Tag Archive for 'web22symp'

127.0.0.1, sweet 127.0.0.1

És most megint itt, a saját blogunkra fogok nemírni. Az elmúlt két nap során annyi bejegyzést írtam, mint egész februárban, s gyaníthatóan többen olvasták azokat, mint a Jabberwocky-t egy év alatt. Remélem azért nem tűntem annyira dilettánsnak (és hogy Pintér Róbert annyira nem vette személyesen a bloggersor kiúszását a képből), most csináltam ehhez hasonlót először (de titkon persze remélem, hogy nem utoljára).

Még ha az előadások kicsit a shameless promó irányába hajoltak el, akadtak közöttük jók is (a Nyírő-előadás, amit még a bloggerek is csendben figyeltek), az események nagyja nem a színpadon zajlott. A happening legjava az IRC-csatin, a kávészünetekben, és a szerda esti Kuplung-béli unkonferencián zajlott. Szerencsére most egyszerre tudtam online és offline jelen lenni, így nem maradtam ki semmiből, s személyesen is találkozhattam pár emberrel bloggerrel (mert az ugye külön állatfaj), akiket eddig csak olvasásból ismertem, ők engem meg sehonnan… Most már hivatalosan is létezik Gazs, a webkettes divatblogger: születésnapomra space invaderes pólót kérek.

Köszönet mindenkinek, aki segítette bejutásomat:

  • Doransky-nak (via Kelt) a bloggerbelépőt
  • Szilviának a kölcsönvasat
  • Gábornak a kölcsön-usb-wifi-kütyüt
  • És köszönöm az Akadémiának

Ebédszün a Web22Sympen

Közben az UPC menőzik a videógizmós felhasználói tartalmával. Az milyen hogy egy disznóvágós videó és egy headbangelős izé előtt a ZeliJanival készített rövidfilmünket is levetítik? Hiába, én vagyok a média :)

Holnap se fogok sokat ide írni…

…mert megyek a Web 2.2 Symposiumra, egyenesen a T gyomrába. Kerítettem kölcsönlaptopot, hozzá kölcsön-wifi-usb-donglit, és bloggerbelépőt, így holnap-holnapután a többi webkettes “magyar A-list” divatblogger között foglalhatok helyet és a citizen journalism jegyében oszthatom az észt.

Kicsit szégyenlem, hogy a hatalmas Mac-dicsőítések után windowsos vasat tudtam csak keríteni, a betervezett osX86 nem volt hajlandó felmenni, Ubuntu-telepítési kísérleteim is megbuktak, úgyhogy egy Zune-témával próbálom enyhíteni a Fisher Price-külsőt és erősen koncentrálok, hogy alma helyett controlt nyomjak…

Elméletileg a Web2symp.blog.hu címen fogok majd írni, Szedlák Ádám/Kelttel és Tóth Benedekkel, de majd csak akkor linkelek be mindent properly, amikor megkapom az Írási Jogokat.

Ezután meg tényleg el kell gondolkodni azon, hogy hogy tudjuk megint nullára csökkenteni blogunk relevanciáját :)