáltan nem sértek meg senkit). Most vasárnap este tizenegy van, nemrég értem be a kollégiumba, a vonat vagy fél órát késett, úgyhogy fél óra alatt kerestünk 520 Ft-ot, ami tulajdonképpen nem is rossz. És még ez a három óra is gyorsan eltelt, mert jól elvoltunk az elvtárs úrral (Megfontolandó, hogy ha úgyis jól elvagyunk együtt, ne menjünk-e az ilyen menetidejű gyorsvonattal, alapból ennyi pénzből? Persze akkor nem biztos hogy lenne fűtés, világítás, és hely….).
Barackteát szürcsölgetek és közben fel-felállok a számítógépemtől, hogy újabb szelet kenyeret kenjek magamnak (bár saját elveimmel szemben áll,hogy kaját hoztam magammal, mégis talán kényelmesebb kaját hozni… A végén még Ravasz mamának lesz igaza!). A háttérben (a Manu Chao-t elnyomva) szobatárs kolega laptopjának ventilátora zúg, mintha most készülne felszállni. Seriously, ki készít ilyen masinát? Vannak desktop gépek, amik ennél halkabbak (öhm….).
Amúgy összesítette a kísérletük eredményét, alább olvashatjátok. Szerintem kicsit megalapozatlan, illetve valaki elmagyarázná ezt a dolgot?
Tehát: u*w*x*y*z=0 és u+w+x+y+z=0. Mi az öt változó értéke? (Ha nem nulla, mert az úgy túl könnyű és egyből mindenkinek eszébe jut)
Amúgy… senemsemmi hét volt ez szerintem és elég hajtós lesz ez a most induló. A hét jelentősebb eseményei voltak: pénteken lekéstem egy vonatot, szombaton letojt egy galamb, és úgy volt, hogy egy bizonyos barátommal elmegyünk megnézni a Harry Potter-t, mert senki másnak nem volt kedve vele és/vagy erre a filmre menni, csak én. Igaz, péntek az az én hibámból maradt el (a vonat), de szombat neki nem volt jó, mert visszajött a Barátja… Olyan Brian élete-sen éreztem magam: “, bárcsak leköpnének!” – mondja a fejjel lefele kifüggesztett rab a börtöncellában. Illetve barátpótlónak (just add water!) Dehát az emberek megértik… (ja, véletlenül ez jött random lejátszásban, és ideillik).
Én mára befejezem, ezt még megpróbálom elküldeni, nyitok egy kis ablakot mert rettenetes izzadtságszag van a szobában. Legyen egy szép és eredményekben gazdag hete mindenkinek!

(PS: mint látszik, megtetszett nekem a Twin Peaks :)

És akkor innen az a szöveg amit mondtam:

A tekintély-elv létének bizonyítása

Munkahipotézis: Ha egy könnyű problémával odamegyünk valakihez, hogy segítsen megoldani, úgy hogy jómagunk kompetensek vagyunk a témában, akkor a kísérleti alany kreativitása, illetve problémamegoldó képessége átmenetileg csökkenni fog. Emiatt egy olyan feladatot, amit egyébként megtudna oldani, ezúttal elvéti.
Kísérlet: Vettünk egy kb. középiskola 10. osztályának megfelelő matematikai példát, majd odamentünk kedves kollégiumtársainkhoz, hogy segítsenek megoldani a problémát. A feladatot az eddig nem megoldott „Abel-sejtés” néven adtuk elő, illetve azt mondtuk, hogy analízisből házi feladatnak kaptuk ennek a problémának a megoldását.
Eredmény: 13 alanytól kértünk „segítséget” a probléma megoldásában. A feladat megoldásában elért eredményüket 1-től 5-ig terjedő skálán osztályoztuk, az alábbiak szerint: 1: nem tudta megoldani (9db) 2: volt ötlete (2db) 3: volt ötlete és valameddig eljutott (1db) 4: megoldotta, de nagyon túlbonyolította (1db) 5: egyszerűen megoldotta (0db)
Ezek után pedig lássuk, hogy is alakultak a kérdezések eredményei:
Módusz: 1-es
Medián: 1-es
Átlag: 1,54
Következtetés: A tekintély-elv valóban létezik és feltételezésünknek megfelelően rövid távon csökkenti a kreativitást. Tisztelettel: EmoMat1