Tag Archive for 'uv'

A vég kezdete

Egy órás késéssel ért fel ma reggel az IC — a kalauz mintha négyszáz méteren leszakadt felsővezetéket említett volna, vagy legalábbis hasonló okok miatt járhatatlanná lett a Rétszilas-Pusztaszabolcs szakasz. Rétszilasnál fél órát álltunk, jobbra egy vágánnyal a fél órával korábban indult pesti IC, balra egy személyvonat: gyanús, hogy ez a 04:53-kor induló volt. Sztálin Dunaújváros felé kerültünk, egy óra csúszás, emiatt nem tudtam jegyet beiratni ma. De legalább az ebédet a MÁV fizette.

Mától indul a Harmadik UV-hét, melynek keretében a megmaradt két tárgyat szeretném letudni. A nyáron előkerülő olcsó poént, az UV-villamos képének beillesztését most se hagyhatom ki. Ma tehát ezzel a képpel zárom bejegyzésemet, most visszabújok a Könyvek mögé, hadd áramoljon belém a tudás akadálymentesen, hogy átmeneti hordozóként holnap és holnapután eljuttassam azt a célállomására, az egyetemre:

UV (villamos)

Utolsó útjára kísértem…

…ma este a 19-es vonalán közlekedő UV-villamost. Holnaptól a Négyeshatos vonaláról kiselejtezett áthelyezett csuklós Ganzok veszik át helyüket (azokét persze a Combinók)
Illik megemlékezni erről, ötven év történelme meg minden, de azért a fapados, fűtetlen (ráadásul lassan letekeredő ablakokkal felszerelt) kocsik nem fognak annyira hiányozni.

(ÁRULÁS! — hallom az utolsó sorokból és igazuk van)